Aktuális
Hangulatjelentés: Álomautó kiállítás a Camponában - Amerika Európa szívben
A magyar gyűjtőnek és fiának sikerült annyi öreg amerikai járgányt összegyűjtenie, amennyi még gombócból is sok, szám szerint több mint hetvenet.
Képekben
A kiállításról
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
A februári megnyitó után elmentünk megnézni a kiállítást. A belépő a mai árak ismeretében nem volt drága és mondhatjuk megérte. Összesen negyvenegy autót nézhettünk meg, nagy részük amerikai márka volt, bár találtunk európaiakat is. Elvis, Sinatra és általában az amerikai zene nagyjai színezték a hangulatot, mintha a Greasben „sétálgattunk" volna.
A kiállított autókról, tárgyakról plusz információkkal, a táblákról mindent meg lehetett tudni. 2000 négyzetméteren nyugodtan megfértek egymás mellett az Amerikából és Svédországból hozott, 50-es 60-as és 70-es évek autói. Több, csak megrendelésre gyártott ritkaságot is lehetett látni, ilyen volt a Stutz Blackhawk is, a pletykák szerint, nincs is belőle két egyforma példány. Ez volt Elvis márkája is, autójáért – a legendák szerint – Frank Sinatrával versenyzett, de csak az kaphatta meg az autót, aki előbb fizeti ki, így a királyé lett. Később több híresség is büszkélkedhetett ezzel a ritkasággal, többek között Sammy Davis jr. és Dean Martin.
Az autókon végig követhető volt az amerikai történelem és formatervezés. A ’74-es, 8194 köbcentis Cadillac Fleetwoodnál azért 30 lóerővel erősebb a 7030 köbcentis ’67-es Cadillac, mert az olajválság így mutatkozott meg az amerikai autóiparban: a motorok hengerűrtartalmát változatlanul növelték a teljesítményből visszavettek.
Többen éppen emiatt tartják hosszú életűeknek ezeket a motorokat. Nincsenek a végletekig kihegyezve, viszont nagyságukból adódóan szépen járnak, hamar leadják a nyomatékot, és nem kell túlzottan pörgetni őket. Persze ez ott nem tudomány, ahol nem sajnálják, ha az autó annyit fogyaszt, mint egy kisebb kamion. De ez az amerikai autógyártás egyik alapelve: a lényeg, hogy minél kényelmesebben és gyorsabban jusson el az ember A-ból B-be.
A hétköznapi amerikai autókon kívül akadt itt halottaskocsi, rendőrautó és mentőautó is. A halottaskocsiban a mára már kihalt autógyárak képeit láthattuk. Ilyen az Oldsmobile is, melyet egyesek szerint a Genreal Motors azért záratott be, mert gazdaságtalan volt. A mentőautó, pedig a kontinens többi autójához képest szokatlanul kicsi motorral, 2,3 literessel készült. Ez a ’62-es Chevrolet Corvair az egyetlen farmotoros amerikai a kiállításon.
Legendákból is volt néhány: a Chevrolet Impalák három generációja, az egyik legszebbnek tartott Corvette, a 64’es Sting Ray és egy ’65 ös Mustang. De itt volt a már ’58-ban elektromosan nyitható kemény tetővel szerelt Ford Fairlane is. A kocsik nagy része eladó, így akit rabul ejtene az amerikai autók varázsa, még a kiállításon nyugodtan beszerezhet egyet magának. Legtöbbjüket Amerikában, Svédországban, vagy Magyarországon újították fel.
Aki pedig mozgásban is látni akarja őket, az április 28-ai, 29-ei amerikai autók talákozóján nézheti meg a tengerentúli járgányokat.
Leg-leg-leg
A legöregebb autó a kiállításon: 1950-es Plymouth Special DeLuxe. Motorja már ekkor 97 lóerővel és 3600 köbcentivel büszkélkedhetett.
A legfiatalabb autó a kiállításon: 1976-os Lincoln Continental Mark IV Coupe. Motorja 7538 köbcentis, 202 lóerős, összesen több mint 56 ezer darabot gyártottak belőle. Érdekessége, hogy már ekkor alapfelszereltség volt a légkondicionáló és a tempomat, az autó feliratának betűtípusa „Mark IV” a mai napig mit sem változott.
A legkisebb teljesítményű autó a kiállításon: A 84 lóerős, Chevrolet Corvair mentőautó 1962-ből. Motorja 2376 köbcentis, 1807 készült belőle és ez az egyetlen farmotoros amerikai autó a gyűjteményben.
A legnagyobb teljesítményű autó a kiállításon: A 431 lóerős Stutz Blackhawk 1974-ből. Motorja 7456 köbcentis, Pontiac Grand Prix karosszériára épült, és csakis rendelésre gyártották, kézimunkával.
A legkisebb motorú autó: A 2376 köbcentis Chevrolet Corvair mentőautó
A legnagyobb motorú autó: A több mint nyolc literes, pontosan 8194 köbcentis Cadillac Fleetwood Eldorado 210 lóerővel. Ez a valaha gyártott, legnagyobb motorral szerelt elsőkerék-hajtású autó.
Megjelenésekor a legolcsóbb autó: A bemutatásakor 56’-ban 2226 $-ba került Oldsmobile Series 88. Motorja 5039 köbcentis, 230 lóerős. Összesen 57 092 darab készült belőle.
Megjelenésekor a legdrágább autó: A bemutatásakor 3500 $-ba került a Stutz Blackhawk.
A táblázat a kiállításon látható információs táblák alapján készült.
Comments
Eseménynaptár
Friss anyagok

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...