Bemutatók

2009. március 16. hétfő, 00:52

Bemutató: Ford C-MAX - Egyenruha

Új köntösben érkezik a közel négyéves, tavaly kategóriája negyedik legnépszerűbbjének számító kompaktegyterű.

Az S-MAX-éra ütő köténylemezek és lámpatestek frissítik a C-MAX-ot. Immár rendelhető kanyarkövető halogén és bixenon fényszóró is

Az Év Autója S-MAX, valamint bátyja, a Galaxy és az idei új Mondeo után a C-MAX is kapott egy adagot a 2005-ös Iosis-tanulmány dizájn-elemeiből. A lökhárítókon kívül a lámpák is változtak: a hátsók LED-esek, a ködfényszórók kör helyett függőleges csík alakúak, a fényszórók az S-MAX-ot idézik. Új domborítások díszitik a motorháztetőt, a vastag krómcsíkkal koronázott hűtőmaszk rács helyett lamellákat kapott, magasabbra húzódik a trapéz alakú alsó légbeömlő.

Az új színekben (3 alap és 10 metál) kapható karosszéria mére-tei (4335x1825x1560, tengelytáv: 2640 mm) gyakorlatilag változatlanok, a nyomtáv 5 mm-t vállasodott, a felnik 16-18 colosak lehetnek, új formájúak a könnyűfém tárcsák. A beltérben legfeltűnőbben az ülések közé ívelődő középkonzol és az immár puha tetejű, a korábbinál több kárpitot, nagyobb zsebeket hordó ajtóborítások változtak. A Z-alakú kézifékkar 1,5 literes palacknak hagy helyet az ülések közti tologatható könyöklő alatt. A belső tér korábbiaknál melegebb színeit éjjel vörös derengéssel vetítő LED-ek hangsúlyozzák. Változtak a lég-kondivezérlők, rendelhető érintő-képernyős navigáció- és audio-rendszer, MP3-kompatibilis CD-játszó, a zseblejátszók (pl. iPod) csatlakoztatásához alapáron jár a 3,5 mm-es jackdugó.

 

Új színek kívülre és belülre is jutottak, az átformált ajtópaneleken több a kárpit, és nagyobbak a zsebek is, a legfeltűnőbben talán a középkonzol változott, a módosított ülések oldaltartása fokozott

A műszaki töltet: az elülső McPherson- és a több lengőkaros hátsó felfüggesztések és a motor-park (1.6, 100 LE; 1.6 VCT, 115 LE; 1.8, 125 LE; 2.0, 145 LE; 1.6 TDCi, 90 és 110 LE; 1.8 TDCi, 125 LE; 2.0 TDCi, 136 LE) változatlan. A váltók a hatgangossal kínált csúcs-dízel kivételével 5 fokozatúak, négysebességes bolygóműves automata a 2,0 l-es benzineshez kérhető. Utóbbi földgáz (LPG) foga-dására készítve is elérhető. Már nálunk is kapható a nyugatabbra egyre népszerűbb, a svédországi Focus-eladások 80 százalékát kitevő E85 (85% etanol, 15% benzin) bioüzemanyaggal is hajtható 1.8 flexifuel (125 LE) verzió.

Az elődjénél nem egész 2 százalékkal magasabb áron, Ambiente-, Trend-, Titanium- és Ghia-felszereltségszintekkel már itthon is elérhető C-MAX biztonsági alap-ellátmányaként 4 légzsák, a hátsó szélső helyekhez Isofix-csatlakozó jár; kitörésgátló és függönylég-zsákok felárért kérhetők. Alapáron jár az elektromos tükörállítás és elülső ablakmozgatás, valamint a távnyitós központi zár. A hátsó (középen keskenyebb) székek egyenkénti dönthetősége és kiszerelhetősége a 40 000 forintos opcióként (Ghia, Titanium esetén alap-áras) átlósan hátra, illetve középre tologathatóságával változatlan. A kategóriában újdonság a pedálsor magasságának elektromos szabályozása, 35 000 forintért. Az opci-ós felszereltségek listája igen hosszú, újdonság a dupla panorámatető, sok más mellett sport-futómű, kulcs nélküli nyitás/indítás, első-hátsó tolatóradar és Bluetooth-kihangosító is kapható.                                 

Katona M.

Az Autó2 újság 2007/7. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás