Aktuális

2009. március 16. hétfő, 00:52

Dobogón mindkét Maserati

Kettős siker a Maserati MC12-es bemutatkozó versenyén, Imolában

A siker egyik pillanata

A vasárnapi Imolában megrendezett GT futamon mindkét Maserati MC12-es versenyautó a dobobón végzett. A Mika Salo és Andrea Bertolini által kormányzott 33-as rajtszámú autó a második, a Johnny Herbert és Fabrizio De Simone által vezetett 34-es autó pedig a harmadik helyen végzett.

Kilenc hónapi kemény munka és tesztek után az autók végre révbe értek. A vasárnapi futam volt az első versenyük és mindketten magasan az elvárások felett végeztek

Andrea Bertolini: “Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel. Az autó jól viselkedett, ezért keményebben mehettünk a versenyen. Menet közben egy lágyabb gumira váltottunk, ami bevált, így az eredmény nagyban köszönhető a Pirelli támogatásának is.”

Mika Salo: “Örülök a második helynek. Minden rendben ment, az autó tökéletes volt, és az üléspozíció is rendkívül kényelmes volt. Németországban küzdeni fogunk a győzelemért.”

Johnny Herbert: “Nagyon jó eredményt értünk el. Fabrizio és én következetesen versenyeztünk, hogy minél jobban megismerjük az autót. A verseny vége felé a pálya piszkosabb lett, ami miatt megpördültem, de gyorsan visszanyertem a sebességem és minden gond nélkül fejeztem be a versenyt.”

Fabrizio De Simone: “Jól dolgoztunk és már a teszteken is minden rendben ment. Magas átlagsebességre voltunk képesek és jó stratégiát választottunk.”

Comments

comments

Címkék: , ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás