2009. március 16. hétfő, 00:52
Csere vagy javítgatás?
Olvasónk levele Tavaly márciusban vásároltam egy új gépkocsit egy vidéki márkakereskedésben. Novemberben fellépett egy hiba, amely szakemberek szerint első ránézésre a számítógép meghibásodására vezethető vissza. Bevittem a szervizbe, ahol nem találták meg a hiba okát, és tanácsolták, vigyem el az egyik jó nevű pesti márkaszervizbe, mivel ott felkészültebbek. Így is tettem, ahol fogadták decemberben
Olvasónk levele
Tavaly márciusban vásároltam egy új gépkocsit egy vidéki márkakereskedésben.
Novemberben fellépett egy hiba, amely szakemberek szerint első ránézésre a számítógép meghibásodására vezethető vissza. Bevittem a szervizbe, ahol nem találták meg a hiba okát, és tanácsolták, vigyem el az egyik jó nevű pesti márkaszervizbe, mivel ott felkészültebbek.
Így is tettem, ahol fogadták decemberben az autómat. Egy megszakítással két hetet töltött ott az autóm (közben természetesen csereautót biztosítottak korrekt módon), az elvitel időpontjában jónak tűnt a kocsi. Néhány nap múlva azonban a hiba újra kezdődött. Visszavittem, csereautót kaptam, semmi gond. Azonban most már 36. napja van bent az autóm, érdeklődésemre mindig mondanak valamit, de érzésem szerint fogalmuk nincs a hiba okáról.
Kérdéseim:
– van- e behatárolt ideje a javításnak, vagy korlátlan ideig tarthatják ott?
– kiadhatják-e megjavítatlanul?
– kérhetem-e a plusz költségeim megtérítését – és kitől – a csere autó magasabb költségei miatt? (benzines amit adtak, nagyobb, mint az én TDI motoros autóm)
-a szervizben töltött idő beleszámít-e a garanciaidőbe?
-Egyáltalán meddig érdeke a márkaképviseletnek javítani, és nem cserélni egy autót? (a csereautó napi bérleti díja 11700.-ft, amit a garancia fizet)
-Összességében milyen lehetőségeim vannak, hogy vagy belátható időn belül megjavítsák vagy kicseréljék az autómat?
Várom válaszukat, tisztelettel,
B. S, Nagykáta
Dr. Kovács Szabolcs, jogi szakértő válasza
Tisztelt Olvasónk!
2003. november óta nincs olyan jogszabály, ami a korábbiakhoz hasonlóan tételesen meghatározná, hogy a jótállásos gépkocsik sikertelen kijavítása esetén hány nap után köteles a forgalmazó azt kicserélni. A tételesen, napokban meghatározott határidő hiánya azonban nem jelenti azt, hogy a szervizek most már ölbe tett kézzel ülhetnének, és bármeddig elhúzhatnák az időt a jótállásos gépkocsi javítgatásával. Kétségtelenül kevésbé szigorú a helyzet a számukra, ha a javítási idő alatt cseregépkocsit biztosítanak, de véleményem szerint az Olvasónk által leírt többszöri sikertelen javítás és ezek között az utóbbi 36. napon is fennálló tanácstalanság a hiba természetét illetően már arra utal, hogy legalább is felvethető, hogy az eladó ne kísérletezzen tovább, hanem cserélje ki az autót. A csereigény jogossága szempontjából a Polgári Törvénykönyv szerint a cseréhez (kicseréléshez) a jogosult akkor nem ragaszkodhat (tehát akkor kell megelégednie a díjmentes kijavítással), ha a szolgáltatott dolog értékét, a szerződésszegés súlyát és főleg a jogosultnak okozott kényelmetlenséget figyelembe véve ez indokolatlannak látszik.
Látható, hogy ún. gumi jogszabályról van szó, a Ptk. nem ad tételes meghatározást a napok számát illetően (más kérdés, hogy az eladó a jótállási csekkfüzetben vállalhat ilyet), és a jogviták során kialakult bírói gyakorlatról sem beszélhetünk a jogszabály frissessége folytán. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy amennyiben a javítással eltöltött idő a 60 napot eléri, akkor mindenképpen, ha a 30 és 60 nap között tart valahol, akkor pedig attól függően, hogy a sikertelen javítgatások ténylegesen milyen hátrányt okoztak az autótulajdonosnak, lehet jogos a kicseréléshez történő feltétlen ragaszkodása. Amennyiben az eladó ezt vitatja vevő a bírósághoz fordulhat és ott kérheti, hogy az eladó cserélje ki az autót.
Dr. Kovács Szabolcs
ügyvéd
Comments
comments