Hírek

2009. július 30. csütörtök, 13:48

Próbajárat: Opel Astra - Kissignia

Az Astra negyedik generációját már betolták az ágyúcsőbe. Ősszel mutatkozik be hivatalosan, de az elsők között már vezethettük az egyik, emblémájának eltakarásával, még maszkolt próbapéldányt.

Próbajárat

Nem kicsinyített Insignia, de vannak hasonlóságok. A minden változaton krómszínű ablakkeret felső szegélye optikailag csökkenti a lényegesen feljebb húzódó tető magasságát

A két Astra, ha nem is szorosan, de mintha egymásnak árnyékai lennének, úgy követi egymást. Az egyik a jelenlegi változat az 1,6-os motorral és 6 fokozatú kéziváltóval, a másik már a jövő generációja az előzővel megegyező robbanótöltettel. Lemenő napban autózunk, az új változat pucérra vetkőzött, minden kamuflázs nélkül repeszt, szerényen, az Opel-emblémák leragasztásával jelzi inkognitóját. Az időpont is ezért kései, a lemenő napban kevésbé feltűnő a csak őszre piacra készülő modell. Úgynevezett értékelő teszten vagyunk, egy szűk újságírókörnek teremtik meg az öszszehasonlítás alapját, már csak azért is, hogy a gyár első reflexiókat kapjon arról, mit hozott a fejlesztés. A német autópályán száguldunk, a két Astra előtt a gyár Insigniája tör utat. A sebességkorlátozástól nem sújtott pályán az autót, de minket sem kímélnek,

Nem beteges magamutogatás, inkább csak dokumentum. Mintegy nyolcvan kilométert vezettük az új Astrát

180 km/óra alatt ritkán kalimpál a kilométeróra mutatója. Az új autóban ülünk, mellettünk éppen a felfüggesztésekért felelős fejlesztőmérnök, Reinhold Enders aki, arra ösztökél, hogy nyomogassam az Insigniából átemelt FlexRide, a változtatható karakterisztikájú felfüggesztés beállításait. Most normál beállítással repesztünk, és éppen hogy csak átültünk az előző verzióból. Az újnak mindene más. Nem csak a forma változott, a padlólemez sem a régi, a felfüggesztések elvükben azonosak, de sok minden változott. A hossz 4,4 cm-rel, a tengelytáv 7-tel gyarapodott. A régiből az újra váltva a menettulajdonságok új dimenziókat nyitnak. A rugózási kényelem inkább a francia autókat idézi, ebben a normál állásban vonzóan lágy, de még sportállásban is lényegesen puhább, mint a korábbi Astra szabályozható felfüggesztése (az IDS+) normál állásban. Ugyanakkor összehasonlíthatatlanul csendesebb, jobban szigetelt, az útzajok is érezhetően kevésbé jönnek fel. Ennek több oka is lehet… 

Nagy utasteret sejtet az elnyúló tengelytáv. A formatervezői süketelés szerint: a „hátsó aláírás”, azaz a kettős szárny képét mutató hátsó lámpák a fotón kivehetőek
 
Az újdonság a hátsó felfüggesztésben a hátsó Watt-rudazat. A középső takaródekli alatt egy közönséges himba van. Jól látszik a kanyarstabilizátor szerepére is szakosodott a C-profilú csatolóelem is. A rúd elfordításával és átmérőjének változtatásával minden változathoz igazítható
 
Az Astra és felfüggesztései. Az első felfüggesztések lengéscsillapítóiba rejtett kisegítő rugócskák nem látszanak, hátul viszont ott a Watt-rudazat
    

Bővebben az Az Autó 2009/8. számában olvashat a cikk témájáról!

Videó – az Astra belseje

Bővebben az Az Autó 2009/8. számában olvashat a cikk témájáról!

Videó – az Astra fotózása

Comments

comments

Címkék: ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Indul a Hangos Az Autó!

Idén 30. évfolyamába lépett Az Autó, az autóslap, és...

Bemutatkozik a Hangos Az Autó

Bemutatkozik a Hangos Az Autó, kiadónk podcast adása. Érdekli,...

Munkába állt az első elektromos Renault Trucks D

Az akkumulátoros elektromos járműveket már Európa-szerte alkalmazzák a városi...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest immár 32 tagú zsűrije a tisztán elektromos...

Oktatás a Magyar Autóklub vezetéstechnikai pályáján (x)

Hasznos és élményekkel teli programmal vár mindenkit a MAK...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás