Inkognito
Inkognitóteszt: Útbaigazító táblák - Eltévedések vígjátéka
Térkép nélkül, csak az útbaigazító táblákra hagyatkozva akartunk célba jutni. Úgy éreztük, viccelnek velünk – csak a félrevezetés működik
A teszt
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
Az idegent az út- és helységjelző táblák vezetik, egyes országokban pontosan, másutt kételkedést okozva, és esetleg félretájékoztatva. Ha rossz a táblázás, jöhet a keresgélés, a balesetveszélyes idő- és pénzpazarlás. Itthon jórészt követhetetlenek, félrevezetők a táblák, vagy egyszerűen hiányzik a tájékoztatás, mintha valaki tréfát űzne a közlekedőkkel. Tesztünkkel arra kerestük a választ, hogy a térképen előre kiválasztott és „belőtt” helyekhez hogyan talál el az autós. Tíz irányt jelöltünk ki (vidéken és Budapesten). Célnak válogattunk belvárosba, városhoz, kiemelt üdülőhelyhez, fontos objektumhoz vezető utat,s megnéztük, hogyan boldogulunk útfelbontás miatti eltereléssel.
Az eredmény kiábrándító és lehangoló. Az előre felvázolt célokhoz minden esetben eljutottunk ugyan, de ez legtöbbször csak saját leleményességünknek volt köszönhető. A jó tájékozódási képességű tesztelőnek is komoly erőfeszítésébe került, amíg egy-egy helyen rátalált a helyes útra. A kitáblázások következetlenek: hol a legközelebbi város, hol csak a távoli nagy település van feltüntetve, egyszer kiírják az út számát is, máskor egyszerűen eltűnik a keresett hely a szem elől. A nem egyértelmű jelzések mellett különösen felháborítóak és veszélyesek a fák és egyéb tárgyak mögé bújtatott táblák (az autós az utolsó pillanatban észrevett jelzés miatt kapkodni kényszerül). Botrányos jelzővel kell illetnünk az általunk kiválasztott elterelés kitáblázását is. Mindössze a győri útbaigazító rendszerrel lehettünk nagyjából elégedettek.
Az Autó2 újság 2006/7. számában megjelent cikk rövidített változata
1-es út – Etyek
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
A „Tatabánya vége” táblát elhagyjuk, ezek után jelzésnek se híre, se hamva, néhány sebességkorlátozó és előzni tilos tábla bukkan csak fel az út szélén. Felleljük a Herceghalom, Etyek egyenesen táblát, de ezek után többször is csupán a Bicske felirat jelzi, hogy talán jó felé megyünk. Bicske külterületét elhagyva gyöngyöző homlokkal keressük az Etyek táblát az 1-es úton. A térkép szerint Bicske után kellene lenni egy elágazásnak, de irányjelző nincs. Végül csak felbukkan egy zöld alapú Etyek felirat (legalább tisztán látszik, nincs takarásban) és egy jobbra mutató nyíl. Szìk útra kanyarodunk, ami követi a főút vonalvezetését. A zölddel sìrìn szegélyezett betoncsíkon egy ideig semmilyen kiírást nem találunk, majd megpillantjuk a Biatorbágy és Zsámbék irányt jelző táblát. Továbbmegyünk, de gyanúnk fokozódik, hogy rossz úton haladunk. Feltételezésünk beigazolódik: Etyek helyett Biatorbágyra érkezünk. A térképet megnézve kiderül: szép kört, több kilométeres fölösleges kerülőt tettünk. A központban megleljük az Etyek feliratot, de hogy melyik úton vagyunk, és hány kilométer távolságra fekszik a borairól nevezetes falu, arról nincs információ.
Az Autó2 újság 2006/7. számában megjelent cikk rövidített változata
M0 – Budapest-Dél irány
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
Utolsó állomásunk Dél-Buda, az M0-ásról szeretnénk visszajutni Gazdagrétre. Ahogy haladunk a „halálúton”, és közeledünk az M7-eshez, kezdünk készülni a lekanyarodásra. A táblán a következő felirat: Törökbálint jobbra, Balaton balra, Győr, Biatorbágy egyenesen. Így itt nem tesszük ki az irányjelzőt, de ez rossz döntés: ahogy túlhaladunk a kereszteződésen, látjuk, hogy a lekanyarodó sáv M0-ásról már alig olvasható zöld tábláján ott virít a Budapest Centrum felirat. Ezt elpuskáztuk, most mehetünk újabb fölösleges kilométereket Biatorbágy felé. Kicsit rosszalljuk, hogy míg a sok bevásárlóközpontnak jut felhívó jelzés, a fővárosba igyekvő autóst tovább „kergetik” az elkerülőn. Az eddigiek után ezen már nem lepődünk meg.
Az Autó2 újság 2006/7. számában megjelent cikk rövidített változata
Comments
Eseménynaptár
Friss anyagok

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...