Újautó

2010. január 11. hétfő, 00:57

Tuningteszt: Mitsubishi Colt Ralliart 1.5 T - Nyomul

A legkisebb Mitsubishit raligénekkel kezelték.

Tuningteszt

A széles abroncsok miatt lassú menetben nehezen lehet tekerni az elektromos szervós kormányt, erős gyorsításkor pedig a motor próbálja meg kitépni a vezető kezéből

A japán gyár évekig a rali meghatározó egyénisége volt, aztán egyszer csak abbahagyták. De nem engedik veszni az évtizedek alatt felgyülemlett tudást, most szériaautóikban kamatoztatják. A közelmúltban megújult Colt is elérhető sportos kivitelben, a felpaprikázás eszközei: küszöbtoldatok, farspoiler, impozáns, antracitszürke 16 colos felnik és néhány látványcsecsebecse (küszöbdíszléc, a cég sportrészlegére utaló Ralliart-emblémák, sötétített üvegek).

A lökhárító alól kikandikál a szép hangú sportdob. 100 km/órára 7,6 s alatt sprintel, 210 km/óránál ér véget a száguldás. Alaphelyzetben mindössze 160 l-es a csomagtartó

Belül is dolgozott a szabóság: bár az ajtókon és a műszerfalon megmaradtak a kopogós, jellegtelen műanyagok, a háromküllős bőrkormány, a vaskos hurkákkal támasztó elülső fotelek, az ezüst-fekete műszerek és a fémpedálok egyértelműen jelzik a génterápiát.

A gyújtáskulcs elfordítására 1,5 l-es, turbós benzinmotor morajlik fel, a sportos hang hátulról, a vaskos kipufogódobból jön; kellemes a tónus, de autópálya-tempónál csak az igazán elhivatott ralisták élvezik. A feltöltős gép alapjáratról készséggel elindul, 1500/perctől szépen mozdít, kitörő lelkesedést 3000/perctől várhatunk tőle.

A pedálrend jó, s a Colt nagyvonalú a hátul ülőkkel: a hosszabb lábúak is kényelmesen elférnek

Innen nincs megállás, olyan, mintha nem egytonnás törpében, hanem becsövezett raliverdában ülnénk: a 7000-nél kezdődő pirosig pörgetve ellentmondást nem tűrő robbanékonysággal húz, sok nagyképű ellenfél tátott szájjal veheti tudomásul: a Colt otthagyta. Markolni kell a volánt, amikor az erő a 205/45-ös gumikra szabadul, s magas kasztnijával nem az éles fordulók királya. Az úthibákat elfogadhatóan toleráló keményített futómű mindig helytáll, 2,5 fordulatos volánjával élvezetes csavarogni hegyi szerpentineken, a négytárcsás fékrendszer ereje pedig több, mint elég. Átlagos úton kapcsolható váltókarja pontos kulisszában dolgozik, kár, hogy a viszonylag rövid ötödik (110 km/óránál 3000/perc a fordulat) után nem jön hatodik.

Bővebben az Az Autó 2010/1. számában olvashat a cikk témájáról!

Műszaki adatok

Mo­tor: So­ros, négy­hen­ge­res, tur­bós, hen­ge­ren­ként négy­sze­le­pes ben­zin­mo­tor

Hen­ger­űr­tar­ta­lom [cm3]: 1486

Tel­je­sít­mény [LE/kW (1/min)]: 150/110 (6000)

Nyo­ma­ték [Nm (1/min)]: 210 (3500)

Gyor­su­lás 0–100 km/h [s]: 7,6

Át­lag­fo­gyasz­tás [l/100 km]: 6,8

Vég­se­bes­ség [km/h]: 210

Bővebben az Az Autó 2010/1. számában olvashat a cikk témájáról!

Comments

comments

Címkék:
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás