Bemutatók
Bemutató: BMW 5-ös sorozat - Töltött tár
Komoly technikai arzenállal mutatkozott be az 5-ös BMW hatodik generációja.
Most nem a forma robbant, a korábbi, Chris Bangle-féle jegyeket visszafogottan hozó rajzoló, Van Hoodyonk az arányokkal trükközött. A 4,9 m-es hossz 5,8 centit nyúlt, a kategória legnagyobb, (2,97 m) tengelytávja pedig a korábbi 8 centis megtoldásával keletkezett, ehhez képest minimális a szélesség 1,4 cm-es hízása (1,86 m), az 1,46 m-es magasság pedig 4 mm-rel kisebb is, mint volt. A karosszéria merevségben 55 százalékkal múlja felül az előzőt, a gépháztetőt, az ajtókat és a sárvédőket is könnyűfémből sajtolták, s még a hátsó tetőoszlop is aluötvözet. A csomagtér pont akkora, mint eddig: 520 l, támladöntéssel bővíthető. Az utastérben elöl-hátul bőséges a hely, a kialakítás luxusautós, tehát hátsó középső helyről alig beszélhetünk. Jelentős a kardánalagút, és
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
egy méretes, akár a négyzónás klíma vezérlőit is befogadó box ül rajta. A hátul ülőket az első fejtámlákba épített DVD-mozirendszer szórakoztathatja.
A műszerfal az X5-ből, az X6-ból, a 7-esből és leginkább az 5 Gran Turismóból ismerős, de itt mindegyikénél sportosabb, kemény plasztikot csak a legeldugottabb helyeken találni. Alapfelszerelés az iDrive forgó-nyomó fedélzeti „főkapcsoló”, a központi kijelző netbooknyi, kiviteltől függően 7–10,2 col átmérőjű, akár az autó madártávlati képe is megjelenhet rajta, miközben a parkolást automatika is végezheti.
Friss a zömében alumínium, elöl kettős keresztlengőkaros (az előd McPhersonon futott elöl), hátul független, oldalanként öt lengőkaros, aktív kanyarstabilizátorral és változó karakterisztikájú lengéscsillapítókkal felszerelt futómű. Felárért a kormánymű változó áttételű, és a hátsó kerekek is fordulnak: 60 km/óráig az elülsőkkel ellentétesen, egy irányban, legfeljebb 2,5 foknyit. Egyelőre csupán a hátsókerék-hajtású kivitelek menetkészek, a motorpaletta a korábbi gépekre épül. Az alap továbbra is dízel, könnyűfém blokkos, közös csöves
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
2,0 l-es négyhengeres (184 LE, 0–100 km/h: 8,1 s, és 225 km/h) alapáras, start-stop elektronikával, vegyes fogyasztása 5,0 l/100 km, CO2-emissziója 132 g/km. A két nagyobb, soros hathengeres dízel (525d, 204 LE és 530d, 245 LE) 3,0 l-es, az erősebbhez nitrogén-oxid-csapdás redukciós katalizátor is rendelhető. Ezzel már ma teljesíti a 2014-ben életbe lépő Euro6-os környezetvédelmi normát. A dízelek mind részecskeszűrősek, és az egész paletta alapáron Euro5-ös. A benzinesek közül a kisebbek (523i, 204 LE; 528i, 258 LE) is 3,0 l-es, közvetlen befecskendezéses soros hathengeresek, itt a csúcs a duplaturbós 535i (306 LE). A 4,4 l-es V8-as, szintén ikerturbós (550i, 407 LE). A váltók a V8-as kivételével mind hatfokozatú kézik, az 550i-hez alapáras nyolcsebességes automata valamennyi motorhoz kapható.
Bővebben az Az Autó 2010/1. számában olvashat a cikk témájáról!
Comments
Eseménynaptár
Friss anyagok

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...