Újautó

2002. február 18. hétfő, 15:50

Tesztnapló: Volvo S60 D5 - Könnyűolaj

A Volvo S60-asa is megkapta a márka első saját fejlesztésű, öthengeres turbódízelmotorját.

 

A magyar származású Lóczi Géza által „faragott” vonalak erősen emlékeztetnek az S80-asra. A nyomatékos dízelmotor elsősorban autópályán van elemében

A tavaly bemutatott S60-as eddig kizárólag öthengeres benzinmotorokkal készült, a korábbi Audi-eredetű TDI-dízel már be sem került a motortérbe, a fejlesztők megvárták az új, hengerenkénti négyszelepes, csupa könnyűfém erőgépet.

Karosszéria, utastér

A csúcsmodell S80-as rövidített padlólemezére állított négyajtós kupé beltere kifejezetten széles, az elülső ülések a márkától megszokottan nagyok és kényelmesek, a hatalmas műszerpult pedig a V70-esből ismerős. Az anyagok igényesek, a műszerfal burkolata a vezető előtti részen kopogósan kemény. Hátul a vállszélességgel nincs gond, a lábtér viszont kifejezetten szűk, átlagos magasságú vezető mögött is csak minimális a térdhely.

A műszerfal a V70-esére emlékeztet, a nyomógombokkal telezsúfolt középkonzolon a látszat ellenére könnyű eligazodni, a feláras navigációs rendszer képernyője 5 km/óráig tévéként is használható

Az emiatt kihúzott derékkal ülő hátsó utasok fejtere kevés. Pakolóhely bőven akad, az ajtózsebek méretesek, a középkonzol tárolórekesze és a megvilágított kesztyűtartó azonban szűk. Praktikusak az elülső ülések háttámlájára varrott zsebek és a hátsó oldalajtók térképzsebei. A csomagtartó tágas, szépen kárpitozott, a kupés tetőív miatt nyílása keskeny. A karosszériaelemek illesztése példás, a széles és lapos autó szélzaja minimális.

Motor, erőátvitel

Az első Volvo-dízel minden ma kötelezőnek mondható technikai csemegét megkapott, hengerenként négyszelepes, DOHC-vezérlésű, közös csöves befecskendezőrendszerének nyomása 1600 bar feletti, nagyarányú kipufogógáz-visszavezetése a jobb hatásfok érdekében vízhűtéses. Az alumínium szerkezetből adódóan a motor tömege mindössze 185 kg, a turbó változó geometriájú. A 163 lóerő és a 340 Nm-es nyomaték hosszúra áttételezett ötfokozatú kéziváltón át jut az első kerekekhez, a finoman, de határozottan kapcsolható szerkezet teljesen mentes a hajtási befolyásoktól.

Vezetés, menettulajdonságok

Az S80-as futóműveken guruló autó szinte ragad az úthoz, egyenesfutása a végsebesség közelében is rezzenéstelen, ívmenete semleges, s még provokációval sem bírható kitörésre. A friss fejlesztésű kitörésgátló havon is csak ritkán és finoman avatkozik be. A nagy üvegfelületek miatt jól átlátható a karosszéria, a vastag A-oszlopok azonban városi forgalomban zavarnak a kilátásban. A visszapillantók képe jó, de a szűk hátsó szélvédő miatt tolatáshoz jól jönne a radar segítsége. Városban elsősorban az autó szélessége okoz gondot, sok helyen csak a felfestett vonalakra állva fér el az S60. Autópályán elemében van a dízel, a hosszú ötödik és a kis fordulaton ébredő nagy nyomaték nyugodt és takarékos utazóautóvá teszi a legújabb Volvót. Az országúton csendes motor városi húzatásoknál hallhatóan dízel, szerencsére még a tempós gyorsításokhoz sem kell kétezres fordulat fölé forgatni.

Műszaki adatok

Öthengeres, soros, közvetlen befecskendezéses turbódízelmotor, elől keresztben beépítve, 20 szelep, két felülfekvő vezérműtengely, köztes hűtő. Hengerűrtartalom: 2401 cm3, furat 81 mm, löket 93,2 mm. Teljesítmény: 163 LE/120 kW (4200/min). Nyomaték: 340 Nm (1750/min). Felfüggesztés: elöl McPherson-felfüggesztés segédalvázon, hátul segédalvázas, több lengőkaros független felfüggesztés, elöl-hátul kanyarstabilizátorok. Elöl-hátul belső hűtésű tárcsafékek, ötfokozatú váltó. Gumiméret: 195/65 R15. Csomagtér: 424 l. Üzemanyagtartály: 70 l. Hossz x szélesség x magasság: 4576x1804x1428 mm. Saját tömeg/megengedett össztömeg: 1470/1870 kg. Gyorsulás (0–100 km/h): 9 s. Végsebesség: 210 km/h. Fogyasztás (vegyes): 6,5 l/100 km. Tesztfogyasztás: 7,2 l/100 km.
Ár: 9 630 000 Ft

Előnyei

Hátrányai

+ Széles utastér
+ Kényelmes ülések
+ Nyomatékos és takarékos motor
+ Kiváló egyenesfutás és kanyarstabilitás
Szűk csomagtérnyílás
Vastag A-oszlopok
Hátul szűkös fej- és lábtér

 

Felszereltség

A D5 alapfelszerelése meglehetősen gazdag. A kategóriában kötelezőnek tekinthető kiegészítőkön kívül alapáras a két oldal- és a két függönylégzsák, a kitörésgátló, az elektronikus fékerőelosztó és a külső visszapillantók fűtése is. A rádió feláras tartozék.

Költség

A Volvo kétévi általános garanciát vállal, a rozsdagarancia 8 év. A dízelmotor szervizperiódusa hosszú, 20 000 kilométer, az átlagfogyasztás 7,2 liter/100 km. A hagyományosan értékőrző Volvók között a dízel kiemelkedően jó ártartó.

Az Autó2 újság 2002/3. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

Címkék: ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás