Bemutatók

2009. március 16. hétfő, 00:52

Bemutató: Volvo C70 - A magáét hajtogatja

Az új C70 vagy kabrió, vagy keménytetős kupé – a két állapot között fél perc a különbség.

A két kialakítás között a 87 kilónyi tető mozgatásához szükséges fél perc a különbség

Vége a vászonkorszaknak, kategóriájában úttörő módon kupé-kabrióként jelenik meg a C70. Nagy a távolság a kétajtós négyüléses szélvédője és csomagtartója között, még ha az elülső oszlopok erősen hátraívelődnek is. A hidraulikus szerkezet három részre tagolva hajtogatja a hosszú fémtetőt a csomagtartó fedele alá. Ilyenkor elfogy a rakodótér kapacitásának a fele, de a megmaradó 200 liternyi űr még akkor is tekintélyesnek számít, ha a tető alatti lapos üregben előrecsúszott tárgyakat alig lehet elérni. A kabrió befedése ugyancsak egyszerű művelet, csupán a megfelelő gombot kell nyomni 30 másodpercig, s kész;

A kezelőszervek akár az S40-é, de a kabrióban több a zárható tároló

a tető önmagától záródik a szélvédő keretéhez. Az utastér elöl tágas, hátul a lábhely kissé szűkös, a fej fölötti magasság a kupéként ereszkedő tető alatt is megfelelő.

A márkától elvárt biztonsági berendezések a kétülésesből sem hiányoznak. A hátsó ülés mögött rejtőző ROPS nevű bukókeret kihegyezett: a boruláskor a vékony tetőt átlyukasztva, magasra pattanva óvja az utasfülkét. Alapfelszerelés a kitörésgátló és a hat légzsák között olyan függönylégzsákpár, amely állandó oszlop és tető híján az ajtóból ugrik ki. Az oldalsó védelem a kabrióban megerősített, mint ahogy a karosszéria egésze is, szilárdsága elfeledteti a tető nélküli autók csavarodását.

A C70 örökölte az S40 műszaki tartalmát és sok díszítőelemét is, köztük természetesen a márkajegynek számító hűtőt, a kisportolt vállvonalat és az azt lezáró íves hátsó lámpát vagy belül a vékony lappá simított középkonzolt.

A csomagtérből a hátrahajló elülső oszlopig érve kiegyenesedik a háromrészes tető

A kétajtós laposabb, s némileg hoszszabb mintaadójánál. A vaskos, elnyúló oszlopok miatt a zárt karosszériából akadályozott a kilátás. A kocsi vezetése ennek ellenére egyszerű és kellemes, a volvós elrendezésű műszerfal áttekinthető, a vezetői helyzet kényelmes. A téli próbaút, a több száz kilométernyi sivatagi országúti autózás csöppet sem fárasztó, a rugózás kényelmes, az úttartás biztos.

A kínálat legerősebb motorjával, a 20 szelepes, turbós T5-össel könnyedén mozgatható a rakottan közel kéttonás autó, a hatfokozatú kéziváltó pontos,

A kategóriában átlagos méretű a kupé 400 literes csomagtartója

a kormány informatív, a motor nem halk, nem hangos, erőteljes, de nem tolakszik, szükség esetén erősen és hosszan gyorsít, a turbólyuk ismeretlen. A nyomatékgörbe szinte egyenes, oly sokat tartózkodik a csúcs közelében. A menetszél a kabrióból sem rántja ki az autóst, 100 km/óra tempóig jól véd a szélvédő és az oldalablakok bástyája, ennél gyorsabb tempónál fel kell támasztani a kiegészítő légterelőt, hogy élvezhető maradjon a légáram és a legalább hathangszórós zeneközpont.

A Volvo háromtagú motorkínálata a jövő év második feléig nem bővül, nélkülözi a dízelt. A benzinesek elsőbbségének nyilvánvaló magyarázata, hogy a C70 fő piaca az Egyesült Államok. Itthon a népszerűnek ígérkező 140 lóerős alapváltozat még éppen nem éri el a tízmilliós határt, ez kategóriájában kedvező árnak számít. Ezzel együtt is olyan résmodell a prémium kupé-kabrió, amely szűk kör élénk érdeklődésére számíthat. A képviselet előjegyzést már felvesz, szállítani legkorábban a nyáron tud.

Földvári András

Az Autó2 újság 2006/4. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Szabályok, amikkel érdemes tisztában lenned ha autópályát használsz

Bár a legtöbben nagyjából tisztában vagyunk az autópályán való...

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás