Újautó

2003. január 29. szerda, 12:57

Tesztnapló: Mazda6 Sport Kombi 2.0 CDH GT - Sportwagon

A Mazda6 megjelenésének dinamizmusán a kombi cseppet sem ront, a dízeltöltet pedig még lök is egyet rajta.

A kombisága inkább dísze, mint hátránya. Két centivel hosszabb az ötajtós változatnál, de 5,5-tel rövidebb a négyajtósnál

 Mazda6 négy- és ötajtósának formai harmóniáját a kombi is megőrizte, nevéhez méltóan sportos is lett, térkínálata sem nyomorodott meg a nagy sportosságtól.

Karosszéria, utastér

Ahogyan a jó entrée az autó orrával kezdődik, a bravúros lelépést a far hozza; ez a két végpont az oldalnézetnél is fontosabb. A Mazda6 három nézetből hozza magát: elölről mintha a limuzin jönne, aztán a finoman alászálló tetővonaltól és hangsúlyosabban emelkedő övvonaltól elszűkülő ablaksorával sportosan vonul, a kicsit meredekebb hátsó ablak és a barokktól mentes sima lemezfelület a két díszlámpával hátulról az eszedbe-ne-jusson-visszaelőzni óvatos jelzése. A kidolgozás minősége meg minden egyéb persze ugyanolyan jó, mint a négyajtósban (A2, 2002/11.), úgyszintén a vezetési helyzet a mechanikusan fel-le liftezhető üléssel, a két irányban állítható kormánnyal — igaz, ez tengelyirányban befelé nem megy eleget. Hátul is tágas a hely, különösen a lábtér, a beszállás viszont kényelmesebb, mint a limuzinokba, mert a magasan maradó tetősík hátrafelé sem veszít a magasságából. A csomagtér nemcsak tágas, elegáns is finom kárpitjával és kidolgozottságával, a padlószintje alá vitt rejtekhelyével, a csomagtér oldalfalában kialakított rekeszeivel, rolós csomagtértakarójával, az egyszerűen használható, plafonig húzható kutyahálójával, míves rögzítőfüleivel. Az aszimmetrikus hátsó üléstámlák karakuri rendszerben egyetlen kar akár csomagtérből oldásával vágják hasra magukat, hogy a padlózatával egy síkban hosszítsák meg a csomagteret.

Motor, erőátvitel

Az öröm forrása a korszerű, dinamikus, de igen takarékos, közös csöves, hengerenkénti négyszelepes dízelmotor

A Mazda 2,0 literes, közös csöves, hengerenkénti négyszelepes, egyvezértengelyes, közvetlen befecskendezéses dízelmotorjának erősebb, 136 lóerős változatába a változó geometriájú turbó a köztes hűtőn át tele torokból fújja; itt nem kell a fordulatszámmal bűvészkedni, 1500-1800-as percenkénti fordulaton rázendít, a 310 Nm-es nyomatékmaximum már 2000-es fordulatszámra feláll, és a 136 lóerőt is leadja már 3500-on. A két csúcs közelsége rendkívüli rugalmasságot eredményez, és noha a 11 mp-es (0–100 km/órás) gyorsulás nem világbajnok, mégis, még kevés kapcsolással is versenyautós vehemenciát érezni; a sebesség 196 km/óráig fokozható, ugyanakkor a fogyasztás betegesen kevés (városon kívül 4,5 l/100 km) marad. A rezonancia kiszorul, a hangok viszont jönnek, különösen kis fordulaton, a mai dízelek többségéhez hasonlóan, az országúton pedig néma. A váltó, kuplung, úgy, ahogy van, jó, az erőátviteli lánc némán, holtjáték nélkül vezet, a fékpedál négy tárcsára tapos, ahogyan kell.

Vezetés, menettulajdonságok

Jó ülésben, jó állíthatósággal jó vezetni, a kilátás egyik irányban sem rossz. A két keresztlengőkaros elülső és az összetett hátsó kategóriabajnok felfüggesztések kényelmes rugózást és csillapítást, a 2,75 fordulatos, sebességfüggő kormánnyal zsinóron húzott egyenesfutást, örömteli kanyarstabilitást adnak; bár a hátsó felfüggesztések érezhetően pattogósabbak, mint a nem kombiké, a belső zaj, kombihoz képest, jelentősen alacsony. A motorhangon kívül csend a jele mindennek.

Műszaki adatok

Folyadékhűtéses, soros négyhengeres, négyütemű, közvetlen befecskendezésű, közös csöves dízelmotor, elöl keresztben beépítve. Könnyűfém hengerfej, öntött acélblokk. Egy fogazottszíjhajtású felülfekvő vezértengely, hengerenként négy szelep. Változó geometriájú turbófeltöltő, köztes hűtő. Hengerűrtartalom: 1998 cm3, furat 86,0 mm, löket 86,0 mm. Kompresszió 18,3:1. Teljesítmény: 136 LE/100 kW (3500/min). Nyomaték: 310 Nm (2000/min). Ötfokozatú váltó, elsőkerékhajtás. Elöl kettős keresztlengőkarok spirálrugókkal, lengéscsillapítókkal, hátul független felfüggesztés kereszt- és hosszirányú karokból összetett karrendszerrel, spirálrugókkal, lengéscsillapítókkal. Kanyarstabilizátor elöl és hátul. Fogasléces kormánymű hidraulikus rásegítéssel. Elöl-hátul tárcsafékek, blokkolásgátló, kipörgés- és kitörésgátló, pánikfék. Gumiméret: 205/55 R16. Csomagtér: 505/ 1712 l. Üzemanyagtartály: 74 l. Hossz x szélesség x magasság: 4690x1780x1450 mm. Saját tömeg/megengedett össztömeg: 1350/2010 kg. Gyorsulás (0–100 km/h): 10,7 s. Végsebesség: 196 km/h. Fogyasztás (EU városon kívül/város/vegyes): 5,4/8,2/6,4 l/100 km. Tesztátlag: 8,5 l/100 km.
Ára: 7 549 900 Ft

 

Előnyei

Hátrányai

+ Nagy utastér
+ Egyszerű ülésdöntéssel jól növelhető méretes csomagtér
+ Kényelmes vezetési helyzet
+ Általánosan igényes kidolgozás
+ Kényelmes rugózás jó útfekvéssel
+ Rugalmas és nagyon takarékos motor
+ Jól kapcsolható váltó
+ Hatásos fékek
+ Igen jó garanciális feltételek
Elöl nem hibátlan beszállási kényelem az alacsony ajtókivágás miatt
Alapjárat környezetében, dízelesen zajos motor
Csak a bal tükör aszferikus
A kormány tengelyirányban nem tolható elég mélyre
Kicsi ajtózsebek
A gépháztető kézi kitámasztású

 

Felszereltség

Minden van, ami fontos. Két adaptív frontlégzsák (foglaltságérzékelővel a jobb oldali ülésen) és oldallégzsák elöl, két függönylégzsák, öt biztonsági öv, Isofix-pontok hátul, 5 fejtámasz (elöl aktívak), xenonfényszórók, blokkolásgátló, kikapcsolható kipörgésgátló és kitörésgátló, pánikfék, fedélzeti számítógép. A klímaberendezés automata, a központi zár rádióvezérelt, a rádió-CD kormányról dirigált, akárcsak a sebességtartó automatika, a tükröket (közülük csak a bal oldali aszferikus) áram fűti és mozgatja a négy ablakkal együtt, a GT-ben a könnyűfém felnik, a navigáció is a vételárban van, úgyszintén a Bose-hifi. Több pénzért van minden, ami belefér.

Költség

A Mazda nem olcsó, a kombi még drágább, csak a farrész az ötajtóshoz képest 250 000 forintot ér, a kétliteres kombihoz képest a dízel 200 000 forint többletet jelent. Az árvesztése jó, a 20 ezres szervizciklusa ma már átlagos, a legjobb a háromévi általános garancia és a tízévi védőszárny-szolgáltatás.

Az Autó2 újság 2003/1. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás