2009. március 16. hétfő, 00:52
Euro Ncap törésteszt - Csillagos ötösök
A EuroNcap újabb tizenkét autót vizsgált törésteszten, legtöbbjük a maximális 5 csillagot érte el. A különbség jóformán csak a gyalogos- és a gyerekvédelemben fedezhető fel.
Körülmények
Az autók utasvédelmi rendszere egyre biztonságosabb, a legutóbb nyilvánosságra hozott 12 autós listán mindössze négy mellett nem díszeleg a legmagasabbra értékelés öt csillaga. Már többször írtunk róla: az életvédő képesség felgyorsítása a EuroNcap érdeme. Az autógyártóktól független szervezet, amelyet az EU és néhány ország közlekedési minisztériuma, biztosítója, fogyasztásvédelmi szervezete tart fenn a közvélemény, a vásárlók befolyásolására épít. Munkáját az eredmények szinte azonnali nyilvánosságra hozatala segíti. A független szervezet fő „támadási” iránya most a gyalogosok és a gyerekek védelmének fejlesztése. A EuroNcap a közelmúltban elhatározta, hogy a gyerekek védelmét is csillagokkal értékeli, de megjegyzi, hogy az elért eredmény nem az autóra önmagára vagy a tesztelttől eltérő ülésre, hanem kizárólag az ütközésnél használt ülésre jellemző. Az is fontos, hogy az eredmény önmagára az ülésre sem értelmezhető, sőt a vizsgált ülés egy másik autóban már más védelmet jelenthet.
A frontális ütközést 64 km/órás sebességgel, félátfedéssel (deformálódó tömbnek), az oldalütközést 50 km/órás sebességű „ellenjárművel”, az oszlopcsapást 29 km/órás sebességgel oldalütközésszerűen mérik. A gyalogoselütésnél az autó sebessége 40 km/óra, a „gyerekek” 18 hónaposak és 3 évesek, a gyári ajánlásnak megfelelő ülésbe ültetik őket. A gyárak csaknem minden esetben Britax-ülést ajánlottak a teszthez, ez egybecseng lapunk 2004/3. számának gyerekülésteszt eredményével. Az autókat inkognitóban vásárolták, vagy a gyárban, véletlenszerűen vették ki a sorozatból. Minden teszthez meghívták a gyár képviselőit, aki ellenőrizhette a tesztet. Ha ellenvéleményt jelentett be, addig, amíg nem ellenőrizték újra a méréseket, a töréstesztet nem publikálta a EuroNcap. Ha a EuroNcap olyan hibát talált, amit a gyár kijavított és a módosítást bevezette a sorozatgyártásba, a gyár új tesztet kérhetett, aminek eredményét nyilvánosságra hozta a független szervezet.
Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata
Honda Jazz
Utasvédelem: ****, Gyerekvédelem: ***, Gyalogosvédelem: ***
 | Lapunk 2004/7. számában már közöltük az Ausztráliában nyilvánosságra hozott eredményt, amely a kisautó-kategóriában figyelemre méltó. A légzsák és az övrendszer összhangjának köszönhetően a vezető feje nem ér kemény felületekhez. A műszerfal és a lábtér csak minimális mértékben torzult. Mindkét gyerek Britax Romer Duo ülésben ült menetirányban. Mindkettőjük feje jól védett oldalütközésnél, de frontális ütközésnél nagy mellkasi terhelést mértek. | |
| |
 | Általános védelem 25 pont Frontális ütközés elleni védelem 11 pont (69 %) Oldalütközés elleni védelem 13 pont (72 %) Gyerekvédelem 31 pont (63 %) Gyalogosvédelem 19 pont (53 %) | |
Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata
Opel Astra
Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ****, Gyalogosvédelem: *
 | Az új Astra nagyon szilárd autó, a frontális ütközésnél csak két pontot vesztett, az oldalsónál egyet sem. A műszerfal és a lábtér alig torzult, észrevehető a vezető térdének védelmében elért eredmény is. A 3 éves gyerek Britax Romer Duo Plus ülésben, a kisebb BabySafe-ben ült háttal. A gyerekek védelme szintén jó volt, de néhány érték megközelítette a EuroNcap határértékét. | |
| |
 | Általános védelem 34 pont Frontális ütközés elleni védelem 18 pont (100 %) Oldalütközés elleni védelem 18 pont (100 %) Gyerekvédelem 31 pont (63 %) Gyalogosvédelem 3 pont (9 %) | |
Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata
Renault Mégane CC
Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ***, Gyalogosvédelem: **
 | A kupé-kabrió utastere különleges merevséget mutatott, ez is hozzájárult, hogy az autó frontális ütközésnél majdnem elérte a legnagyobb pontszámot. A jó eredmény nem meglepő, a nyitható Renault a korábban ötcsillagos eredményt elért lépcsőshátú Mégane-ból származik. A gyerekek Römer Duo-ülésben biztonságosan ültek. | |
| |
 | Általános védelem 34 pont Frontális ütközés elleni védelem 16 pont (100 %) Oldalütközés elleni védelem 17 pont (94 %) Gyerekvédelem 30 pont (61 %) Gyalogosvédelem 11 pont (31 %) | |
Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata
VW Golf
Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ****, Gyalogosvédelem: ***
 | Az első törés után a gyár a laboratórium javaslatára módosított a függönylégzsák csomagolásán (a WVWZZZ1KZ5W000500 VIN számtól), majd újra megvizsgálták az autót. Az övrendszer jól működött, jóllehet mindkét résztvevő kissé nagy mellkasi terhelést kapott. A vezetőnél fennáll a térdsérülés veszélye. A nagyobb gyerek menetirányban ült Britax Romer Duo Plus ülésben, a kisebbik háttal Britax Romer BabySafe-ülésben. | |
| |
 | Általános védelem 33 pont Frontális ütközés elleni védelem 13 pont (81 %) Oldalütközés elleni védelem 18 pont (100 %) Gyerekvédelem 37 pont (76 %) Gyalogosvédelem 19 pont (53 %) | |
Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata
Peugeot 407
Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ****, Gyalogosvédelem: **
 | Az új 407-es nagyon jól vizsgázott: szilárd az utaskabin, csak a küszöbnél és a szélvédőkeretnél mérhető kis alakváltozás. A térdlégzsák hasznosnak bizonyult. Mindkét gyerek menetirányban ült Britax Romer Duo Plus ülésben. Jól védettek annak ellenére, hogy a nagyobbik mellkasi terhelése kissé nagy volt. | |
| |
 | Általános védelem 34 pont Frontális ütközés elleni védelem 15 pont (94 %) Oldalütközés elleni védelem 16 pont (89 %) Gyerekvédelem 39 pont (80 %) Gyalogosvédelem 15 pont (42 %) | |
Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata
Saab 9-3
Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ***, Gyalogosvédelem: *
 | A Saab esetében is megismételt tesztről van szó: a gyár a kiváló eredményhez a EuroNcap tanácsára módosított a pedálzaton (VIN szám:46020010). Az utastér keveset torzult, de elképzelhető, hogy a kormányoszlop lábsérülést okozhat. A vezető és utasa elég nagy mellkasi terhelést kapott, a lábtér nem torzult. | |
| |
 | Általános védelem 33 pont Frontális ütközés elleni védelem 13 pont (81 %) Oldalütközés elleni védelem 18 pont (100 %) Gyerekvédelem 31 pont (63 %) Gyalogosvédelem 7 pont (19 %) | |
Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata
Toyota Prius
Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ****, Gyalogosvédelem: **
 | A Prius volt az elő hibrid autó, amelyet a EuroNcap összetört. Bebizonyosodott, hogy a karosszéria és az energiaelnyelő szerkezetek merevvé teszik az autót. Az első tesztet követően módosították a vezető lábterét, a változásokat bevezették a szériagyártásba (VIN szám: NHW20R-0079517). A megismételt teszt eredményét hozták nyilvánosságra. A nagyon jó gyerekvédelmet a nagyobb gyereknél Britax Romer Duo (3 pontos Isofix), a kisebbnél menetiránynak háttal betett Britax Romer BabySafe-üléssel érték el. | |
| |
 | Általános védelem 34 pont Frontális ütközés elleni védelem 14 pont (88 %) Oldalütközés elleni védelem 18 pont (100 %) Gyerekvédelem 43 pont (88 %) Gyalogosvédelem 13 pont (36 %) | |
Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata
Comments
comments