Aktuális

2009. március 16. hétfő, 00:52

Termékteszt: Thule utastéri kerékpártartó - Térbeli állítás

Két személy mellett az egyterűek, terepjárók többségében még két vagy három kerékpárnak is helye van.

Első oldal

Kerékpárok társbérletben – stabil és biztonságos megoldás
A kerékpárok utazásához a legismertebb megoldásoknál, a tetőre, vonóhorogra, ötödik vagy harmadik ajtóra való pakolásnál létezik egy olcsóbb, egyszerűbb, igaz, nem minden körülmények között használható is. Ha az autó raktere elég magas, elég hoszszú, és csak ketten ülnek bele, beköltözhet mögéjük a Thule kerékpártartója is, amivel két vagy három bringát lehet fuvarozni. Ebben az esetben nem kell a tetőre emeléssel fáradozni, nem kell a vonóhorogra rátehető elég borsos árú trepnit felrakni a rendszám átszerelése előtt (ha egyáltalán van vonóhorog), és nem kell bajlódni a tartókeret felhevederezésével a hátsó ajtóra.

Az ötletet nagyon egyszerű eszközökkel valósítja meg a piacvezető svéd Thule cég. A legfontosabb darabja egy téglalap keresztmetszetű, majdnem zárt szelvényű alumíniumrúd, amelynek egyik felét teljes hosszában kissé megnyitották. Ezen a sliccelésen lehet a megfelelő helyre csúsztatni azt a négy csavart, amelyekkel két tenyérnyi fémlapot kell a rúdhoz szorítani. A tartórúd – menetiránynak merőlegesen fekve – ezeken talpal majd a raktér alján.

A tartóléc kis helyet foglal, bent maradhat az autóban
A talpakon hosszúkás nyílások, furatok vannak, valamelyiknek a tologatásával meg kell célozni a csomagtér aljának rögzítőhelyét, némely autónál a kiemelt hátsó ülések jóvoltából szabadon hagyott horgokat. Ide (a csomaghoz mellékelt) kampós csavarokkal benyúlva, azokat a talpakhoz húzva, rögzített is a bringatartó léce. Az autó adottságától függően a tartó kerülhet az elülső két ülés mögé, de lehet az autó végében is. Ez utóbbi eset szerencsésebb, mert a hátsó kereket könnyebb irányítani berámoláskor, mint a kerék nélküli, jobbra-balra hajló elülső villát. Az aluléc alatt a szárainál menetes U alakú horgot kell beakasztani, és a végeinél két csillagfogantyús anyával leszorítani azt az újabb egységet, ami már a bringát markolja meg. Ebben ugyanolyan tengely van, mint az elülső kerekekben, tehát csak rá kell ültetni a villát, majd két oldalról, mint a valódi kerekeknél – igaz, gyorsszorító helyett csillagfogantyús anyával – össze kell szorítani a villaszárakat. Hiba, hogy a villafogadó tengelyek szorításához csak egyszerű alátétet használnak, ami a még vasemberes megszorítást követően is engedi kilazulni a szerkezetet. Rugós alátét és nagyobb átmérőjű csillagfogantyú elkelne.

A kerékpár rögzítése a nyereg tájékán átvezetett szalagokkal, lepányvázással fejeződik be. Természetesen a két vagy három kivett első kerekeket is stabilan le kell szorítani, erre elsősorban az önzáró csatos hevederek alkalmasak, de a gumis pók is jó megoldás. Az autósok többsége el sem tudja képzelni, hogy még egy erős fékezésnél is mekkora tehetetlenségi erő lendítené meg az autóban levő embereket és tárgyakat. Tulajdonképpen a cuccoknak is hasonló szigorú „őrizet” kell, mint a becsatolt utasoknak. A munka könnyed és élvezetes hobbifeladat, az összeszerelési útmutatónak nincs nehéz feladata, de részletesebben kitérhetne a rossz rögzítés következményeire.

Megfelelő rögzítőhelyek hiányában nem minden autó alkalmas a belső tartó fogadására; a listát a forgalmazóknál lehet megismerni, de előbb érdemes a csomagtartó belső méreteit ellenőrizni.

Így markolja a villát a tartó
A nagyobb egyterűeknél elég előrehajtani a hátsó ülések támláját, a kisebbeknél, ha erre van lehetőség, az üléseket ki kell emelni a helyükről. Ha az autó nincs az ajánlottak között, még nem felejtős a téma. Az autók egy részében az Isofix-ülésrögzítés harmadik, felső pontja a támla hátoldalán van. Ezeken a helyeken a szabvány szerint pontosan olyan méretű menetek vagy horgok vannak, amelyekhez a tartó odacsavarozható vagy odahúzható. Amenynyiben más megoldás nincs, érdemes a pótkerékleszorító csavart is figyelembe venni. Ha egy műhelyben olyan hosszú szárat készíttetünk, ami felér a raktér tetejéig, megoldható az alumínium kereszttartó megfogása. Az utólagos munkáknál tartva, nem ördöngösség a kerékpárokat az autó igényeihez készített egyedi megoldásokkal az utastérben is rögzíteni. Egy karoszszériaműhelyben (nem márkaszerviz) könnyedén és olcsón készítenek egyedi tartót az autókba.

A tartó megvétele előtt a kerékpárokat össze kell hasonlítani az autó méreteivel, szükség szerint a kormányt és a nyerget le kell ereszteni, ami laikusok számára a kerékpárműhelyben egy perc alatt elsajátítható művelet. Későbbiekben az elülső fék kiakasztása, a kerék kivétele és alacsonyabb belmagasságú autóknál a kormány meg az ülés lecsúsztatása körülbelül szintén enynyit vesz igénybe. Feledékenyeknek fontos lenne egy jól látható figyelmeztetés a kereszttartón: Az elülső féket akaszd vissza! (Saját tapasztalat.)

Csikós Gábor

Az Autó2 újság 2005/10. számában megjelent cikk rövidített változata

Adatlap

Forgalmazó:
Birner Hungária Kft.
1139 Budapest, Forgách u. 14.
Tel.: 288-1080
http://www.birner.hu
Ára: 17 000 Ft

Az Autó2 újság 2005/10. számában megjelent cikk rövidített változata

 

Előnyei, hátrányai

Előnyei:
-Egyszerű összeszerelés
-Egy ember is könnyen és gyorsan bepakolhatja
-Stabil
-Kis helyigénye miatt az autóban maradhat állandóan

Hátrányai:
-Bizonyos autóknál a hátsó ülést ki kell venni
-A kilazulást gyakran kell ellenőrizni
-Drága

Az Autó2 újság 2005/10. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás