Haszonjármű

2009. március 16. hétfő, 00:52

Teherpróba: Nissan Interstar 2.5 dCi - Régi motoros

A Nissan palettáján Interstar néven jelent meg a Renault által évekkel ezelőtt fejlesztett, s az Opel programjában is feltűnt Master-Movano páros.

Teherpróba

Megszokott arc ez már, a Nissan logó nem sokat változtat a megjelenésen

Az alapul szolgáló Renault Master éppen a tíz évvel ezelőtt kiosztott kategória legjobbja címet vihette haza. Az év áruszállítója 1998-as díj megérdemelten került a Masterekre, jó alapul szolgáltak a folyamatos modellfrissítésekhez. Az utolsó, 2007-es modellévre végrehajtott változtatások elsősorban a hajtásláncban okoztak érdemi változtatásokat, de természetesen a stilisztikai finomítások sem maradtak el, így az Interstar teljesen korszerű modell maradhatott, dacára annak, hogy az utakon a rég megszokott benyomását kelti. Szerkesztőségünkben több ízben megfordultak a testvérek különböző kivitelei, a Master és a Movano mind kiváló munkagépnek minősült.

Raktér, utastér A tesztelésre érkezett hosszú, középmagas változatú áruszállító méretes rakteret nyújt, 3,71 méteres hossz, 176 cm-es szélességet, valamint

Csak a logó Nissan a kormányon, egyébként minden részlet ismerős már

191 centis belmagasságot. Ezzel kiegyenesedve lehet az amúgy meglehetősen védtelen térbe bepakolni. Az oldalajtó széles, csaknem 1,1 m, ezzel a targoncás munkája is könnyeddé válik, igaz, amennyiben még szélesebb volna,  úgy akár a rakfelületre 5 raklapot is be lehetne emelni – persze csak könnyű rakománnyal, hiszen a terhelhetőség 1560 kg, a széria laprugó pedig a túlsúlyt láthatóan nem kedveli. A 12,6 köbméteres térfogatba természetesen beleszámít a vezetőfülke feletti tér is, mely a spaniferek szokásos utazóhelye, valódi áruszállító haszna ritkán képzelhető el. Az üresen is mindössze 54 cm magas raktér nem igényel külön lépcsőt, a keskeny lökhárítója erre nem is alkalmas, de a targoncázási hibákat sem tűri. Az utastér kellően széles akár két kísérő esetén is, a szimmetrikusan megformált pad az átlagnál kényelmesebb, mindössze a műszerfal közepébe formált idétlen rekesz ütközik a középen ülő lábával. A vezetőülés mindenirányban mozgatható, ergonómiára csak a nagyon magas vezetők esetében lehet panasz, a közeli hátfal miatt. A karfa a kényelmet szolgálja, a kapcsolók és műszerek kézre esnek, így nem vonják el a figyelmet.

Óriási a raktér, a terhelhetőségére azonban oda kell figyelni

Vezetés, menettulajdonságok A mormogós 120 lovas 2,5 literes common-rail motor nyomatéka és fogyasztása is több mint kielégítő. Kifejezetten tempós áruszállítók hírében állnak és nem alaptalanul, rakottan is kényelmesen, sőt takarékosan fut a pályán a személyautók sebességével. Ebben persze a hatfokozatú váltónak is jelentős szerepe van.

Felszereltség, költségek Az öt és egynegyedmilliós nettó alapárú, 300 ezerért, klímával, elektromos tükörrel, rádióval, stb. berendezett Interstarban könnyen elviselhető a hosszú munkaidő. A vételár lehelettel magasabb, mint a Renault testvéré, ámde a Nissan 3 év garanciája egy évvel hosszabb, mint alapesetben a Masteré, amely azonban 4 évre bővíthető. A fogyasztás a 2,5 méter magas járműnél érthetően erősen függ a sebességtől, 8 literrel is beéri, de akár elérhető a még mindig nem túlzó 12 liter beszippantása is. Az olajcsere periódusa 30 ezres.

Domanovszky Henrik

Műszaki adatok

Elöl keresztben elhelyezett, soros négyhengeres, négyütemű, OHC vezérlésű dízelmotor, hengerenként négy szelep, comon-rail rendszerű hengerenkénti befecskendezés, közvetlen befecskendezéses égéstér. Hengerűrtartalom 2464 cm3, furat x löket 97 x 92 mm. Teljesítmény 88/120 kW/LE (3500/min), nyomaték 300 Nm (1500/min). 6 fokozatú kézi váltó, elsőkerék-hajtás. Hegesztett önhordó acélkarosszéria, elöl kettős háromszög-lengőkar, tekercsrugó, stabilizátor, lengéscsillapító, hátul laprugó, merevtengely. Elöl-hátul tárcsafék, ABS. Üzemanyagtartály 100 l. Gumik 225/65 R16. Legnagyobb sebesség 144 km/h. Fogyasztás 100 km-re (város/országút/kombinált) 10,7/7,8/8,8 l, tesztfogyasztás 9,6 l. Jármű hosszúság x szélesség x magasság: 5899 x 2361 x 2484 mm. Tengelytáv 4078 mm. Fordulókör 15,7 m. Raktér hosszúság x szélesség x magasság 3714 x1764 x 1912 mm. Rakszint 537 mm. Saját tömeg 1937 kg, megengedett össztömeg 3500 kg.

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Indul a Hangos Az Autó!

Idén 30. évfolyamába lépett Az Autó, az autóslap, és...

Bemutatkozik a Hangos Az Autó

Bemutatkozik a Hangos Az Autó, kiadónk podcast adása. Érdekli,...

Munkába állt az első elektromos Renault Trucks D

Az akkumulátoros elektromos járműveket már Európa-szerte alkalmazzák a városi...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest immár 32 tagú zsűrije a tisztán elektromos...

Oktatás a Magyar Autóklub vezetéstechnikai pályáján (x)

Hasznos és élményekkel teli programmal vár mindenkit a MAK...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás