Aktuális

2009. március 16. hétfő, 00:52

Lamborghini Murciélago Roadster - Torpedó tetőnélkül

Nyitott autóval, háromszázzal száguldani? Merész ötlet, de nem lehetetlen. Például egy Murciélago Roadsterrel.

Első oldal

Menet közben légbeömlők emelkednek ki az ülések mögötti elemből. A motor 1650 kilogrammot cipel, a tömeg 58 százaléka hátra, 42 százaléka előre jut
Luc Donckerwolke Lamborghini-főtervező szeme előtt olyan nyitott sportkocsi képe lebeghetett, amely nem egyszerű tetőlevágással alakul zártból vászontetőssé, s így karaktere is megváltozik. Nos, a derék Luc és csapata nem bánt kesztyűs kézzel a lemezvágóval, a Murciélago Roadster igazán dögössé kerekedett. Az elülső tetőoszlop fekete színe miatt a döntött szélvédő látszatra egybeforr az ajtók ablakaival. Az ajtónak nincs kerete, az üveg meredeken száll alá a lemezekig. A hátsó fertály is más képet mutat, mint a zárt kivitelé: a motor felett kis levegőzőnyílást emeltek, a két ülés folytatásaként háromszöget mintázó toldat nyúlik hátra. A Roadster hetven milliméterrel alacsonyabb az acéltetősnél, az ülések mögött rejtett bukócsövek bújnak meg. A tető hiányát ellensúlyozandó a váznál szénszálas és acélelemeket is használtak, így nemcsak kellően merev lett a kasztni, de a tömege sem nőtt.

Az utastér extrém formái megmaradtak, csupán a hangulat más.  Eltérő árnyalatban pompázik a bőrbelső a két oldalon, ezzel is hangsúlyozzák: ez a vezető autója.

A Murciélago Roadster 12 hengeres V–motorja 580 LE (7500/min) teljesítményt és 480 Nm (5400/min) nyomatékot présel ki magából. A hatás kedvéért a zárt változathoz képest még öblösebben zenélő kipufogórendszert kapcsoltak a 6,2 literes motor után. 

A nyitott sportgép utasterét kettévágja a kardánalagút. 8000-nél kezdődik a piros mező a fordulatszámmérőn
A sebességváltó alapesetben hatfokozatú kézi, de extrapénzért „e-gear” nevű hatsebességes automata is kérhető.
A „bika” négykerékhajtású, a viszkokuplungot alkalmazó rendszerben elöl-hátul differenciálzár van. Az elöl-hátul kettős keresztlengőkaros megoldású futómű az útviszonyokhoz igazodó, önállító Koni-lengéscsillapítókkal készül.   

És mire számítson, aki a volán mögé pattan?  320 km/h a végsebesség, 3,8 másodpercig tart a százas sprint. Ez még leírva is észt veszejtő, nemhogy átélve, miközben a hajat szaggatja a szél. Igaz, aki megelégszik a „poroszkálással”, az a huzattól is megmenekülhet: 160 km/h-s tempóig bírja a strapát a zivatar ellen védő vászontető is.

KarMik

 A Luxusautó 2005/1-es számából.

A Lamborghini Murciélago Roadster számokban

Motor
12 hengeres V-benzinmotor, középen hosszában beépítve, hengerenként négy szelep, 6 fokozatú kézi- vagy automata váltó, állandó négykerékhajtás.
Hengerűrtartalom: 6192 cm3.
Teljesítmény: 580 LE (7500/min).
Nyomaték: 650 Nm (5400/min).

Karosszéria, futómű
2 üléses, önhordó acél-szénszál merevítésű térhálós vázszerkezet. Elöl-hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztések.

Méretek
Hosszúság x szélesség x magasság: 4580x2045x1070 mm.
Tengelytávolság: 2665 mm.
Menetkész tömeg: 1652 kg.
Gumiméret: elöl 245/35 ZR18, hátul 335/30 ZR18.

Menetteljesítmények

Végsebesség: 320 km/h.
Gyorsulás (0–100 km/h): 3,8 s.
Átlagfogyasztás: 21,5 l/100 km.

 A Luxusautó 2005/1-es számából.

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Szabályok, amikkel érdemes tisztában lenned ha autópályát használsz

Bár a legtöbben nagyjából tisztában vagyunk az autópályán való...

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás