Aktuális
Segítség a pórul járt reklámautós ügyfeleknek - Mentőöv vagy zsákbamacska?
Az autóreklámozással foglalkozó vállalkozások fizetésképtelensége többek fantáziáját megmozgatta: cégek ajánlanak segítséget a pórul járt ügyfeleknek.
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
A reklámautós botrányt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni, több helyről is hiába várnak pénzt a szerződött partnerek: az Il Ferro dőlt ki a sorból elsőként, majd jött a kevésbé ismert, váci székhelyű Mobil Reklám Hungária, s májusban már az érdi Hírautó ügyfelei is keresztet vethettek a havi apanázsra. A reklámozásért cserébe ígért havi 30-40 ezer forint hiánya sokaknak teljes csődöt jelent, a szorongatott helyzetből nem nagyon van kiút: ha valaki nem tud fizetni, adhatja vissza az autót a banknak, illetve próbálkozhat az értékesítéssel. Az utóbbi hetekben több olyan ajánlattal is találkoztunk, amely kihúzhatja a kátyúból a becsapott ügyfeleket. Az első felhívást még április végén tette közé az olcsokocsi.hu cég ügyvezetője. A közleményből kiderül, hogy „komplex megoldásrendszert” dolgoztak ki a károsultak számára. Hogy ez mit jelent, arról a cég ügyvezetőjét faggattuk. Dúl Tamás elmondta, létrehoztak egy regisztrációs felületet, amelyen a bajba jutott autósok ingyenesen bejelentkezhetnek. Ezzel bekerülnek az országos adatbázisba, és ha sikerül egy kampányba „beilleszteni” az adott autót, akkor tudnak reklámdíjat fizetni. A cég a becsődölt reklámautós vállalkozások magas jutalékait nem tudja garantálni, s a havi 25-30 ezer forintot is csak akkor tartja elképzelhetőnek, ha az autó karosszériájának legtöbb részét értékesítik. A kisebb felületek után 5-8 ezer forint havidíj ütheti a tulajdonos markát. Dúl Tamás nem ígér hosszú távú szerződést, lehet, hogy csupán 1-2 hónapra kap reklámmatricát az autós. Hozzátette: ők csak valós reklámokra kötnek kontraktust, s a dokumentumokban pontosan szerepel az összeg és a futamidő. A nemrégiben megjelent nemzetközi autókereskedő-hálózat, az AAA Autó szintén lépett a botrány után, de ők más módszerrel akarnak segíteni: amennyiben az ügyfél vállalja, hogy beszámíttatja az autót, és választ egyet az ottani készletből, valamint igénybe veszi hitelezési ajánlatukat, 50 000 forintot elengednek az új modell árából. A cég marketingfelelőse, Molnár Andrea elmondta, az átíráshoz kapcsolódó költségeket átvállalják, és segítenek a kedvezőbb kölcsönkonstrukció megtalálásában is. Hasonló lehetőséget kínál a váci Dunakanyar Autócentrum is, akik sajtóközleményükben „szakértői tanácsadásról” is említést tesznek, hogy miként járjon el a tulajdonos, ha a bank már vinné a négykerekűt a lejárt tartozás miatt.
Az utóbbi időben rossz szándékú vagy legalábbis nem túl etikus hirdetések is felbukkantak. Leleményes cégek reklámmatrica-leszedésre vállalkoznak: találtunk olyan honlapot, ahol 10 000 forintért „elintézik”, hogy ne maradjon nyoma a karosszérián a ragacsoknak (a helyes eltávolításról lapunk 48. oldalán írunk). Ugyanakkor megjelent egy – időközben hamvába holt – kezdeményezés is, ahol 1000 forint befizetése fejében egy szervezet vállalta volna, hogy segít az ügyfeleknek, és felkutatja az Il Ferro elbujdokolt cégtulajdonosait. Egyes, magukat üzletembereknek nevező szélhámosok olyan lehetőséggel kecsegtetnek, hogy átvállalják a hitelt az autóért cserébe. Ha az ügyletet a tulajdonos nem engedélyezteti a bankkal, nemhogy a hitelből nem engedik kilépni, de autójától is elbúcsúzhat, amit időközben az új gazdák talán már tovább is adtak.
Az egyszer már pórul járt autós jobban teszi, ha odafigyel a különböző ajánlatokra, és nem ugrik bele felelőtlenül újabb véget nem érő hitelbe vagy „hihetetlen lehetőségbe”. A reklámos vagy autóbeszámításos megoldásokat érdemes átgondolni, de a szerződést csak akkor írjuk alá, ha meggyőződtünk arról: esély sincs rá, hogy százezreket bukjunk, vagy még jobban eladósodjunk.
Karner Miklós
Az Autó2 újság 2007/8. számában megjelent cikk rövidített változata.
Comments
Eseménynaptár
Friss anyagok

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...