Aktuális

Veterános érdekképviseletek, muzeális minősítés - Kontra, rekontra

Kőrkép és kérdések

Már nem fiatal, de nem is túl öreg. Nosztalgikus múltidézés

Nos, bár több mint húsz szervezetnek küldtünk ki véleménykérő e-mailt (MAVAMSZ- tagoknak és kisebb kluboknak egyaránt), némi csalódással vettük tudomásul: nem mindenki kapott az alkalmon, hogy álláspontját megismertesse a nagyközönséggel. Ahhoz azért elegendő levél érkezett, hogy látni lehessen, mik a legnagyobb problémák, és egyesek mit tartanak jó iránynak.

A leveleknek több tanulságuk is van. Úgy tűnik, a hazai veteránozás, legalábbis „felsőbb” szinteken kezd hasonlítani ahhoz, ami az országot egyébként is egyre inkább jellemzi. Szétforgácsolódott a társaság, klikkek, érdekcsoportok alakultak, amelyek az évek alatt mindjobban eltávolodtak egymástól. Hogy ez kinek és minek köszönhető, azt ebben a cikkben nem tisztünk kutatni. Az is igaz viszont, hogy a kisebb társaságoknál, egyesületeknél, illetve az egyszerű klubtagok vagy civil „öregautósok” között sokkal kevésbé beszédtéma, hogy miként is lehetne megreformálni a hazai veteránozást. Õk többnyire két dolgot szeretnének: óvni és néhanapján használni a féltett járművet, valamint olyan körülmények között gondozni a családi kedvencet, hogy ne kelljen félni semmiféle állami retorziótól, mert öreg autót tartanak a garázsban.

A levelekből kiderül: a nem minősített gépek tulajdonosai közül mind többen élnek a kedvezményes kötelező biztosítási lehetőséggel (amit akár 15-20 éves járművekre is lehet kötni), az OT-s autók, motorok gazdái is jónak tartják a kiharcolt kedvezményeket (súlyadómentesség, zöldkártyamentesség, regisztrációs adómentesség), de nem mindenkinek ezek a legfontosabbak.

A vélemények között több olyan is volt, amelyben a levélíró egy valódi, komoly érdekérvényesítő képességű nosztalgiás szövetségben látja a kevésbé öreg autók érdekképviseletének jövőjét. A minősített veteránok tulajdonosai jellemzően elégedettek a MAVAMSZ munkájával és a tőlük kapott segítséggel. A minősítési rendszerben megosztottak a nosztalgiások, veteránosok, legalábbis azok, akik eljuttatták hozzánk véleményüket. Nem kevés olyan levél érkezett, amely bírálja azt a gyakorlatot, hogy az eredeti, de már rügyező festéket vagy a kissé megkopott kadmiumozott lökhárítót kénytelen a mai technológiával kijavítani a tulajdonos, ha biztosan át akar menni a muzeális minősítésen. Kaptunk olyan véleményt, amely szerint a magyar veteránozás kezd „elcsúszni” a milliomosok sportjává, hiszen a felújított drága csillogó-villogó „paripákat” szeretik, a 20-30 éve egy kézben lévő jó állapotú, esetleg nem százszázalékosan tökéletes autót már szinte kinézik a veteránosok közül.

De az általánosságok mellett lássunk néhány konkrét véleményt is.

Lapozzon a válaszokhoz!!

Klubok, egyesületek szeszőgéből

Kiss György, az Amerikai Autók Magyarországi Egyesületének (ACCH) feje (ők egyébként alapítói a MAVAMSZ-nak) úgy látja, a szigorú minősítési rendszerre azért van szükség, mert csak akkor van értelme az egésznek, ha színvonalat követelnek meg a tulajdonostól. Szerinte a kormányzat akár vissza is vonná a kiharcolt kedvezményeket, ha kopottabb, nem jó állapotú autókon is megjelenne az OT-rendszám, hiszen amikor ezeket a szabályokat a MAVAMSZ és az egyesületek kitalálták, a minisztérium a minőségre bólintott rá. A klubvezető ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy néhány éven belül lehetne enyhíteni a feltételeken. Kiss György, aki maga is minősítő, azt mondja: a muzeális minősítés a kezdeti időszakban egyeztetési hibák miatt nem működött mindenütt tökéletesen, és olyan autó is megbukott, ami a pontozásos rendszert jól alkalmazva még átment volna, de mára kiforrott a módszer, minimális számú a téves döntés. A MAVAMSZ problémája véleménye szerint a kommunikáció hiánya, és hogy az eredményekről, működésről szóló információk nem mindig jutnak el az érintettekhez. Kiemelte ugyanakkor: a szövetség is tesz a nosztalgia autósokért, hobbistákért, például van lehetőség a MAVAMSZ-tól olyan papírt kérni a 20-25 éves, a minősítésre érdemes autóra, amelylyel nyugodtan kivonhatjuk a járművet a forgalomból, hogy később megint rendszámért jelentkezzünk.

Szepes Gábor, a Bogarasok Klubjának vezetője szigorúnak, de következetlennek tartja a minősítést, mivel leginkább a restaurált járművek bízhatnak a sikeres minősítésben – sok jó állapotú jármű megbukik. A 3-as állapotot mindenhol elfogadják Európában, kivéve itt. Ez egyfajta túlrestaurálásra kényszeríti a tulajdonosokat. Sokszor neki kell fogni egy teljesen jó autónak, és feljavítani, ami technológiai szempontból sem szerencsés, ugyanakkor adott esetben elkerülhetetlen a forgalombahelyezéshez. A minősítés módszertanát az „Alfától Zastaváig” üléshuzat hasonlattal világította meg Szepes Gábor: a MAVAMSZ nem engedte meg, hogy a minősítést gyártmánycsaládokra lebontva kidolgozzák a tagegyesületek. Azonos rendszerben vizsgázik egy Bogár és egy antik jármű, sokszor 20–80% mozgástér is előfordul, ami a szubjektivitásnak ad teret. Így szinte bárkit át lehet engedni, és el is lehet buktatni. A klubvezető a jelenlegi minősítési iránymutatásokon is változtatna, de elfogadhatóvá tenné a korabeli extrák és módosítások meglétét. (sport- vagy túra felszereltség, komfortkiegészítők, klasszikus tuning stb.), és fontosnak tartaná, ha a bármikor visszaalakítható modernizálás (a 6 helyett 12 voltos, lámpatestek korszerűbbek lehetnének, dobfék helyett tárcsafék stb.) sem lenne buktató ok. Szepes úgy véli, ma a minősítéseken nincsenek elhatárolva a szerepek.

A MAVAMSZ-képviselőnek kellene minősítenie a járművet korhűség, eredetiség, esztétikai állapot szerint, a Múzeum képviselője minősítene aszerint, hogy a kulturális örökség szempontjából mennyire fontos a jármű, a Felügyelet meghatározná, hogy milyen feltételekkel, korlátozásokkal vehet részt a forgalomban, az Autóklub vizsgabiztosa pedig ellenőrizné, hogy folyik-e a fékolaj, rögzített-e az akkumulátor, stb. Arra a kérdésre, hogy ne csak a 30 évnél idősebb járműveket „értékelje” kiváltságokkal az állam, Szepes Gábor azt válaszolta: a mai helyzetben még az is méltánylandó, hogy egyáltalán törődnek a veteránokkal. Ugyanakkor kívánatosnak tartana egyfajta ésszerű járműgazdálkodásra való törekvést a kedvezmények révén. Mint az épületeknél, „védetté” lehetne nyilvánítani egyes ritka, megőrzésre alkalmas járműveket, ha nem restauráltak, illetve nem érték el a védett kort. Így minősíthetővé kéne tenni a 30 év alatti járműveket is. Ezek ugyanakkor ne kapjanak adómentességet, de számítana mondjuk a biztosítási kárrendezésnél, hogy nem egy egyszerű öreg autóról van szó.

Berta Richárd, az NSU-klub vezetője hiányosságnak tartja, hogy a 20-25 éves darabok nem érdemelnek semmilyen figyelmet az állam részéről, mert így ezek fokozatosan eltűnnek majd a roncstelepek mélyén. Változtatna a behozatali feltételeken is: szerinte nagy baj, hogy a ritka, különleges darabok sem helyezhetők forgalomba Magyarországon, ha nem érték el a veterán kort. Berta Richárd elégedett a MAVAMSZ munkájával, de a minősítés szigorúságával nem ért egyet, és azt sem tartja jónak, hogy a minősítéshez szükséges szakirodalom beszerzését a tulajdonosra bízzák.

Muczán Gábor, a Trabant-Wartburg Klub elnöke a minősítési rendszer túlzott szigorúságát emelte ki, illetve azt, hogy a minősítésért folyamodókat még mindig eleve „megélhetési veteránosnak” tekintik. A klubvezető szerint a legszomorúbb azonban az, hogy a veteránosok panaszait meg sem hallva nem is kívánnak változtatni ezen, sőt úgy kommunikálják, mintha ez egy megváltoztathatatlan eljárási rendszer lenne. Muczán Gábor nem tartja megfelelőnek a MAVAMSZ munkáját, úgy látja, a szövetségben nem demokratikus úton történnek a döntések. A minősítésen több ponton is változtatna. Fontosnak vélné, hogy a meghatározó klubok vezetői is részt vehessenek, tanácsot adhassanak a minősítések során. Ez látszólag manapság is így van, azonban a márkát jól ismerő klubvezetők jó részét a minősítés közelébe sem engedik, kizárólag csak a MAVAMSZ által delegált minősítők vehetnek részt a vizsgálatokon. Muczán kritikával illette a Magyar Autóklub és a Közlekedési Felügyelet munkáját is, mert szerinte e szervezetek munkatársai nem mindig az elvárható módon állnak a vizsgált járművekhez. A trabantosok vezetője az „OT”-rendszám igénylési feltételeit is átalakítaná. Egy vidéki tulajdonos számára szinte lehetetlenség a forgalomba helyezést egy nap alatt elintézni, mert vagy hajnalban nem kap sorszámot, vagy ha kapott is, több órát kell várakozni. Ráadásul az is megtörténik, hogy a Központi Okmányiroda (csak itt lehet OT-s ügyet intézni) egyszerűen kifogy a veteránostáblából, és akkor hiába volt az egynapos tortúra.

KaMi

A RetroMobil magazin 2006/6. számában megjelent cikk online-ra szerkesztett változata. A tartalomjegyzék megtekintéséhez kattintson ide!

Comments

comments