Aktuális

2009. március 16. hétfő, 00:52

Mazda RX-8 Formula Woman Championship - Lányok ketrecben: nőerő

Egyedi sportautójával egyedi autóversenyt szervezett a Mazda: az RX-8-asokba kizárólag nőket ültettek versenyezni. Az Autó2 Online testközelből élvezhette a lányok kéz- és lábtechnikáját.

Versenytörténet

Az autókat és a versenyző lányokat helyi kereskedők és nagyobb cégek, üzletláncok is szponzorálták az anyacég Mazda mellett
2003 januárjában született a bajnokság ötlete, a felhívásra több, mint 10 000 hölgy jelentkezett. A jelentkezési feltételek nem voltak szigorúak: minden legalább 18 éves, angol jogosítvánnyal igen, viszont autóversenyzői múlttal nem rendelkező hölgy jelentkezését fogadták. Az angol tévében később valóságshow-szerűen bemutatott selejtezés első fázisaként tavaly júniusra 2400 versenyző-jelöltet választottak ki, akik a novemberig tartó kiértékelő edzéseken Mazda MX-5-ösökkel bizonyíthatták rátermettségüket. A jelölteknek nem csupán vezetési képességeikre voltak kíváncsiak: reakcióikat, általános- és autós-ismereteiket, kommunikációs képességüket és edzettségüket is vizsgálták. Minden jelölt tesztjét filmezték, hogy a későbbiekben kiválasztottakat majd ezek segítségével is be lehessen mutatni. Második körben 50 továbbjutottat vittek egyhetes bentlakásos táborba a már korábbi jellemzők alapos megfigyelésére. Intenzív versenyzői oktatáshoz 24-en jutottak, a versenysorozat 16 versenyzőjét ekkor véglegesítették, további két jelentkező pótemberként tarthatott a csapattal a több, mint fél éves oktatás sorozaton. Anglia versenypályáin volt autóversenyzők és versenyoktatók, élükön Graeme Glew, a bajnokság létrehozója csiszolta a kiválasztott lányok vezetési tudását.
A versenyzők kiválasztásákor és oktatásakor is használtak MX-5-öket a szervezők, a kiválasztott lányok hétköznapi használatra kapták meg a roadstert
Az oktatás egy része a már selejtezőkön is használt MX-5-ös Mazdákkal folyt, de ekkor már az RX-8-asok is előkerültek. Az erősebbik, 231 lovas 1,3-as Wankel motors változaton nem piszkáltak sokat: a műszerfal és az első ajtóborítások kivételével ugyan minden kárpitot kidobtak belőle, de motorjához, erőátviteli rendszeréhez és futóművéhez nem nyúltak. Természetesen a biztonsági előírásoknak megfelelően az autókba bukókeretet, áramtalanítót és tűzoltó készüléket tettek.

A kiválasztott lányok a legkülönfélébbek: tanuló, IT-tanácsadó, rendőrnő, könyvelő, vadászpilóta és selyemfestő is akad köztük. Természetesen valami kötődésük mindannyiuknak volt már az autókhoz.

A bajnokságot megnyert Natasha Firman autójában – nem hordja magasan az orrát
A 7 futamból álló bajnokságot megnyerő Natasha Firman igazi autóscsaládból származik: bátyja Ralph tavaly a Forma-1-ben versenyzett, édesapja versenyautókat épít, édesanyját pedig az autóversenyzés üzletasszonyaként emlegetik. A sor másik végén az egyik pótpilóta, a mindössze csak a két utolsó futamon ment Karen Andrews már 17 évesen autót épített magának, él-hal az autóversenyekért, különösen a gokartozásért, tervezőként dolgozik, de internetes autóslapot is szerkeszt.

A közel egy évet együtt tréningezett csapat nagyon közeli kapcsolatba került egymással, az együttlét mély barátságokat szőtt, ennek ellenére a versenypályán a lányok nem kímélték egymást, ez az autókon is

Az idén hét futamból állt bajnokság kicsiny márkakupának számít, külsőségei a legnagyobb versenyekére emlékeztetők
meglátszott, noha folyamatos karbantartással a Mazda mérnökei mindig kellő fényben próbálták rajthoz állítani az autókat. Legtöbbször természetesen csak lámpákat és lökhárítókat kellett cserélni, az apróbb sárvédő meghúzásokkal nem is mindig foglalkoztak, komolyabb sérülés a veszélyesebb ütközéseknél sem történt.

A július 25-én lezáródott sorozat jövőjét a szervezők még nem tudják, a Mazda további szponzorokra vár. Egyelőre még a folytatás sem biztos, de akár egy Európára is kiterjedő sorozattól sem riadnának vissza a japán márka angol emberei. A versenyzők szintén bizonytalanul álltak jövőjük előtt a zárófutam utáni találkozáskor: akár csapatszintű további versenyzésre is vállalkoznának, legtöbbjük azonban csak reménykedni tud az autóversenyzői jövőben, noha az igazi élményt szinte ekkor kezdték csak érezni a kimerítő felkészülés után.

Gépközelben

Az alig két kilóméteres körön az autók alig tudtak elszakadni egymástól, a szoros helyzetek így nem voltak ritkák
Az utolsó két futamot magam is figyelemmel kísérhettem a Brands Hatch-i volt Forma-1-es pályán. A versenyzés az alig két kilométeres rövid körön folyt csak, így az autók alig tudtak elszakadni egymástól. A depóban látott baráti hangulat a pályán egyáltalán nem volt észrevehető, sem egymást, sem az autókat nem kímélték a lányok, így aztán két autót le is írtak.
Az igazi izgalmat a másnap tartogatta: a versenypályákon használatos zászlójelölések átismétlése után a pályával, később a versenyautókkal is testközelben ismerkedhetett a meghívott társaság. Első lépésként egy utcai, esetemben Mazda2-vel vitt körbe a korábban a lányokat is tanított insturktőr a pályán, majd egy utcai RX-8-assal mehettem egy-két kört, miközben a bajnok Natasha Firman tanácsait hallgathattam.
A Brands Hatch pályán 70-74 mérföld/óra (~115 km/óra) átlagsebességű köröket futottak a lányok vezette szinte utcai RX-8-ak
Hosszas várakozás után mászhattam az egyik versenyautóba, melybe csak erre a napra került utasülés. Az autó bukócsövezése, versenyülése a hatpontos biztonsági övvel olyan biztonságérzetet adott, hogy még a pályáról kicsúszva (ezt a különlegességet csak én élvezhettem) a gumifalhoz közeledve nyomát sem éreztem annak az izgalomnak amit például éjjeli autókázás közben egy éles kanyarból kijövet egy útra lépő őz tud okozni. A boxban aztán kikapott csapatfőnökétől a szegény lány az egyedi bemutatóért, így aztán folyamatosan lassításra sarkalt engem, miután helyet cseréltünk. A belső kiképzésen kívül nincs különbség az utcai változathoz képest, az intenzívebb belső melegedés a kimaradt szigetelésekből fakad. A komolyabb fékezéseknél és az ezekkel társított heves visszaváltásoknál a nedves aszfalton meg-meg ficakló úttartás a kellemes motorhanggal egyértelműen tudasította az RX-8 versenyváltozatát, noha a célegyenes végére is alig sikerült 160-ig gyorsítani a vasat, hogy aztán gyors lassítással be tudjuk venni a jobbkanyart, majd egy leejtő mélyébe zuhanva padlógázzal gyorsíthassunk vissza a következő dupla-visszaváltásig, ahonnan aztán ismét padlógáz; a kanyarok miatt aztán már nem is kapcsolhattam hármasnál feljebb a célegyenesig. A körélményhez kétszer lehetett szerencsém, s már a boxba parancsoltak, ennyi élmény jár az újságíróknak. Ez sem kevés!

Katona Mátyás

Képcsarnok

 

 

Comments

comments

Címkék: , , , ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás