Aktuális

2009. október 4. vasárnap, 18:35

Csomagrögzítés az autóban - Rombolók a fedélzeten

A biztonsági öv megvédi az utasokat, nehogy egy erős fékezésnél előrezuhanjanak. De mi legyen a csomagjaikkal?

Miért kell rögzíteni?

Ha az ülés támlájához strapabíró, például farostlemezt erősítünk, nem egy pontra, hanem a lemez teljes felületére hat majd a nyomás, amikor nekipréselődik az egyébként rögzített tárgy. Így kisebb eséllyel törik el a támlatartó mechanizmus, és a támla sem szakad át

Ötvennel halad az autó, egyszer csak hatalmasat kell fékezni, mert egy gyalogos szabálytalanul lelépett a járdáról. A hátsó ülésre tett húszkilós táska megállíthatatlanul repül előre, tömegének negyvenszeresével csapódik a középkonzol tetejének, majd az ablakot kitörve az út közepén áll meg. Ha az utasoknak szerencséjük volt, egyiküket sem sebesítette meg a fékevesztett, 800 kilóval becsapódó tárgy, de a kár így is jelentős lehet: összetörik a szélvédő, bereped a középkonzol. Ehhez hasonló eset bármelyik autóssal megtörténhet. A csomagokat hajlamosak vagyunk úgy kezelni, mintha nem is lennének. Ha valamit szabadon hagyunk az autóban, legyen az egy szemceruza, táska vagy hűtőtáska, számíthatunk rá, hogy akár egy-egy enyhébb kanyarban is helyet változtat.

Pedig pár perces munkával, néhány gurtni vagy gumipók segítségével bármit rögzíthetünk, és biztonságosan autózhatunk.

Hogy rend legyen az utastérben, kezdjük a kipakolással. Minden apró kacatot vegyünk ki, és rendszerezzük, hogy mit hová szeretnénk tenni. A kisebb tárgyak (napszemüveg, toll, naptár, kazetta stb.) kerüljenek a zárt kesztyűtartóba, a sokat használt kellékek (térkép, jégkaparó, törlőkendő) az ajtó és a háttámla zsebeibe. Sokan tartanak autóápoló szereket is, ezeket érdemes a csomagtartó fenekébe (a padló alatti üregekbe) vagy egy külön táskába tenni, utóbbit pedig gumipókkal vagy az autó saját hevederével rögzíteni. Az esernyőt és az elsősegélycsomagot szintén a raktérbe tegyük, a „mentőládának” gyakran fedéllel elzárható helyet képeznek ki az autóban. Ha viszünk magunkkal innivalót, többnyire az ajtózsebekben találunk a flakonnak formatervezett helyet. Ha ilyen nincs, vagy nem fér bele a palack, tegyük az elülső ülések alá, esetleg a hátsó lábtérbe. Előfordulhat, hogy az elülső ülések alatti padlórészt nem határolja perem, s az oda rejtett cucc háborítatlanul előre tud gurulni. Ebben az esetben inkább a jobb oldali elülső lábtérbe vagy rögzítőhálóval az üléstámlák közé akasztva szállítsuk az úti hűsítőt.

Lopás ellen véd, de menet közben életveszélyes, ha így visszük a kormányra tehető biztonsági zárat. Az elülső ülés alá vagy a csomagtartóba tegyük, és ott gumipókkal is rögzítsük
 
Ha az ajtó belsején nincs akasztónak való rés, az ablaktörlő tengelyére kössük a gumipókot. Alul keressük meg a vonószemet. Ne felejtsük el belül is rögzíteni a kilógó tárgyat
 
Háziállatot ne szabadon szállítsunk. Nem csak ütközéskor zuhanhat előre, de bármilyen külső impulzusra felállhat, és ránk ugorhat. Létezik speciális kutya biztonsági öv, ennek hiányában használjunk csomagtartóba tehető szállítódobozt
    

Bővebben az Az Autó 2009/10. számában olvashat a cikk témájáról!

Tesztelt az ADAC

Különleges tesztet készített a legnagyobb németországi autóklub, az ADAC. Teletömtek egy autót több, piknikezéshez szükséges kellékkel (sörpad, söröshordó, sörösrekesz, grillsütő), és megnézték, mi történik a szállítmánnyal, ha 50 km/órás sebességről hirtelen megáll, ugyanúgy, mint egy balesetnél. Elképesztő pusztítást okoztak a rögzítetlen eszközök, torpedóként suhant előre a pad és a napernyő, átszakítva a szélvédőt, volt olyan kellék, ami a csarnok túlsó végében, az autótól több tíz méterre landolt. A 45 kg-ot nyomó padok 1800 (!) kg-os tömeggel csapódtak előre (40 g volt a gyorsulás), de még az alig háromkilós hifitorony is 120 kg-mal repült az első szélvédő felé. A tesztelők elvégezték a kísérletet megfelelő csomagrögzítés mellett is: akkor minden a helyén maradt.

Bővebben az Az Autó 2009/10. számában olvashat a cikk témájáról!

Állat az autóban

A háziállat-tulajdonosok nem mindig tartják szem előtt, hogy kedvencük nem tud felkészülni a váratlan forgalmi helyzetekre. Egy nagyobb fékezéskor könynyen elveszítheti egyensúlyát, és nekicsapódhat az üléstámlának, vagy akár előre is zuhanhat. Létezik külön a kutyáknak kitalált biztonsági öv. Ez egy olyan hám, amelynek hát felőli oldalán rögzítőheveder áll ki, amelyen át lehet fűzni az autó hárompontos biztonsági övét. Mivel nem köti le szorosan az állatot, nem korlátozza teljesen a mozgásban, így az nyugodtan tűri az utazást. Persze használhatunk rácsos falú szállítódobozt is, és az is megoldás, ha a nagy rakterű autóban acél- vagy műanyag ráccsal leválasztjuk a hátsó részt. Akkor is érdemes használni a biztonsági öves-hámos rögzítést, ha leghátul utazik a kutya. Macskánkat jól rögzített kosárban vagy rácsos szállítódobozban vigyük, kisebb állatokat saját terráriumukban vagy kalitkájukban. Ezeket a hátsó ülésen a biztonsági övvel érdemes lefogatni. A madarat le is takarhatjuk, akkor talán kevésbé ijed meg.

Bővebben az Az Autó 2009/10. számában olvashat a cikk témájáról!

Tanácsok szállításhoz

  • Szortírozzuk a szállítandó tárgyakat: a rögzítés mellett arra is figyeljünk, hogy a tömegeloszlás a lehető legjobb legyen. A 25 kg-nál nehezebb tárgyakat lehetőleg ne az utasok mögé, inkább középre rögzítsük.
  • A csomagtartóba ne szabadon állva helyezzük el a tárgyakat, mindent toljuk szorosan az üléstámlához és az oldalfalakhoz.
  • Ha több darabból áll a rakomány, lehetőleg egymás mellé, és ne egymásra pakoljuk őket. Ha mégis több szintet kell kialakítani, alulra kerüljön, ami nehezebb.
  • Gondolkozzunk előre, mindig hordjunk magunknál különböző méretű gumipókokat; kis helyen elférnek, és bármikor jól jöhetnek, akár egy kisebb koccanás után is hasznukat vehetjük a karosszériaelemek ideiglenes rögzítéséhez.
  • Nagy tömegű áru szállításakor a fényszóró magasságállítóját tekerjük 2-es vagy 3-as pozícióba, hogy ne vakítsuk el a szembejövőt. A guminyomást is változtassuk meg a kezelési könyvben leírtak szerint.
  • A bevásárlókosarat takarjuk le, ha zacskóban szállítjuk az élelmiszert, a száját úgy rögzítsük például az elülső fejtámla rúdjához, hogy tartalma ne tudjon kiszóródni. Süteményt lehetőleg vízszintes pozícióban rögzített dobozban vigyünk.

Bővebben az Az Autó 2009/10. számában olvashat a cikk témájáról!

Mit mond a kresz?

A jogszabály így szól: „A rakományt a járművön – annak belsejében, illetőleg rakfelületén – úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.” Ezenkívül részletesen leírják, hogy a rakomány elhelyezésekor mire kell figyelni; nyugodtak lehetünk, ha követjük a cikkben felsorolt tanácsokat, szabályosan járunk el. A kresz ugyanakkor nem tér ki az állatok szállítására, és arra sem, hogy milyen szankciót és milyen esetben alkalmazhat a rendőr; minden bizonnyal mérlegeli a látottakat, és annak megfelelően figyelmeztet, esetleg helyszíni bírságot (3000–20 000 forint) szab ki, s akár fel is jelentheti a sofőrt.

Bővebben az Az Autó 2009/10. számában olvashat a cikk témájáról!

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás