Aktuális

2009. március 16. hétfő, 00:52

Túl az első teszten - Aszfalton a C4 WRC

A Genfben bemutatott C4 WRC végre túleshetett első hivatalos tesztjén

A rallyautó csak a külsejében hasonlít az eredeti C4-re  

Az Automobiles Citroën a 74. Genfi Autószalonon mutatta be a C4 Citroën Sport tanulmányautót jelezve elkötelezettségét a világszínvonalú fejlesztések és a rali sport iránt.

A Xsara, 11 futamból 6 győzelemmel, jelenleg a rali konstruktőrök 2004-es versenyében az első helyen áll. Sébastien Loeb vezet a pilóták között, míg Carlos Sainz a negyedik a sorban.

Ezzel egy időben a Citroën Sport már készül a jövőre is. A C4 kupé alap és a WRC-előírások ötvözéséhez bevetették kreativitásuk legjavát. A tervezési szakasz után eljött a várva várt pillanat: az összeszerelés befejeződött, a C4 WRC megtette első köreit a Versailles-Satory gyár környéki tesztpályán.
Bár a fejlesztés még közel sem ért véget, a C4 WRC valószínűleg a következő évad végén már a versenypályákon is debütál, és 2006-tól átveszi a Xsara WRC helyét a Rali Világbajnokságban.

Főbb technikai jellemzők:

Motor

  • XU7JP4 motor továbbfejlesztett, turbó változata
  • elhelyezése: keresztben, 25º –ban döntve
  • hengerek száma: 4, sorosan
  • alumínium blokk
  • hengerűrtartalom: 1998 cm3
  • maximális teljesítmény: 315 LE 5500 fordulat/percnél
  • maximális nyomaték: 580 Nm 2750 fordulat/percnél

Alváz/futóművek

  • hosszúság: 4275 mm
  • szélesség: 1800 mm
  • tengelytáv: 2608 mm
  • első/hátsó nyomtáv: 1600 mm


Comments

comments

Címkék: ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás