Videók

2009. március 16. hétfő, 00:52

A biztonság élvonalában a Renault - Élő próba

A nyolc különböző öt EuroNcap csillagos modelljével valamennyi méretosztályban a biztonságosság egyik etalonjának számító francia gyártó szemünk láttára csapta össze két modelljét.

Kétfázisban nyíló, programozott leeresztésű légzsákok és erőhatárolós előfeszítős biztonsági övek – mind a Renault életmentő újításai

Az erőhatárolós biztonsági öv 1995-ös, majd az 1998-as vezérelt leeresztésű elülső légzsákok, s 2001-ben a kétfázisú frontlégzsákok bevezetése óta is töretlenül hozza biztonsági újdonságait a Renault. Az Év Autójának is megválasztott Clio III-ban már a hátsó üléseknél is erőhatárolós, előfeszítős biztonsági övek védenek.

Tekintse meg a törésteszten készült videónkat!

A Renault kutatásai alapján a hátsó üléseken elhalálozott vagy súlyosan megsérült utasok 70%-a felnőtt, a vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a hátsó ülésen utazók ütközéskor nagy arányban a biztonsági öv alá csúsznak. Az Új Clióba beépített rendszerek a gyár szerint hatékonyan veszik fel a harcot e jelenség ellen: a pirotechnikai övfeszítők és az üléspárna alatt elhelyezett kitüremkedés az utast az üléshez szögezi és megakadályozza, hogy az öv alá csússzon. Míg a Clio III hátsó szélső helyei felnőtteknek is kimagasló védelmet adnak, a középsőt kifejezetten gyerekekhez optimalizálták rövidebb ülőlapfelületével, az övek csatjait előrébb és lejjebb helyezték, hogy a heveder tökéletesen a gyermek medencéjéhez simuljon és megakadályozza az alácsúszást. Opcióként a gyermek nyakát is fogó fejtámasz és hevederterelő is rendelhető a legteljesebb gyermekvédelem érdekében.

A Renault legújabb biztonsági fejlesztései és kutatásai a különböző tömegű autók ütközési kompatibilitását vizsgálják. A gyár közleménye szerint Franciaországban a balesetben elhunytak 18%-a, a súlyos sérültek 25%-a frontális ütközésekben szenvedi el sérülését. Az esetek 45%-ában a tömegkülönbség a két ütköző gépjármű között meghaladja a 200 kg-ot. Az egyenlőtlen tömegarány kompenzálása érdekében a Renault a kompatibilitáson dolgozik, vagyis a két eltérő tömegű gépjármű energiaelnyelő képességén ütközéskor. A cél: elérni, hogy a sérülési mérleg és a bentülők védelme a két járműben azonos legyen. Az Új Clio felépítése ennek okán olyan új acélokból és anyagokból áll, melyek nagyobb mértékben nyelik el és osztják el a mozgási energiát. A karosszéria elülső, oldalsó és hátsó részét úgy tervezték, hogy programozottan deformálódjanak, s ezáltal csökkentsék az ütközés erejét és hatását az utasokra. A deformálódásnak ellenálló, igen merev utastér túlélőcellaként működik és megelőzi az első blokk elemeinek behatolását. A karosszéria felső részén az ütközési energiát a szélvédőkeret merevítés, a szélvédőoszlopok és az ajtóborítás nyelik el.

A fejlesztések eredményeit élő bemutatón mutatta meg a Renault. Egy új Cliót egy Scénic-kel ütköztetett, az autók közötti tömegeltérés 220 kg volt. Az 50 km/h sebességgel egymásnak ütköző két autó a valós balesetek kb. 9%-ának felel meg. Ebben a konkrét esetben a könnyebb autó (Clio) által elszenvedett ütközés mértéke 60 km/h sebességgel történő ütközésnek felel meg. Az ilyen, 60 km/h-nál történő balesetek jelentik a kisautóknál a halálos sérüléssel járó balesetek 25, és a súlyos sérüléssel járó balesetek 50%-át. A Renault töréstesztjén az ütközési bábuk mindkét autóban láthatóan maradandó sérülések nélkül élték túl az ütközést.

Comments

comments

Címkék:
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Indul a Hangos Az Autó!

Idén 30. évfolyamába lépett Az Autó, az autóslap, és...

Bemutatkozik a Hangos Az Autó

Bemutatkozik a Hangos Az Autó, kiadónk podcast adása. Érdekli,...

Munkába állt az első elektromos Renault Trucks D

Az akkumulátoros elektromos járműveket már Európa-szerte alkalmazzák a városi...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest immár 32 tagú zsűrije a tisztán elektromos...

Oktatás a Magyar Autóklub vezetéstechnikai pályáján (x)

Hasznos és élményekkel teli programmal vár mindenkit a MAK...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás