Újautó

Taxiteszt: Suzuki Ignis 1.3 GLX - Hű béres

Képekben

A sok gépi mosástól sem fakult meg a fényezés, a jobb oldali ablaktörlő irányváltásai hangosak, ezen a lapát cseréje sem segített		A merevtengelyes hátsó futóművel a rugózás nem túl kényelmes, a kombis far előrehajtott hátsó ülésekkel akár egy biciklit is elnyel		A gumitömítések mind hibátlanok
Az autó ápoltságát a csomagtér kacattartó hálója is jelzi: itt szoktak utazni a takarítószerek és a törlőrongyok		A pedálgumik közül leginkább a kuplungé kopik, a szerkezet még ép, de a bowdent már cserélni kellett		A bőrözött váltógomb erősen megkopott, tapintása ma sem kellemetlen, de a fokozatkiosztás alig olvasható rajta

Az Autó2 újság 2007/11. számában megjelent cikk rövidített változata

Taxiteszt: Suzuki Ignis 1.3 GLX

A motorteret sosem mosták le, ennek ellenére nem túl piszkos, a gépháztető szigetelése ép

A 2003 tavasza óta kapható Ignis két évig tanyázott az eladási listák élén. Bár gyártási ciklusa lassan a vége felé közelít, s eladásai is folyamatosan csökkennek, az egyterűs fazonú kisautó még jó néhány évig biztosan a használtpiac és az utcakép meghatározója lesz. Az eladások zömét a tesztalanyunkhoz hasonló 1,3-as benzinesek teszik ki ma is. A változó vezérlésű, két vezérműtengelyes, hengerenkénti négyszelepes négyhengeres 93 lóerejével városban egészen dinamikus. Tesztautónkat 2004 végén gyártották, 2005 januárjában helyezték forgalomba, de a taxiséletét csak 2006 júliusában, nagyjából 35 000 kilométernél kezdte. Így a teszt készítésekor mutatott 103 953 kilométer zömét már „bérfuvarosként” futotta le.

Motor, erőátvitel

	A műszerfal berendezései mind hibátlanul szolgálnak. A koszt szinte gyűjtő és ahhoz makacsul ragaszkodó üléskárpitokat csak elöl védi huzat

Az Ignis változó vezérlésű 1,3-asa a Suzuki legtöbb motorjához hasonlóan élénkségéről és megbízhatóságáról híres. Taxink gépe pöccre indul, a gázt készséggel veszi, járáskultúráján nem hagyott nyomot a 100 000 kilométer. A motort még egyszer sem mosták le, ennek ellenére csak finom porréteg fedi, olajszivárgás sehol sem látható. Bár a rendszeres karbantartásokat tulaja költségokokból nem márkaszervizben végezteti, az olajcserék a gyári előírások szerint 15 000 kilométerenként követik egymást, s a ciklusban a taxiüzemből következő rengeteg hidegindítás ellenére sem mutatható ki olajfogyasztás, két csere között alig csökken a nívó. Friss légszűrőt 30 000 km-enként kap az autó, de üzemanyagszűrőből még az eredeti szolgál. Az ékszíj szintén a gyári, a vezérműlánc vélhetően a motor teljes élettartamát kiszolgálja majd, s az alig hároméves autó eredeti kipufogórendszere is jó bőrben van még. A korai Igniseknél gyakori gond a szoruló váltómechanizmus, de taxink szerkezete ma is kis erővel, pontosan kapcsolható, egyedül a hátramenetet veszi időnként nehezebben, olykor csak kisebb reccsenéssel.

A hátsó lábtér nem nagyvonalú, de az átlagtermetűeknek elegendő, a kárpit nem elnyűtt, de gyakori pucolást igényel

A kuplung nem mutat kopást, de 86 000 kilométernél cserélni kellett a bowdent, s a pedál gumija is szakadt már. A rövid városi utazásokkal az eddigi átlagfogyasztás 8,5 l/100 km, de nyáron klímával ennél akár 1 literrel több is lehet. Ez nem kevés, de tulaja szerint cserébe kifejezetten fürgén mozog a Suzuki.

Futómű, fékek A fővárosi utakon a legkeményebb kiképzést egyértelműen a futómű elemei kapták, ennek ellenére még az összes lengéscsillapító gyári, s a szilentek is bírják. A fék hatásos, és jól is adagolható, de ennek ára van: az első betétek átlagosan 40 000 kilométert bírtak, a tárcsák ennek nagyjából a dupláját, a hátsó dobokat 92 000-nél kellett felszabályoztatni, s ekkor fékpofákat is cseréltek. A kormányszervo hibátlan, a futómű új kora óta zörög a kerekek elfordításakor, álló helyzetben is. A hang a toronycsapágyak spray-s kezelésével rövid időre elhallgattatható, a javításra – a cserét kivéve – ennél tartósabb megoldás egyelőre nem született. A gyári gumik (Continental EcoContact) valamivel több mint 85 000 kilométert bírtak, a második körben felkerült ugyanilyen abroncsok felülete még szinte új.

Elektromosság A korai Ignisek akkumulátoraira sok volt a panasz, taxinké azonban meglepően hosszan, egészen tavaly télig bírta. Ez különösen annak tudatában szép teljesítmény, hogy éjszakai várakozásokkor gyakran ég az utastér-világítás, nem ritka a helyzetjelzős várakozás, a navigáció pedig állandóan fut. Sőt a taxitábla és a CB-rádió is alapfogyasztó. Még megdöbbentőbb az izzók tartóssága, csak a leginkább igénybe vett helyzetjelzőket (elöl) és a rendszámtábla-világítás izzóit kellett cserélni egyszer. A fényszórók a korai Ignisekéivel ellentétben nem párásodnak, fényük ma is jó. A műszerfal kapcsolói és lámpái mind hibátlanul működnek, az Opeltől származó bajuszkapcsolók határozott kattanásokkal járnak. A gyári CD-s rádió kifogástalan, s a külső hőmérsékletet és dátumot is mutató műszerfali kijelző sem bolondozik. Az első ablakok emelőmotorja és a központi zár jól muzsikál.

	A kormánykarimát bandázs védi, a vízszintes küllők kifényesedtek, redőikben némi kosz is lerakódott

Karosszéria Az átlagos heti két gépi mosás ellenére megdöbbentően jó fényben ragyog az Ignis, hajszálkarcokat is szinte csak nagyítóval találni, pedig polírozást még sosem kapott. Az apróbb városi lökdösődéseket kivéve sérülés még nemigen érte, a fényezett lökhárítókon szúrós szemmel is csupán egy-egy apró festékhiány fedezhető fel. A GLX-szinttel járó műanyag küszöbborítás, köténylemez és kerékjáratív-védelem hasznos kiegészítő, a legtöbb sérülést ezek a fényezetlen műanyagok nyelték el. Az ajtók ma is finoman nyílnak és záródnak, zsanérkopást legfeljebb túl puha becsapódásuk jelez. A csomagtérajtó teleszkópjai sem fáradtak, kellő erővel tartanak. Apró műanyag betét védi ugyan a küszöböket, körülöttük mégis mind a négy ajtónál karcolások emlékeztetnek a sok ki-beszállásra. Az ajtók gumibetétei rendre épek, 120 km/óra felett jelentős szélzajt engednek be, ám taxizás közben ez nem zavaró. Az üvegek mind épek, műgyantával javítható volt a kavicsfelverődés a szélvédőn, így még ez is a gyári.

Az ajtókárpitok még a könyöklőfelületeknél is egészen jól tartják magukat, de a műanyagok könnyen karcolódnak. Rossz úton zörög a jobb első ajtó

Utastér

A fekete, mély recékkel tarkított kárpitozás nehezen takarítható, ráadásul rendszeres gondozást is igényel, mert a kosz hamar meglátszik rajta. A gyakori kárpittisztítás miatt (vagy ellenére) a beltér egészen újszerűnek hat, a szövetek még az ajtókon sem kopottak. A kocsibelső kemény műanyagai könnyen karcolódnak, ennek ellenére az utasok által leggyakrabban használt jobb oldali ajtók s azok műanyag kilincsei sem túl leharcoltak. A kormány karimáját utólagos bandázs védi, de árulkodó a két kopott vízszintes küllő. A váltógomb gyári bőrözése sokat vékonyodott, a fokozatkiosztás nyomása már alig látszik rajta, a kézifék karja azonban tapintásában és járásában is az újkori nívót hozza. Az üléseket elöl is csak részben óvja huzat, a szivacsok újszerűek.

Katona Mátyás

Az Autó2 újság 2007/11. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments