Bemutatók

2009. március 16. hétfő, 00:52

Bemutató: Corvette - Sportorvos

Az új Corvette két változattal is megpróbálja orvosolni az izgalmas autózásra vágyók hiányérzetét. A nosztalgia csak utókezelés.

Laposan fekszik az úton a széles Corvette, megjelenése nem hagy kétséget képességéről

Amerika első sportautójának Corvette volt a neve, 1953 nyarán készült el, s a kívül fehér, belül vörös bőr kabriót kiválasztott vevők vihették haza. Az utóbbi időkben 25-30 ezer készült Amerika izomautójából – nem nagy üzleti karrier, de ezeknek az autóknak elsősorban nem is a biznisz a céljuk.

2006-ban két új modell kerül utcára: az alap-Corvette (kupé- és a kabrióváltozatban is), valamint a sportgénekkel született Z06-os. Az indulóaggregát a 6 literes V8-as 404 lóerővel, amihez az 546 Nm nyomaték átvitele miatt hűtött, hatfokozatú sebességváltó csatlakozik. Ezt kétféle áttétellel lehet rendelni, a rövid kivitel a vezetői indulat aláfestésére szolgál. Az amerikai hagyományok miatt nem maradhat el az automata váltó sem a kínálatból:

A Z06-os műszerfala a sportrokonságot erősíti

a Paddle Shiftnek nevezett egység hatfokozatú, és elnevezése is jelzi a kézikapcsolási lehetőséget.

A merevségről már első pillantásra sokat mond a hidroformált acél gerinctartó, amelynek elülső öblében hosszirányban a motor, a hátsóban a váltó fekszik, középen pedig az óriás kardánalagút jelent merevítési és működési kapcsolatot. A műszerfal és konzoljai, a kabintartók alumíniumból vannak. A független, lengőkaros kerékfogás mellett az autó a klasszikus laprugókon és a modern lengéscsillapítókon is rugózhat. Az alapfutómű mellett rendelhető az autó mágneses, adaptív lengéscsillapítókkal, az utóbbi változat kétféle módba (sport és túra) kapcsolható.

A hatodik generációs változatok, elöl a Z06 mögötte a kupé és kabrió családtagok

A kupé fémtető elrejthető a korábbi modelleknél nagyobb csomagtartóban, de az igazi kabrió vászontetős, a textil gombnyomásra 18 másodperc alatt besúvad a raktérbe.

A Z06 a GM történetének leggyorsabb és legerősebb autója, a Corvette ezzel állít emléket a közelmúlt Le Mans-ban győztes autóinak, amelyekkel párhuzamosan fejlesztették. Nem véletlen, hogy hajtáslánca, karosszériája eltér a hatodik generációs Corvette-étől. A nagy kanyarodási sebesség elviselése érdekében szárazkarteres, 7 literes, V8-as motor 512 lóerős, a 637 Nm-es autóbusznyi nyomatékot hatfokozatú váltó adja tovább. Az áttételekre jellemző, hogy a 3,9-es 100-ra gyorsulást az első fokozatban éri el az autó. A felhasznált anyagok között számtalan alkatrész készül titánötvözetből és karbonszálas műanyagból.

2006-ban a General Motors kentucky-i üzemében 31 000 Corvette-et gyártanak, ötödrészük Európába kerül a Cadillac & Corvette-hálózatba, és minden négy eladott sportautóból egy Z06-os lesz. Kevés olyan autómodell van, amelyik üzletmenetét előre lehet tervezni, a Corvette-ekét az előrendelések, a gyűjtési és a vezetési szenvedély garantálja.

csikós g.

Az Autó2 újság 2006/4. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

Címkék:
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás