Bemutatók

2009. március 16. hétfő, 00:52

Menettudósítás: Nissan Qashqai - Gén over?

A Qashqai több kategória csábelemeit ötvözve vadászik a kompaktok vevőire.

Terepes megjelenése ellenére a Qashqai nem terepjáró, hanem átmenet a szabadidőautók és az alsóközép ötajtósai között. A 20 centis padlómagasság és a karosszéria műanyag védőelemei városban is jól jöhetnek

A kiszolgált Almera végleg elköszönt, így a Nissan látszólag európai alsó-középkategóriás nélkül maradt; legalábbis átmenetileg. A márka új elképzelései szerint az egykori Almera-kör vásárlóinak kegyét 2007-től három új modell is keresi: az egyterűre vágyóknak már egy ideje ott a Note, a hagyományosabb karoszszériaformák kedvelőinek nyáron érkezik a Japánban és Dél-Amerikában már évek óta futó Tiida europizált kivitele, mindenki másnak pedig itt a furcsa nevű (egy dél-iráni nomád törzsről elnevezett), nehezen kategorizálható „öszvér”, a Qashqai.

Az Almerák egykori helyén, az angliai Sunderlandben a tervek szerint évi százezres sorozatban készülő újdonság hossza (4310 mm) alapján éppen belepasszol a mai kompaktmezőnybe, 1,6 méteres magasságával és 20 centis padlószintjével azonban finoman a ma oly divatos szabadidő-terepesek felé húz; azaz leginkább – a Nissan szándéka szerint is – épp e két kategória közé illik. A Renault– Nissan-együttműködés C jelű (korábban a Serenát és a csak Japánban kapható Lafestát hordozó) padlólemezére állított Qashqai vevőkörét legalább 80 százalékban a konkurenciától szeretnék elcsábítani; mindenkire számítanak, akinek fontos az emelt üléshelyzet, a terepes-szerűen ütközésvédett karosszéria és a finoman megemelt hasmagasság.

Az alapok leginkább a Nissan X-Trailére hasonlítanak, a sok könnyűfém alkatrészt használó futómű elöl segédvázas McPherson, hátul oldalanként négy lengőkaros, teljesen független szerkezet, a fékek valamennyi változatban elöl-hátul tárcsásak. A Renault– Nissan-közösségben összeállított motorpark két szívócső-befecskendezéses benzinesből (1,6 l, 115 LE, 2,0 l, 140 LE), és két, piezobefecskendezős, második generációs, közös csöves, változó turbógeometriás, köz

A kemény műanyag műszerpult jelentős részét kellemes tapintású, puha gumiszerű anyag burkolja

tes hűtős, részecskeszűrős dízelből (1,5 l, 106 LE, 2,0 l, 150 LE) áll. A benzinesek vadonatújak, és Nissan-eredetűek, a dízelek továbbszolgálók, s a Renault-tól valók. A kisebb gázolajos kivételével valamennyi erőforrás hengerenkénti négyszelepes, a benzinesek teljesen aluszerkezetűek és változó vezérlésűek. Sebességváltó négy van: alapáron az 1,6-oshoz öt-, a többi motorhoz hatfokozatú kézikapcsolású jár, felárért a nagyobb dízelhez hatfokozatú bolygóműves automata, a 2,0 literes benzineshez pedig fokozatmentes CVT kérhető. Az 1,6-os és az 1,5-ös turbódízel Qashqaiok elsőkerékhajtásúak, a két kétlitereshez a könnyűterepes X-Trail kapcsolható, de akár fixre is zárható nyomatékosztású számítógépes összkerékhajtása rendelhető. Ebben a középkonzol forgatógombjával három hajtásmód választható: kétkerék, automata összkerék és állandó, 50-50 százalékban első-hátsó osztásarányú üzem. Automata állásban a hajtásrendszer agya, a kitörésgátló jelei alapján már az első kerekek kipörgése előtt kapcsolja a hátsó hajtást.

A Qashqai bemutatóján a két 2,0 literest: az elsőkerékhajtású benzinest, és az összkerekes dízelt próbáltuk ki. A kompaktméretű, valamennyi kivitelében kemény, fekete műanyagokat és gumiszerű anyaggal burkolt puha felületrészeket is felvonultató utasterű autóból minden irányba megfelelő a kilátás, az emelt vezetőülésből jól áttekinthető az ötajtós karosszéria, s a méretes tükrök holttere is csekély. Az ülések vonalvezetése határozott, tömetük hosszabb távon is kényelmes, ám az ülőlapok rövidek. A láb-, a váll- és a fejtér mindenhol átlagos, a hátsó üléstámla aszimmetrikusan dönthető, az ülőfelületek fixek. Pakolóhelyekből jól áll a Qashqai, ajtózsebek a hátul ülőknek is járnak,

Az ülések kényelmes tömetűek, határozottan formázottak, de rövid lapúak

s az utasülés alatti fiók is alapáras. Az átlagos méretű csomagtér ajtaja magasra nyílik, de a 180 centinél nagyobbak fejét veszélyeztetheti, s a rakodóperem is magas.

A benzinmotor – a Nissantól megszokott módon – fordulatszám-kedvelő, és villanymotorosan simán forog. Az alsó régiókban nem kényeztet túl sok nyomatékkal, de cserébe még 4000/perc környékén sem zajos. Az átlagos utakon csekély erővel és pontosan tologatható hatfokozatú kéziváltó áttételeit szinte sportautósan szűkre méretezték, így a pörgős erőforrást könnyű jókedvben tartani, autópályán csendesen és dinamikusan mozog vele a Qashqai. A nagyobb, kiegyenlítőtengellyel simított járású dízel viselkedése meglepő módon hasonlóan sportos, s bár nyomatékból már 1500 táján jól áll, még 3000 fölött is dinamikusan húz. Hangja 2000 alatt terhelésre morgósra vált, egyébként egészen 3000-ig kifejezetten csendes.

Az aszimmetrikus támladöntéssel bővíthető csomagtér pereme magas, mérete pont beleillik a kategóriaátlagba

A benzineséhez hasonlóan szűkre áttételezett erőátvitel a dízelnél felesleges, még városi sebességeknél is használható az ötödik, a hatodik pedig hosszú távú autópályázáshoz is kellemesen hosszú.

A futómű képességeiből a jó spanyolországi utakon mindössze annyi volt felmérhető, hogy a 20 centis hasmagasság ellenére az ívmenet még nagy sebességnél és hirtelen ívváltásoknál is stabil, billegésnek nyoma sincs, a sajátkormányzási jellemzők semlegesek. A tisztán elektromos rásegítésű kormányszervo ereje a sebesség növekedésével éppen a kívánatos mértékben csökken, így nagy tempónál is pontos az egyenesfutás.

A Qashqai február végén érkezik a hazai kereskedésekbe, alapfelszereléséről egyelőre mindössze annyi tudható, hogy a hat légzsákot, a blokkolásgátlót, a légkondicionálót, a távirányítós központi zárat, a fékasszisztenst, az elektromos ablak- és tükörmozgatást, a bluetooth kihangosítót és természetesen a kormányszervót is tartalmazza. Az extralistán a hagyományosak mellett (bőrülések, profi hifi, navigáció, kitörésgátló, xenonfényszórók stb.) olyan tételek is megtalálhatók, mint a panoráma üvegtető vagy a tolatókamera. Az 1,6-os benzines indulóára már ismert: 4 549 000 Ft.

Szécsényi

Az Autó2 újság 2007/2. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

Címkék:
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás