Újautó

2009. március 16. hétfő, 00:52

Tartós teszt: Renault Scénic II 1.5 dCi Dynamique - Elismerésre méltó

Befejező szakaszához érkezett tartós tesztünk. A francia egyterű derekas helytállással gyűrte le a 45 000 kilométert.

Teszttapasztalatok

A földutakon nem rázza ki az ember lelkét, de a hátsó ajtó gyorsan magára szedi a port
A kategóriateremtő Scénic második generációja tavaly tavasszal kezdte meg az Autó2-ős életét. A leginkább egy jól felduzzasztott Mégane-ra emlékeztető modellel utoljára a harmincezres szerviz előtt találkozhattak az olvasók (A2, 2004/10.). Nos, az azóta eltelt egy év és 15 000 kilométer alatt nem nagyon adott okot a panaszra a rombuszemblémás autó. Az első kellemes meglepetés a 30 000-es szerviz volt. A Renault Hungária műhelyében tett látogatás alkalmával mindössze a kötelezően cserélendő alkatrészeket (olaj, olajszűrő, légszűrő) írták fel a munkalapra, semmilyen rendellenességet vagy idő előtti kopás miatti javítást nem jegyzőkönyveztek. Egyedül a kátyúk miatt felszaggatott gumi okozott kisebb kellemetlenséget, de ezért a rossz minőségű utak a felelősek.

Az ajtónyílás mindkét sorban tágas, a magas ülőhelyzet kényelmes, a beszállás idősebbeknek sem okoz gondot. A kilincsek csak nagy erővel mozgathatók. A hátsó tetőoszlop, sokat takar a kilátásból
Egyetlen nem tervezett szervizlátogatás volt a tartós tesztautó életében: egy szabálytalanul kanyarodó autó a jobb hátsó kerékjárati íven hagyta „névjegyét”. A találkozás következményeit a szakszerviz hozta rendbe, nyom nélkül. A közel kétéves használat egyébként alig érezteti hatását a Scénicen. A fényezés még mindig jól tartja magát, pedig legritkább esetben állt fedett garázsban az autó, és gyakrabban látogattunk gépi mosót, mint kímélős kézit. A műszerfal műanyagjainak nagy része teljes épségben bírta a tesztet, a digitális műszerfal központi kijelzőjének borítása viszont karcos lett. A fekete kárpitokon nyomot hagyott az eltelt időszak; a középső, tologatható hátsó ülésen gyakran használt gyermekülés kidörgölte a textíliát, és az elülső sor könyöklői is kicsit viseltesek már. Bár a francia márkák kritikusai gyakran panaszkodnak arra, hogy az autók nem elég tartósak, az alsó-középkategóriás egyterű rácáfolt minden előítéletre.
Nem nagyon látszik a használat, talán a kormány fényesedő karimája árulkodik csak. A volántól balra elhelyezett automatikus kézifék nem hagyott cserben, ötletes és egyszerű kezelni. A tempomat remek, de a bekapcsoló gombja rejtett helyen, a kormánykarima alatt van
Egy kivételével az összes gomb, kar, berendezés használható, akár az átvételkor, az elektromos kijelzők, kapcsolók a tervezők elképzeléseinek megfelelően működnek. Egyedüli kényelmetlenség, hogy a jobb elülső ülés előre-hátra mozgatását lehetővé tevő kar letörött, így a „fotel” jó ideje fix pozíciót vett fel.

Az elmúlt 15 000 kilométer alatt több vezető is hajtotta a Scénicet, de mindenki egybehangzóan állította: az ülések kényelme kiváló. A vezető karos magasságállítója egyszerű és jól használható, van deréktámasz, és a fejtámla elülső része támasztéknak felhajtható. Sokat segít az ideális pozíció megtalálásában, hogy négy irányban állítható a kormányoszlop. Apropó, kormány: az elektromos rásegítésű, fogasléces szervokormány a Mégane-család többi tagjához hasonlóan középállásban kicsit „lebegősnek” hat, de jól áttételezett, autópálya-tempónál kellően felkeményedik, és parkoláskor sem kényszeríti túlzott izommunkára a karokat. Az elöl McPherson-rendszerű, hátul csatolt lengőkaros megoldású futómű franciásan lágy hangolásával a rossz utakon kifejezetten kényelmessé teszi a Scénicet, viszont tempósan vett kanyarban erősebben dől oldalirányba a karosszéria. Igaz, felborulni vagy az ívről kitörni nem fog az autó, megpakolva is kezes marad.

Az eredeti gumi még megfelelő profilmélységű. A következő szezonban lehet, hogy cserélni kell már
A tesztút nagy része városi forgalomban zajlott, ilyenkor mindig jól jött a Scénic hatásos féke. A nehezen adagolható fékerő viszont minden vezető számára megszokást igényelt. Hosszabb utakon áldottuk a remek sebességtartó automatikát. A volánról kezelhető (a kormányoszlopon bekapcsolható) szerkezet egyszerűen programozható, az ember 200-300 kilométeres utat szinte a gázpedál érintése nélkül végigvezet, olyan jól lehet „játszani” a tempomattal.

Az 1,5 literes dízelmotor kellő temperamentumot ad az autónak, teljes terhelésnél is elfogadható dinamizmussal mozog a Scénic. A közös csöves, Clióban, Thaliában és Mégane-ban egyaránt szolgáló erőgép megbízhatóan indul hidegben és melegben, hangja nem zavaró,

Az 1,5-ös dízel jó partner. Átlagfogyasztása 6 liter körül alakult, gyorsítóképessége megfelelő a közel 1,5 tonnás autóhoz. A fényszóróizzó cseréje nehézkes
még 120-130 körüli sebességnél sem ordít elviselhetetlenül, amikor már 3000-nél jár a fordulatszámmérő. A fogyasztás a nyári klímázós időszakban sem nőtt jelentősen, városban 6,5, autópályán 5,8 literes átlagot produkált a Scénic. A váltó csak ötfokozatú, érzésünk szerint az adózás szempontjából ideális méretű erőforrás bőven elbírna egy hatodikat. A kapcsolás nem nehézkes, de a kar zajosan jár a kulisszában.

Sokszor cipekedtünk a Scénic tágas utasterét kihasználva. A hátsó ülések két mozdulattal, egyszerűen eltávolíthatók, így akár 1840 literes rakteret is nyerhetünk.

Egy vagy két bringa bőven elfér, és még utasoknak is jut hely. A jobb elülső ülés előredöntése egyszerű művelet
Mivel a hátsó padló sík (ez jól jön a beszállásnál is), nagyobb dobozok kis erőfeszítéssel végigcsúsztathatók benne. Az ötödik ajtó teleszkópjai még mindig jól szolgálnak, kár, hogy nagyobb növésűek (190 cm felett) beverhetik a fejüket a nem eléggé felnyíló fedélbe.

A Scénic kilométerórájának számlálója átfordult a 45 000-es értéken, amikor elérkezett az idő a számvetésre. A jól felszerelt Scénic Dynamique 2004 elején 5 040 000 forintba került, most 5 280 000-ba, alig 5 százalékkal lett csak drágább a típus. Jól tartja az árát a „rombuszos”

Ezt mindenki szerette: nem kell bajlódni a kupakkal, csak nyitni kell a fedelet, és mehet is a nafta
modell, ehhez hasonló futásteljesítményű darabok 4 000 000 forint körül kelletik magukat. Bár panasz nem volt az autóra, úgy gondoltuk, egy állapotfelmérésre „benevezzük” a gépet, hogy kiderüljenek azok a hibák, kopások, amik szabad szemmel és emberi érzékszervekkel nem észlelhetők. Az autóklub Boldizsár utcai állomásán vizsgálták meg a Renault-t, megnézték a futómű elemeit, a lengéscsillapítókat, a fékeket és ellenőrizték a világítóberendezéseket. Nos, az egyetlen hiba a jobb elülső fényszóróizzó volt. A műszerek nem mutattak semmilyen kopást a futóműben, a lökésgátlók és a fékek is tökéletesen helytálltak a szemlén.

Értékelést írni a Scénic elmúlt 45 000 kilométeréről örömteli feladat: két kiégett izzón kívül nem volt egyéb meghibásodás, az egyterű mindvégig megbízhatóan szolgálta az Autó2 csapatát. Kényelmesen elvitt városban és hosszú távon akár öt felnőttet is, miközben nagy étvággyal sem terhelte a pénztárcát. Most pedig arra vár, hogy kisorsolják a biztonsági játékban résztvevő olvasók között.

KaMi

Három ülés, számtalan variációs lehetőség. Tologatni, előredönteni, kivenni mindegyiket lehet, asztalka csak a két szélsőhöz jár. Isofixes ülés három is elfér a Scénicben
A 430 literes csomagtartóban hoszszabb nyaralás kellékei is elférnek. Több lépcsőben rögzíthető a kalaptartó. A csomagtér alatt elhelyezett pótkerékhez könnyen hozzá lehet férni, a rekesz fedele nyitott állapotban egy kis zsinórral rögzíthető
Rekeszben bajnok a Scénic. Ennyi jól használható, öblös fiókot, tárolóhelyet nem sok autóban találni. A többségük ráadásul világítást is kapott. Az ülésállítás karja letörött, így nem mozgatható előre-hátra a szerkezet
A klímaberendezés a nyári hőségben is jól elbír a tágas utastérrel. A ventilátor még nagyobb fokozatban sem zavaróan zajos. A kazettás rádió alapáras a Dynamique-hoz. Nem szól rosszul, de megéri a felárat a CD-s egység
Az elülső szélvédő bal felső sarkában elvált a gumiszegély az ablaktól. Nem ázik be, de érdemes megcsináltatni

Az Autó2 újság 2005/12. számában megjelent cikk rövidített változata

Előnyei – hátrányai

Karosszéria, felfüggesztés Motor, erőátvitel
Tágas fej- és lábtér
Praktikus pakolóhelyek
Jó átláthatóság, nagy üvegfelületek
Áttekinthető műszerfal
Semleges kanyartulajdonságok
Átalakítható hátsó tér
Kényelmetlen pedálrend
Csendes, szépen forgó motor
Jó menetteljesítmények
Könnyen kapcsolható sebességváltó
Zajos váltókapcsoló-mechanizmus
Biztonság Költségek
Ötcsillagos EuroNCAP-törésteszt
Gazdag biztonsági alapfelszerelés
Jó világítás
Holttérmentes visszapillantók
Terhelhető fékrendszer
Isofix-pontok az elülső és a két szélső utasülésen
Hibás pedálrend
Kétévi védőszárny-szolgáltatás
Csekély fogyasztás
30.000 kilométeres olajcsere-periódus

Az Autó2 újság 2005/12. számában megjelent cikk rövidített változata

Adatlap: Renault Scénic II 1.5 dCi Dynamique

Motor
Folyadékhűtéses, négyhengeres, négyütemű soros, közvetlen befecskendezéses, közös csöves turbódízelmotor elöl keresztben beépítve, változó geometriájú turbó, köztes hűtő. Öt helyen csapágyazott főtengely, egy fogazottszíjhajtású felülfekvő vezértengely, hengerenként két szelep. Könnyűfém hengerfej, acélblokk. Hengerűrtartalom: 1461 cm3, furat 76 mm, löket 80,5 mm. Sűrítési arány: 18,8:1. Teljesítmény: 100 LE/74 kW (4000/min). Nyomaték: 200 Nm (1900/min). Olajtöltés: 5 l. Hűtővíz: 5 l. Akkumulátor: 12 V 70 Ah. Generátor: 70 A.

Erőátvitel
Ötfokozatú kéziváltó, elsőkerékhajtás. Áttételek: I. 3,73; II. 2,05; III. 1,32; IV. 0,97; V. 0,76; H. 3,55. Végáttétel: 3,87. Hidraulikus működtetésű egytárcsás száraz tengelykapcsoló.

Futómű
Elöl segédvázas McPherson-felfüggesztések, hátul csatolt hosszanti lengőkarok spirálrugókkal, hidraulikus lengéscsillapítókkal. Elöl-hátul torziós stabilizátor. Hidraulikus fékrendszer blokkolásgátlóval, négy tárcsafékkel, elöl belső hűtéssel, pánikfékrendszer, elektronikus fékerőelosztó. Fogasléces kormánymű elektromos rásegítéssel.

Karosszéria
Ötajtós, ötszemélyes, önhordó acélkarosszéria, műanyag elülső sárvédőkkel. Saját tömeg: 1340 kg-tól. Megengedett össztömeg: 1920 kg. Üzemanyagtartály: 60 l. Hossz: 4260 mm, Szélesség: 1810 mm, Magasság: 1620 mm, Tengelytáv: 2685 mm, Nyomtáv elöl: 1515 mm, Nyomtáv hátul: 1515 mm, Belső szélesség elöl: 1460 mm, Belső szélesség hátul: 1440 mm, Belmagasság elöl: 1050 mm, Belmagasság hátul: 950 mm, Elülső ülőlap:475 mm, Lábhelyméret: 400–620 mm, Hátsó ülőlap: 490 mm, Üléstér: 60–420 mm, Csomagtér: 430/1840 l, Gumik: 205/60 R16.

Menetteljesítmények
Gyorsulás (0–100 km/h): 14,1 s
Végsebesség: 172 km/h

Fogyasztás (EU)
város: 6,3 l/100 km vegyes: 5,1 l/100 km
városon kívül: 4,5 l/100 km Tesztátlag: 6,9 l/100 km*
(Gyári adatok)
* Saját mérés

Garancia, szerviz
Kétévi általános, 12 évi átrozsdásodás elleni garancia, 2 évi védőszárny-szolgálat, olajcsere/szervizperiódus: 30 000 km vagy 2 év.

A szériakivitel érdemleges tartozékai
Szervokormány, két frontlégzsák, két elülső oldallégzsák, két függönylégzsák, öt hárompontos öv, öt állítható magasságú fejtámla, blokkolásgátló, elektronikus fékerőelosztás, pánikfék, ködfény hátul, légkondicionáló, 16″-os könnyűfém keréktárcsák, két irányban állítható kormány, távirányítós zár, ködfényszórók, elektromos elülső ablakok és külső tükrök, automatikusan sötétedő belső visszapillantó, állítható magasságú vezetőülés, sínen mozgatható szélső hátsó ülések, rádiós magnó négy hangszóróval, automatikus világításkapcsolás, esőérzékelős ablaktörlők, fedélzeti számítógép.

Alapára: 5 280 000 Ft

Az Autó2 újság 2005/12. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás