Aktuális

Számítógépes autódiagnosztika (OBD) - Léleklátók

A sufnitól a mikroelektronikákig

Így néz ki egy szabványos diagnosztikai csatlakozó, ezt kell a 16 lyukú OBD-aljzatba dugni. Jól látható az adatátviteli protokollokat ismerő beépített miniszámítógép

A vasárnap délutáni „drágám, kimegyek az autóhoz, megnézek rajta ezt-azt” korszaknak jó tizenöt éve vége. Az elszántabb technikarajongók kb. az elektronikus gyújtásig még tudták követni a folyamatokat, de a központi befecskendezés megjelenésével, pláne a motorirányító számítógépek és a lambdaszondás, háromutas katalizátorok elterjedésével nekik is be kellett látniuk, az elektronikákkal dúsan felszerelt autókhoz a házi szerszámkészlet már kevés. Maradt a nem túl izgalmas gyertya- és olajcsere meg az autómosás. A márkaszervizek pedig mindeközben egyre kéjesebben dörzsölgették a kezüket, mondván: vége az otthoni buherálásnak, mostantól a garanciaidő után is mindenki hozzánk hordja majd az autót, mert még a kis műhelyek sem lesznek képesek a modern elektrotechnikához hozzászólni!

Az igazság az, hogy jó ideig a nagyok sem tudtak túl sokat tenni, mert a motorirányító elektronikák megjelenésével a műhelydiagnosztika is problémássá vált, a szervizek nem is konyítottak a számítástechnikához. Megoldásul a vezető gyártók azt találták ki, hogy a számítógépes befecskendezőrendszerek legyenek önellenőrzők. Az agy folyamatosan figyelte az egyes „alá beosztott” gyújtással, üzemanyag-ellátással foglalkozó részegységeket, s ha hibát talált, az információt hibakódok formájában eltárolta. E szerkezetek terjedésének hajnalán azonban még szinte minden márka saját kódnyelvet használt, így az elektronikák csak a sok százezres, milliós speciális gyári tesztműszerekkel kommunikáltak. Azaz például a fordos műszer akkor sem tudta a Volkswagen agyát olvasni, ha mindkettő elektronikáját a Bosch szállította…

Egyetlen mindenki által érthető nyelv létezett, a lámpavillogtatás. A korai (nagyjából 1996 előtti) befecskendezős benzinmotorok műszerfali „check engine” lámpája ugyanis – márkafüggő segédlettel – drága műszer nélkül is ki tudta jelezni az egyes hibák kódjait, villogással, egyszerű „tá-tá-titi-tá” jelekkel. Az ezeket lejegyzetelő szaki egy vastag márka- és típusfüggő könyvből kereshette ki a morzejelek megfejtését. De nem valami bonyolult diagnosztikára kell itt gondolni, a rejtjelezésből olyan információk voltak kiolvashatók, mint például: „a lambdaszonda feszültsége alacsony”, vagy hogy „az alapjárati szabályzómotor áramfelvétele nagy”. Ebből a műszak legalább nagyjából tudta, merre induljon.

	Az OBD-csatlakozóaljzat szerkesztőségünk tartós teszt Chevy Sparkjában. A háttérben látszik a fékpedál

A kaotikus állapotok között az amerikaiak raktak rendet 1996-ban, amikor a zűrzavart megunva bevezették a szabványos OBD2 (On Board Diagnose: fedélzeti diagnosztika) rendszert, a náluk 1988 óta érvényben lévő OBD1 továbbfejlesztését. Először az addigra már a világ más tájain is terjedő motordiagnosztikai csatlakozót szabványosították, ez az amerikai autókban jó tíz éve egyforma. Európa csak néhány éves késéssel vette át a gyakorlatot, de a benzines autókban 2001, a dízelekben pedig 2003 óta nálunk is a szabványos, „16 lyukú” aljzat az általános, a műszerfal alatt, általában a vezető bal térdénél. Az OBD-rendszer bevezetését elsősorban a nyugat-amerikai államokban különösen fontos környezetvédelmi előírások siettették, az volt a cél, hogy a teljes újvilági négykerekű-állomány károsanyag-kibocsátását egyféle rendszerrel lehessen ellenőrizni. Az OBD ennek megfelelően ma is elsősorban a befecskendezésről szolgáltat adatokat, de az információözönből és annak okos kombinációjából egyéb következtetések is levonhatók. Bár a csatlakozó szabványos, a jelátviteli nyelv (protokoll) legalább hatféle lehet, s az aljzat lábkiosztása is erősen márkafüggő. A helyzetet bonyolítja, hogy az európai gyártók sokáig csak ajánlásnak tekintették az OBD2-es előírásokat, így nem alkalmazták azokat következetesen.

Az ennek ellenére már jó három éve világszabványnak tekinthető OBD2 adatainak kiolvasásához kezdetben kifejezetten e célra gyártott műszerekre volt szükség. A műszer számítógépe ismerte a szükséges protokollokat, le tudta kérdezni a motorirányítás hibakódjait, de értelmezésükre már csak a gyakran márka-, sőt típusfüggő és jellemzően borsos árú CD-k segítségével volt képes. Az egy-egy márka autóihoz használható műszercsomagok ára milliós összegekre rúgott, ám a helyzet a közelmúltban megváltozott. A költségcsökkentés kétirányú: megjelentek a pár tízezer forintért kínált egyszerű s gyakran az összes adatátviteli protokollt ismerő kézi kódolvasók, amelyek általában (a lámpavillogtatós megoldáshoz hasonlóan) csak a tárolt hibák egyszerű kiolvasására alkalmasak, de értelmezni nem tudják őket, az továbbra is a szerelők feladata.

Ilyenkor jöhet jól egy laptop. Lapozzon!

Minden egy laptopon

	Jellegzetes laptopos OBD-képernyő

Ennél sokkal jobb megoldás a legújabb laptopos módszer. Az egységcsomag öt alapelemből áll: a csatlakozóból, a hozzá való kábelből, a számítógépből, az OBD-olvasó szoftverből és az adathordozó CD-ből. A csatlakozó már önmagában is számítógép, a kódolvasó protokollokat tárolják benne. Ha tudjuk, hogy milyen autókhoz szeretnénk használni, elég olyat választanunk, amelyik a nekünk kellőt ismeri (a márkák importőrei jó eséllyel meg tudják mondani, hogy autóik mely protokollokkal kommunikálnak). Az indulóár 20 000 forint körüli, de a csúcsot jelentő hatprotokollos darabok is beleférnek 40-50 000-be. A kábel nem különleges, jellemzően USB-csatlakozós, s laptopból sem kell extra, sőt legfeljebb 233 Mhz-es a javasolt. Az ennél gyorsabbakat az átlagosan 100 000 forint alatti OBD-szoftverek automatikusan 233-assá „butítják”, így igazából nincs is gond. Az összeállításból a CD-k a legolcsóbbak, 5-6000 forintba kerülnek, s egyre akár több márka összes autója ráfér.

Az ekképp összerakott szerkezet már sok mindenre képes. Az OBD-csatlakozón keresztül nemcsak a befecskendezés hibakódjait tudja kiolvasni, de javítási tippeket is ad, az összes világnyelven, sőt újabban már magyarul is ért, grafikus képernyőkön ábrázolja a lambdaszondák, a kopogásérzékelő jeleit, a motorhőmérsékletet, az előgyújtást, a fordulatszámot, a sebességet, a beszívott levegő hőmérsékletét vagy dízeleknél az előbefecskendezés értékét és még néhány, az üzemanyag-ellátással, károsanyag-kibocsátással közvetlenül kapcsolatos dolgot. Ráadásul mindezt akár menet közben. A laptopos szerkezetek egy fontos dolgot nem tudnak: beavatkozni. Az elektronikus rendszerek szinte kizárólag a gyári műszerekkel és szoftverekkel programozhatók, a laptop-diagnosztika adatáramlása alapvetően egyirányú. Apróságok azonban így is kivitelezhetők, a tárolt hibakódok általában törölhetők, a szervizintervallum-kijelző pedig nullázható.

A Bosch többmárkás OBD-tesztere

A menet közbeni folyamatos OBD-s adatszolgáltatás másra is jó: a menetadatok eltárolhatók, utólag lekérdezhető az átlagsebesség, a fogyasztás, a motor fordulatszámának vagy a szívócső nyomásának változásai meg egy sor egyéb adat.  Az OBD-teszterösszeállítás, kiegészítőkkel akár rezonanciavizsgálatokra is alkalmas, de a hobbielterjedés legfőbb mozgatója az otthoni teljesítménymérési lehetőség lehet. Tény, hogy az autó gyorsulásdiagramja, azaz sebesség-idő grafikonja jó közelítéssel teljesítménygörbévé, abból pedig nyomatékfüggvénnyé transzformálható. Mivel minden OBD-csatlakozón „alapszerelvény” a sebességjel, már csak szoftver kérdése, hogy egy padlógázas gyorsítás eredményeként az autó nyomaték- és teljesítményábrája is megjelenjen a kijelzőn.

Ehhez kell néhány egyéb dolog: a felhasznált CD-n rajta kell lenniük az autó légellenállási jellemzőinek és a kerekek méretének, e kettő ugyanis elengedhetetlen a veszteségek kikalkulálásához s ezáltal a legalább közelítőleg pontos számításokhoz. Ezenkívül egy vízszintes és lehetőleg szélmentes egyenes útszakasz is szükséges. A műszert bedugva, teljesítménymérésre kapcsolva és a megadott jelig az előírt sebességfokozatokban padlógázzal gyorsítva a program pár másodperc alatt kiköpi az eredményeket. A rengeteg bizonytalansági tényező miatt azonban legalább 5-6 mérés javasolt, azonos körülmények között. A mutatók persze így is nagyon szórtak lesznek, de átlagértékük – főleg otthoni szórakozáshoz – már megfelelő pontosságú lehet.

Lehet, hogy mégis vannak titkok? Lapozzon!

Ássunk mélyebbre

A laptopos OBD-diagnosztikai rendszer részei és a szabványos kivezetés a műszerfal alatt

Az OBD-n keresztül kizárólag a motorirányítással (befecskendezéssel) kapcsolatos egységek vizsgálhatók, a fedélzeti elektronika (kitörésgátló, légkondicionáló, automata váltó, navigáció, rádió stb.) diagnosztikája jóval összetettebb feladat: általános igazság, hogy az otthonra való laptopos OBD-kkel ez lehetetlen. Bár a szabványos OBD-csatlakozón általában a fedélzeti elektronikák jelei is megjelennek, az erre használt lábkiosztás és programnyelv ma is erősen márkafüggő, egyedi szoftvert és sok esetben speciális műszereket is igényel. Ennek ellenére néhány gyártó ilyen jellegű adatai és programjai a laptopos diagnoszták számára is elérhetők, áruk azonban sok esetben megközelíti vagy akár meg is haladja az egymillió forintot. Beavatkozni azonban még ezek az összeállítások sem tudnak, azaz az egyes részek programozása, szabályozása (pl. a kitörésgátló érzékenységének állítása) továbbra is csak a márkafüggő szervizműszerekkel és azok adatbázisaival lehetséges.

SzG

Comments

comments