Újautó
Supertooth II - Légvonal
Egyszerűen használható, értékes kihangosító alacsony áron.
Első oldal
| |
Olyan ez, mint a mesében: elég a rugólemeztartót felcsiptetni a napellenzőre, erre mágnesével kapaszkodik a saját akkumulátoros kihangosító, aminek lenyitható mikrofonjától a rendszer már be is kapcsol. Ennyi és nem több kell a telefon kihangosításához, természetesen ha a telefon maga bluetoothos, azaz rövid hatótávolságú rádióöszszeköttetésre alkalmas. A használata még egyszerűbb, a bluetoothos párosítás után a két eszköz, a telefon és a kihangosító közötti rádióösszekötés létrehozása után a már említett kihajtható mikrofonra tett gomb segítségével indítható és fogadható a hívás, a másik kezelő, a forgatógomb segítségével állítható a hangerő. A készülék a hangtárcsázást is ismeri, a gombnyomást követő hangparancsra hívja a telefonba programozott hangtárcsázásos számokat, vagy hajtja végre az utasításokat.
Próbánkhoz Nokia 6230-as készüléket és a Pannon GSM hálózatát használtuk, és legnagyobb meglepetésünkre az eszköz méretéhez és jellegéhez képest mindkét irányban duplex (mindkét fél egyidejű beszélgetését megengedő), nagyon jó hangminőséget kaptunk – ritkán kis vísszhanggal a másik fél oldalán. Érdekes módon a Nokia, piktogramjából láthatóan, hol fülhallgatóként, hol autós kihangosítóként érzékeli a Supertooth II-öt, és talán ez lehet az oka annak is, hogy gombjainak lenyomásával először – zavaró módon – a hangerő-szabályozás grafikonja jelenik meg, és csak késve a kért funkció.
A Supertooth II alaptartozéka a hálózati és autós töltő meg a fülhallgató, amivel a beszélgetés még autóban is intimmé tehető.
Litium-ion akkumulátora egy töltéssel mintegy 15 órás folyamatos beszélgetést és 600 óra készenlétet enged meg képességeihez mérten 25 900 forintos árával nem is drágán.
Előnyei, hátrányai
Előnyei:
– Gyors beszerelés és üzembe helyezés
– Nagyon logikus kialakítás
– Önálló akkujával bárhol (lakás, iroda, motor, kerékpár, csónak stb.) használható
– Jellegéhez mérten igen jó hangminőség
– Fülhallgatóval is használható
– Szinte minden készülékmárkához csatlakoztatható
– Hosszú üzemidő
– Alacsony ár
Hátrányai:
– Nem egyértelműen ismeri fel a telefon (Nokia 6230)
– Billentyűnyomásra (rövid időre) a hangerődiagram jelenik meg a telefonon
– Enyhe visszhang a beszélgetőpartner oldalán
– Nem jelzi az akkumulátor töltöttségi állapotát
Comments
Eseménynaptár
Friss anyagok

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...