Hírek

2009. március 16. hétfő, 00:52

Bemutatták az új Nissan Skyline-t.

Immár tizenkettedik generációjával érkezik a Skyline.

A formavilága hasonlít a V35-ére

A tizenegy korábbi változathoz képest sokat változott a formavilág. Ez mind az autó belsejében, mind külsejében megfigyelhető. Az évek alatt gömbölyűbb lett, közvetlen elődjéhez képest pedig 20 mm-el alacsonyabb és ugyanennyivel szélesebb.

A japán cég négykerekűje a következő generációjú FR-L padlólemezre épül, motorterében az új fejlesztésű V6-os motorok lapulnak. A gyár állítása szerint igyekeztek úgy fejleszteni az autót, hogy az kompromisszumok nélküli vezetési élményt, kényelmet és sportosságot nyújtson.

A felnik alapáron 17 colosak, a sportosabb kivitelek 18-asakat kapnak

A Skyline erőforrásául az újonnan kifejlesztett VQ35HR és VQ25HR típusú V6-os motorok szolgálnak. Az egyik motor 3,5 literes 315 lovas és 365 Nm-nyi nyomaték leadására képes. A másik, egy literrel kisebb az előbbinél, 225 lóerős és 268 Nm-nyi nyomatékkal bír. Mindkét motort ötfokozatú, kézzel is dirigálható automata váltóval szerelik. Az új DS kapcsolási program a különböző menetfeltétekhez illeszkedően optimalizált fokozatváltással szolgálja a dinamikus vezetést. A sebességváltó belső fordulatszám-szinkronizáló rendszerrel rendelkezik. A sportos kivitelű SP és P modellekben a kormányoszlop két oldalára erősített magnéziumból készült kapcsolókarokkal válthatunk a fokozatok között.

A műszerfal sportos és funkcionális, az ülések oldaltartása combos

Az új karosszéria merevebb, mint elődjéé, a V35-ösé volt, fejlesztettek a rezgés- és a zajszigetelésen is. A pontosabb irányíthatóság érdekében a Nissan először alkalmaz autójában aktív négy-kerék kormányzást.

Az előző modellhez képest hosszabb az autó orra, megmaradtak a jellegzetes, dinamizmust hangsúlyozó motorháztető domborulatok. A far legfőbb meghatározói a kettős kipufogóvégek, az egyéni formájú hátsó lámpák és a csomagtértető fedéléből formált légterelő. A japán gyár nem csak az autó külsejét és motorjait igyekszik sportossá tenni, hanem a belsejét is. Ez egyebek mellett megmutatkozik abban is, hogy az ülések elődjéhez képest 27 mm-el lejjebb kerültek a legfrissebb Skyline-ban. Az optimális és kényelmes vezetési pozíció érdekében a kormány és az ülések szélesebb tartományban mozgathatóak.

Az autó kezdő listaára Japánban, megközelítőleg 4 800 000 Ft. Teljes felszereltséggel már több mint 1 millió Yennel drágább, így összesen megközelítőleg 6 500 000 Forintba kerül.

Comments

comments

Címkék:
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

Első ecoMobility Day a Magyar Autóklub szervezésébenElső ecoMobility Day a Magyar Autóklub szervezésében

Rendhagyó közlekedési témájú konferencia és környezetbarát járműveket bemutató nyílt...

A Nokian Tyres Romániában kezdi meg az első zöldmezős, CO2-mentes gyárának építését

A finn abroncsgyártó vállalat Nagyváradon építi majd meg új...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás