Bemutatók
Bemutató: Renault Mégane III - Bővített kiadás
Az új Mégane spanyolországi gyárból jön, egyelőre csak három- és ötajtósként. Az itthon január 19-től kapható újdonság nagyobb, de könnyebb elődjénél és listaára is kedvezőbb.
Bemutató
A szélsőségesen véleménymegosztó formájú második Mégane-sorozat 2002-ben debütált, s kombi-, és négyajtós karosszériával a modellváltás után is készül, még legalább másfél évig. Pontosan addig, amíg a most bemutatott utód összes karosszériaformája a piacra nem ér. Érdekes, hogy bár az új Scénic-egyterű már 2009 nyarán megjelenik, a kombira és a Renault–Nissan-szövetség koreai tagjától, a Samsung Motorstól érkező szedánra 2010-ig várni kell.
Egyelőre csak az ötajtós és a tőle megjelenésében is alaposan elütő háromajtós kupé menetkész. A padlólemez a régi Mégane-é, de a tengelytáv (1,5 centit) nőtt, most 2640 mm-es. A kétféle karosszéria külméretei lényegében egyformák (hossz: 4295 mm, szélesség: 1808 mm), csupán magasságuk tér el, a kupé (1423 mm) 48 mm-rel alacsonyabb az ötajtósnál. A futómű alapsémája változatlan, megmaradt az elöl McPherson-, hátul csatolt lengőkaros szerkezet, de a kialakítás részleteiben új: elöl megerősítették a segédkeretet, átrajzolták a bekötéseit, és vastagabbra cserélték a kanyarstabilizátort, hátul pedig zárt keresztmetszetű (és így merevebb) lett az elődön még nyitott csatolórúd, s a szilentblokkokat is átdolgozták. A fékek az összes kivitelen elöl-hátul tárcsásak, elöl belső hűtésűek, a fékerőelosztó elektronikus. A sebességfüggő kormányszervo változatlanul tisztán elektromos, de elektronikáját átdolgozták, karakterisztikája az ajtószámtól függően más. A nyomtáv elöl 28, hátul 33 mm-rel szélesebb, mint volt, a háromajtós hasmagassága 12 mm-rel kisebb az ötajtósénál, lengéscsillapítói és rugói feszesebbek, a számítottan deformálódó mikroötvözött acélokból összeállított karoszszériák átlagosan nyolc kilóval könnyebbek a korábbi Mégane-éinál. Az alapáron aszimmetrikus támladöntéssel bővíthető csomagtartó sokat nőtt, alaphelyzetben a korábbi 333 liter helyett az ötajtósban 405, a háromajtósban 377 literes.
Bővebben az Autó2 2009/1. számában olvashat a cikk témájáról!
Műszaki adatok
A Renault Mégane III induló motorválasztéka | ||||||
| Benzinmotorok | Dízelmotorok | ||||
| 1.6 16V | 1.6 16V | 2.0 16V turbo*** | 1.5 dCi | 1.5 dCi | 1.9 dCi |
Hengerszám/szelepszám | 4/16 | 4/8 | ||||
Hengerűrtartalom [cm3] | 1598 | 1998 | 1461 | 1870 | ||
Furat x löket [mm] | 79,5×80,5 | 82,7×93,0 | 76,0×80,5 | 90,0×93,0 | ||
Kompresszió | 9,8:1 | 9,7:1 | 9,3:1 | 17,6:1 | 15,3:1 | 16,6:1 |
Teljesítmény [LE/kW (1/min)] | 100/74 (5500) | 110/81 (6000) | 180/132 (5500) | 85/63 (3750) | 105/78 (4000) | 130/96 (3750) |
Nyomaték [Nm (1/min)] | 148 (4250) | 151 (4250) | 300 (2250) | 200 (1750) | 240 (2000) | 300 (1750) |
Hosszúság x szélesség x magasság [mm] | 4298x1808x1471 (1423)* | |||||
Tengelytáv (mm) | 2640 | |||||
Futómű (elöl/hátul) | Segédkeretes McPherson/csatolt lengőkaros | |||||
Nyomtáv (elöl/hátul) [mm] | 1546/1547 | |||||
Fékek (elöl/hátul) | Hűtött tárcsák (280 mm), (296 mm)**/tárcsák (260 mm) | |||||
Csomagtartó [l] | 405–1162 (377–991)* | |||||
Üzemanyagtartáy [l] | 60 | |||||
Fogyasztás [l/100 km] |
| |||||
város | 9,0 | 9,3 | 10,2 | 5,3 | 5,5 (5,6)* | 6,2 |
városon kívül | 5,5 | 5,6 | 6,1 | 4,1 | 4,0 | 4,4 |
vegyes | 6,7 | 6,9 | 7,6 | 4,5 | 4,5 (4,6)* | 5,1 |
CO2 [g/km] | 159 | 163 | 178 | 118 | 120 | 134 |
Saját tömeg [kg] | 1205 | 1215 (1205)* | 1320 | 1215 (1205)* | 1215 (1205)* | 1320 |
Megengedett össztömeg [kg] | 1722 | 1734 (1728)* | 1830 | 1762 (1737)* | 1779 (1773)* | 1829 (1823)* |
Gyorsulás (0–100 km/h) [s] | 10,9 | 10,5 | 7,8 | 12,9 | 10,9 (10,5)* | 9,5 |
Végsebesség [km/h] | 190 | 195 | 230 | 175 | 190 | 205 (210)* |
*a háromajtós (kupé) eltérő adatai | ||||||
**a 2.0 16V turbós benzinmotorhoz | ||||||
***csak a kupéhoz kapható motorváltozat |
Bővebben az Autó2 2009/1. számában olvashat a cikk témájáról!
Képgaléria
A Renault Mégane III gyári fotói
Bővebben az Autó2 2009/1. számában olvashat a cikk témájáról!
Comments
Eseménynaptár
Friss anyagok

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...