Újautó

2003. február 12. szerda, 12:22

Tesztnapló: Land Rover Freelander 2.0 TD4 ES

A terepjárós veterán dízelmotort cserélt szabadidőautójában.

 

Egyensúlyban a komoly terepjárós és a szabadidőautós megjelenés között. Az ötajtós hossza milliméterre egyezik a háromajtóséval, csak a tengelytávja hosszabb

Az egykor kizárólag veretes terepjáróiról ismert Land Rover szabadidőautója, a Freelander sokkal inkább országútra, semmint terepre készült. A dízelmotorcserével gazdaságos, jó tulajdonságú autó született. A megbízhatóságáról cseppet sem híres Rover-csoport a német kezelés után sem változott meg alapvetően, és a Fordhoz vándorolt terepjárósrészlegen, a Land Roveren sem segített a korábbi német és a mai amerikai gyógyszerezés. Ennek – a tesztautónkat érintő – azonnali jele a kormánykerékből tőből kiesett rádiószabályozó-kapcsoló, illetve a pótkerék-felfüggesztő alumíniumkonzolon mindössze 6753 km lefutása után tátongó hatalmas repedés, amiben elenyésző hányadban lehet csak ludas az ezt a részt valóban igénybe vevő nagy teljesítményű terepezés.

Karosszéria, utastér

A háromajtóssal azonos hosszra, de hosszabb tengelytávra épített ötajtós változat kidolgozása alapvetően jó. A beltér kidolgozása – az árát figyelembe véve – kicsit olcsó. Ezért az árért nem szerencsés magasságban nem állítható vezetőülést és csak sugárirányban állítható kormányt adni.

Új autó, de már repedt a
pótkerék- tartó öntvénye

A deréktámasz viszont megvan, míg az ülések párnája kényelmetlenül rövid. A karosszéria jól átlátható, a vezetési helyzet méretre szabható, a műszerek jól áttekinthetőek, a belső kialakítás rakodóhelyeivel, italtartóival praktikus. A hátsó utastér méret feletti, pazar lábtérrel, szellős belmagassággal. A csomagtér is nagy 540 (literes), az ülések egyszerűen és könnyen összehajthatóan aszimmetrikusan dönthetőek előre. A csomagtér padlózatába süllyesztve kulccsal zárható rekesz is van.

Motor, erőátvitel

A soros négyhengeres, 2,0 literes, közös csöves, turbós, köztes hűtős motor a BMW-től jön. Még alapjáraton is szépen forog, teljes fordulatszám-tartományában is ilyen marad, zavaróan még nagy fordulatszámnál sem hangosodik fel. A 112 lóerő, illetve a 260 Nm-es nyomaték alapvetően elegendő lenne a karosszéria élvezetes mozgatásához, a többnyire városban mért 15,6 l/100 km-es fogyasztása viszont csalódást okozott. Az ilyen jellegű szabadidőautókhoz alapvetően jó ötlet az automata váltó alkalmazása: a hidrodinamikus nyomatékváltó egyszerűsíti a nehéz helyzetek megoldását, és egyébként is kényelmes dolog.

A BMW 2,0 literes motorja szépen, de iszákosan dolgozik. A városi forgalomban az automata váltó az induláshoz is csak másodikig kapcsol vissza

A foglalkoztatott ötfokozatú japán (Jatco) váltó ráadásul nagyon jó, sport- és normál algoritmust is kínál, mindehhez még egy párhuzamos síkban, a kar előre- és hátralökdösésével (Steptronic) a soros váltást is ismeri. A váltó kitűnően dolgozik, sportállásban jól szolgálja a dinamikus vezetést, sorosan kapcsolgatva igen gyors a reakcióideje; amit nem tud, az a sportos elindulás, ebből ered a lajháros 0–100 km/órás, 15,3 mp-es gyorsulás. További hibája, hogy kézi üzemmódban csak igen nagy sebességnél engedi az ötödik fokozat bekapcsolását. A viszkokuplungos állandó négykerékhajtást a hegyről lefelé autózást segítő (HDC: Hill Decent Control) rendszerrel egészítették ki. Ezt gombbal bekapcsolva, az első és a hátrameneti fokozatban akár a fékek kerekenkénti működtetésével az autót nem engedi betonon 9, laza talajon 7 km/órás sebesség fölé gyorsulni. A köztes diffi teljesen szabad (nem önzáró, és nem is zárható), az elülső és a hátsó tengelyen viszont a fékek működtetésével hatásosan imitálja a differenciálzárat, alapvetően jól megoldva a kényes, de nem rendkívüli terepes helyzeteket.

Vezetés, menettulajdonságok

A cég szóhasználatával élve integrált vázszerkezet, ami alapvetően itt mégiscsak önhordó megoldást jelent, az elülső McPherson- és a hátsó független keresztlengőkaros szerkezetekkel, a spirálrugókkal inkább az országúti autózásra van előkészítve, semmint terepre, de ott is messze meghaladja az átlagos vezető képességeit. A hosszú utas, lágy rugózás a ballonos gumikkal a rossz hazai utakon vezetési élvezetet nyújt, a hirtelen és makacs úthibák azonban (különösen hátul) a karosszéria alapos rázogatásával figyelmeztetnek a személyautókénál lényegesen nagyobb rugózatlan tömegre. A vezetés laza utakon, terepen ésszerű sebességi határokig még hosszú úton sem fárasztó. Nagyon jó az egyenesfutás, de a kormány áttétele, három és egynegyed fordulatával ma már terepjáróhoz képest is igen nagy, országúton és terepen egyaránt sokat kell forgatni a kormányt. A két elülső tárcsa- és a hátsó dobfék a blokkolásgátlóval hatékonyan dolgozik, az erős fékezések a nagy rugóút miatt jelentős bólogatással járnak. A Freelander jelentős értéke, hogy valójában olyan elsőkerékhajtásosnak tekinthető, amelyik szükséghelyzetben ad nyomatékot a hátsó kerekeknek. Kiemelendő még az utastér csöndessége és rezonanciamentessége, a szélzaj azonban 120 km/óra felett mind zavaróbbá válik – a nem túl nagy, 156 km/órás végsebesség elérését nem a végkimerülés, de a szélzaj miatt nem érdemes kihasználni.

Műszaki adatok

Folyadékhűtéses, soros négyhengeres, közvetlen befecskendezéses, közös csöves turbódíze motor köztes hűtővel, keresztben beépítve. Könnyűfém hengerfej, acélblokk. Két lánchajtású felülfekvő vezértengely, hengerenként négy szelep. Hengerűrtartalom: 1950 cm3, furat 84,0 mm, löket 88,0 mm. Kompresszió 18:1. Teljesítmény: 112 LE/82 kW (4000/min). Nyomaték: 260 Nm (1750/min). Ötfokozatú automata (sorosan is kapcsolható, Steptronic) váltó, állandó négykerékhajtás. Elöl McPherson-felfüggesztések, kanyarstabilizátor, hátul keresztirányú lengőkarokból és hosszanti kitámasztókból álló független felfüggesztések spirálrugókka,l hidraulikus lengéscsillapítókkal. Elöl tárcsa-, hátul dobfékek. Gumiméret: 215/65 R15. Csomagtér: 540/1320 l. Üzemanyagtartály: 59 l. Hossz x szélesség x magasság: 4380x1805x1760 mm. Saját tömeg/ megengedett össztömeg: 1540/2080 kg. Gyorsulás (0–100 km/h): 15,3 s. Végsebesség: 156 km/h. Fogyasztás (EU városon kívül/város/ vegyes): 7,1/11,2/ 8,6 l/100 km. Tesztátlag: 15,6 l/100 km.
Ára: 8 999 000 Ft (az automata váltó plusz 533 189 Ft).

Előnyei

Hátrányai

+ Nagy belterű, igényesen kialakított karosszéria
+ Kényelmes vezetési helyzet
+ Tekintélyes hely a hátsó utasoknak
+ Csendes, szép járású, dinamikus motor
+ Jó automata váltó, gyors reakcióidőkkel (különösen kézikapcsoláskor)
+ Kényelmes országúti menettulajdonságok
+ Háromévi általános garancia
Hibák a tesztautón (kiszakadt kapcsoló, repedt pótkeréktartó)
Lomha elindulás
Nagy kormányáttétel
Az ülésmagasság és a kormány tengelyirányban nem állítható
Hirtelen úthibákon (különösen hátul) kemény reakciók
Csak hat év átrozsdásodási garancia
Indokolatlanul drága ár
Tetemes mért fogyasztás

 

Felszereltség

A Freelander felszereltsége dicséretes. Öt ablak (a hátsó is leereszthető) és a tükrök működnek elektromos parancsra, akárcsak a központi zár a távnyitójával, a kéziműködtetésű klímaberendezés és a könnyűfém kerékkészlet is szériaelem, míg a hifi csak 6 hangszórós előkészítésig jut el. A blokkolás- és a kipörgésgátló, az elektronikus fékerő-szabályozó, a lejtmeneti fékautomatika az aktív biztonság része, s két elülső légzsák, öt fejtámla és öt hárompontos öv is védi a bent ülőket.

Költség

A Land Roverek a hírük folytán itthon jól tartják a prémiumnimbuszuk miatt cseppet sem értékarányos árukat. A szervizintervallum 20 000 km, az általános garancia 3 év vagy 100 000 km, a védőszárny-szolgáltatás egy évig érvényes, de plusz egy év is vásárolható hozzá, az átrozsdásodásra 6 év védelmet ad a gyár.

Az Autó2 újság 2003/2. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás