Bemutatók

2009. március 16. hétfő, 00:52

Kia Rio - Riói kaland

A Rio második generációja Európa meghódítására készül. Sikere nem a hardveren, hanem az áron múlik majd.

Teljesen európai megjelenés, jó alaktényezővel (Cw 0,32), kategóriája legnagyobb méreteivel. Szériában 175/70 R14-es gumikkal szerelik, a legtökösebbek 205/45 R16-os gumikat viselhetnek

A Kia másképpen csinálja – míg az autógyárak általában méretnöveléssel váltanak generációt, a Rio méretcsökkentett karosszériával követi elődjét. Az úgynevezett szupermini-kategóriában indított versenyző sikertelenségének a koreai cég szerint eddig az is oka lehetett, hogy méretben inkább az eggyel magasabb, alsó-középosztályba tartozott, így a vásárlók egy része túl nagynak, más része kicsinek találta. A 15 mm-rel szélesebb nyomtávra tett, frissen bemutatott padlólemezen most az éppen a 4 méteres, alsó-közép alá szorított ötajtós (3990 mm-es) hosszméretével inkább a szupermini-kategóriát közelíti viszonylag nagy karosszériával, a négyajtós viszont hosszával (4240 mm) már egy osztállyal akár feljebb is kapaszkodik. A koreai, az amerikai és a német fejlesztőközpontok közös európai ízlésre hangolt négy- és ötajtós formája igényes és a kategória legszélesebb, legnagyobb tengelytávú karosszériája. A kivitel minősége is jó, még az ajtók csukódási zajával is a legkényesebb igényeket szolgálja. A műszerfal áttekinthető, használhatósága a mai átlagba simul, ráadásul a kétféle belső kialakítás miatt az anyagszínben bézs és fekete is lehet. Talán a spiritusz, a szellemesség hiányzik egy kicsit belőle.

Jól áttekinthető, a kategória követelményeit kielégítő műszerfal, a JVC-rádió navigációt is tartalmaz
A csomagteret az ülések hajthatóságával lehet változtatni, a nagy oldalsó beugrók is bővítik, a méretes ajtón át könnyű megpakolni
A négyajtós jelentősen mást mutat hátulról, a karosszéria is kicsit hosszabb

Az Autó2 újság 2005/9. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

Címkék: , ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Szabályok, amikkel érdemes tisztában lenned ha autópályát használsz

Bár a legtöbben nagyjából tisztában vagyunk az autópályán való...

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás