Bemutatók

2009. március 16. hétfő, 00:52

Peugeot 206 CC 1.6 HDi - Továbbszolgáló

A 206 CC-t az utód 207 jövő évi megjelenése után továbbra is gyártják, így modellápolása is folyamatos. Most dízelt kapott.

A 206 CC 1.6 HDi-n kívülről semmi sem utal a gázolajosságra, sőt a dízel jellegzetes kerregése az alapjárat kivételével szinte nem is hallható

A lépés logikus és elkerülhetetlen is volt egyszerre, hiszen a modern gázolajos motorok terjedésével már a kisautók között is hat az Európában évek óta érezhető „dízelbumm”. Cégen belül maradva: tavaly, a Peugeot 206-osok több mint 30 százalékát Hdi–motorokkal rendelték. A márka 1,6-os, csupa könnyűfém, hengerenkénti négyszelepes, változó geometriájú turbós, köztes hűtős, közös csöves, részecskeszűrős, Euro4-es emissziójú és második generációs (1600 bar) befecskendezésű — szóval minden ízében modern dízele alig egy éve debütált, és már a Peugeot–Citroën csoporton kívül is sikeres. Fordokban, Mazdákban és Volvókban is dolgoztatják.

Mivel úgy tűnik, hogy lassacskán a kabriók vásárlókörében is népszerűvé válnak a nyomatékos, erős, de takarékos öngyújtósok, a Peugeot a legkisebb CC-be is beültette az 1,6 literes, 110 lóerős HDi-t. A műtét nem volt túl nagy, mindössze az elülső segédvázas McPherson-futómű lengéscsillapítóit kellett kicsit átalakítani a motor azonos méretű benzines testvéréhez viszonyított 50 kilós súlytöbblete miatt; a karosszéria egyébként majdnem változatlan. Kabrió-üzemben a korábbinál sokkal kevésbé remeg a kormány, és az utastér elemei is csendesebbek, bár rossz úton azért meg-megszólalnak az oldalablakok és az ajtópántok, de a jelenség nagyobb nyitható tetejűeknek is becsületére válóan csekély mértékű.

Az első 1,6-os dízel 206 CC-k a tervek szerint már a nyáron megérkeznek a hazai kereskedőkhöz, alapáras alufelnikkel, esőérzékelővel, automata légkondival és kitörésgátlóval — áruk azonban egyelőre ismeretlen.

SzG

Az Autó2 újság 2005/6. számában megjelenő cikk rövidített változata. 

Comments

comments

Címkék:
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás