Haszonjármű

2009. március 16. hétfő, 00:52

Teherpróba: Renault Maxity Dynamic 130.35/6 - Minikamion

A Renault palettáján is megjelent a főleg Nissan-fejlesztésű buldogfülkés Cabstar.

Teherpróba

A homlokfal nyithatatlan. A folyadékszinteket az utasülés felhajtása után lehet ellenőrizni, ablakmosót a jobb első ajtó fellépőjénél kell betölteni

A szélvédő majdnem függőleges, hátul ikerkerekek, a motor az ülések alatt dolgozik. A Maxity ülései fellépőn közelíthetők meg, pedáljait kamionosan lefelé kell nyomni, kormánya meredeken áll.

Utastér, raktér A vezető ülése állítható, a többi fix, csak az ülőlapok hajthatók fel – elöl így érhető el a motor, hátul az emelő, illetve az ülőlapok alatti pakolóhely.

Négy irányban állítható a kormány. A középső ülés háttámlája lehajtható, így asztalként is lehet használni

A hátsó ülések a legalacsonyabbak, az első középső a legmagasabb, de még itt is elég a fejtér. Fejtámla csak a két szélső első ülésre jutott, s a középső helyeken a biztonsági öv is csupán kétpontos. Az első sorban sok a rakodóhely, három fedeles kesztyűtartó, három szabványrádió méretű fakk, kacat- és irattárolók a műszerfal felett és a tetőtérben is. Ötletes a palacktartó, karimáját elfordítva hűti a tartalmát. A gyári plató kidolgozásának minősége jó, mindegyik oldalfala lehajtható, nyolc rakományrögzítő-szem jár hozzá.

Vezetés, menettulajdonságok A vezetőülésből jól belátható az autó, egyedül a középső tükör látóterét korlátozza a merevítő. A városi közlekedésre szánt Maxity motorja közepes fordulatszámtól

Nyitható a hátsó oldalablak, s középre jutott egy hamutartó is; ennyi a luxus a hátsó sorban

hangos, s hőjének egy részét is az utastér felé adja le; ez a konstrukció velejárója. A rövid fokozatkiosztású váltónál minden egy állással feljebb történik: kettesből indul, s derékszögű kanyarban, lépésben simán elfordul harmadikban. Fürge haladáshoz szaporán kell váltogatni, a kart határozott kézzel helyére húzni. Hatodikban 100 km/h-nál percenként 2500-at fordul a motor.

Felszereltség, költségek Már az Eco névre keresztelt alapmodell is légkondis, a tesztautó ezen felül a 110 000 forintba kerülő ABS-t, az erősebb akkumulátort és a fűthető visszapillantó tükröt tartalmazó Dynamic-csomagot is megkapta, sőt váltója hatfokozatú, platója pedig gyári. Olajcsere 30 000 kilométerenként esedékes, a garancia 3 év vagy 100 000 km.

ÁT

Az Autó2 újság 2007/10. számában megjelent cikk rövidített változata

Műszaki adatok

Hengerűrtartalom: 2488 cm3. Teljesítmény: 96 kW (130 LE) 3600/percnél. Nyomaték: 270 Nm 1800–3000/percnél. Hatfokozatú kéziváltó, hátsókerék-hajtás. Létraalvázra épített acélkarosszéria, alumíniumplató. Hossz: 6464 mm, szélesség (plató): 2100 mm, magasság: 2116 mm, tengelytáv: 3400 mm. Raktérhossz: 3660 mm, szélesség: 2040 mm, magasság: 400 mm. Saját tömeg (alváz + kabin): 2237 kg, megengedett legnagyobb össztömeg: 3500 kg.

Alapár (platóval, nettó): 5 209 000 Ft

Az Autó2 újság 2007/10. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás