Bemutatók

2009. március 16. hétfő, 00:52

Bemutató: Cadillac BLS - Halálugrás?

A Cadillac a rizikót vállalva új osztályban indul, ott, ahol amerikai autónak még sohasem termett babér.

Képekben

Kockázatos vállalkozásba fogott a Cadillac, amikor kifejezetten Európának épített középkategóriás autó gyártását vette a fejébe. Ebben a hagyományosan európai gyártók uralta szegmensben, ahogyan egyetlen másikban sem volt eddig sok keresnivalójuk az amerikaiaknak, de a legtöbb modell szinte kizárólag tengerentúlról importált egyedekből állt. Most viszont kifejezetten Európának, Európában építenek autót, hogy az Audi A4-essel, a BMW 3-assal, a Lexusszal, a Mercedes C-vel versenyezzen.

A Cadillac a General Motors prémiummárkájaként ehhez a küzdelemhez a cég architektúrastratégiáját vetette be. A Chevrolet Malibu, az Opel Vectra, a Saab 9-3 epszilon padlólemezét és felfüggesztéseit vonta be egy sereg egyéb komponenssel. Az amerikai Cadillacet nemzetközi formatervező stúdiókban rajzolták, szülészete a svéd Trollhättanban működik, német padlólemezen, olasz-német és ausztrál motorok hajtják. A cég azonban a padlólemez sajátosságából adódó egyik legnagyobb előnyét nem artikulálja (nyilván a Cadillac-sorozat egyéb hátsókerékhajtásos tagjai miatt). Így olyan elsőkerékhajtásos luxusautó született, ami a hajtásmódból eredeztethető jócskán megemelt vezetési biztonságával csak a kategória ebből a szempontból legjobbjaival, az Audival és a Saabbal mérhető össze.

 
A műszaki haladást, a mai technológiát sugározza az egyedi megjelenés. Az alaktényező (cw) 0,31
 
A híres korábbi hátsó szárnyra vagy uszonyra utaló jelzések felfedezhetők hátul, a csomagtér nem nagy, 425 literes, az üléstámlák döntésével tágítható
  
 
A szépen megvalósított, áttekinthető műszerfal teljes egészében puha műanyagból készül. Mindkét elülső ülés elektromos mozgatású
 
Innen az ausztrál Holden-eredetű V6-os, onnan a Fiat részecskeszűrős motorja

Az Autó2 újság 2006/4. számában megjelent cikk rövidített változata

Egy kör rajta

Elöl jó nagy, hátul sem kicsi hely, nem túl méretes csomagtér. A kidolgozás a célba vett kategória versenytársaihoz képest nem mutatja a hatalomátvételi fenyegetés jegyeit. A dízelmotor csöndesen, mindennapos paraméterekkel mozgat, a hatfokozatú kéziváltó megfelelően dolgozik. A 2,8-as benzinmotor nagyobb teljesítménye sportosabb mozdulatokat is megenged. Az automata váltó gyors (akár a Saabban), és kézzel jócskán felgyorsítható. A kormányra tett nyomógombok – mint általában – inkább majomfogó, mint értékes megoldás. A Vectra-felfüggesztések mágnesútfekvése a lágyabb, limuzinosra igazítottság áldozata lett.

Az Autó2 újság 2006/4. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

Címkék:
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás