Újautó

2000. szeptember 29. péntek, 12:06

Tesztnapló: Kia Carnival 2.9 TDi - Táncterem

A Kia első egyterűje a felsőkategóriában keresi a helyét, ami a márkahírneve erősítésére törekvő gyártó kezében hatásos fegyver lehet.

 

Mutatós, amerikai stílusjegyű forma.
A motortető közepén a köztes hűtő szellőzőnyílása látható

Az egyterűek piaci szárnyalása nyomán a koreai Kia is akcióba lépett, és tavaly bemutatta a hétüléses Carnivalt. Az autó V6-os, 2,5 literes, 165 lóerős benzinmotorral és 126 lóerős, 2,9 literes dízellel kapható. Az utóbbit próbáltuk ki.

Karosszéria, utastér

A 10 centi híján 5 méteres karosszéria kiegyensúlyozott, harmonikus formájú, az orr-rész a hűtőmaszk miatt enyhe amerikai piaci orientációs jegyeket mutat. A tágra nyitható két első ajtó mögött könnyen mozgásba hozható csúszóajtó van. A hátsó ajtó megfelelő magasságúra emelkedik, miközben magával viszi az inkább árnyékoló, semmint aerodinamikus szerepet betöltő robusztus hátsó szárnyat. A tetősín praktikus, könnyen kezelhető. A siklóajtók ablaka nem mozog, a raktérrészé kihajtható. Az LS-felszereltség utastere bőrgyári divatbemutató, az elegáns szürke kárpit lakályossá teszi a belsőt. A váltókar a műszerfalkonzol aljában nem akadályozza a közlekedést az egysíkú padlón, de az első ülések elhelyezésével ezt úgy segítették, hogy egymástól szokatlan mértékben az ajtókhoz tolták őket. A vezető a pedálokhoz képest kissé balra került. A kétfejtámlás hátsó pad és az egyébként körbeforgatható, lapra dönthető támlájú középső ülések jelentős mozgási szabadsággal el is csúsztathatóak; ezzel együtt a hátsó sorba jutni elég nehézkes. A lerakóhelyek, tartók száma a hét személyhez méretezett.

Motor, erőátvitel

A 126 lóerős dízelmotor a csaknem 2 tonnás autót kissé erőlködve, lomhán mozgatja, hangszigetelése nem nyeli el tökéletesen a pörgetéssel járó motorzajt. A motor még terhelt utastérrel sem mondható iszákosnak.

Vezetés, menettulajdonságok

Az üléseltolásból adódó szokatlan pedálrendet és a szintén némi megszokást kívánó lábbal működő kéziféket leszámítva nem okoz nehézséget az autó kezelése. A városi parkoláshoz az orr helyét ki kell ismerni. A kocsi rugózása feszes, de nem kényelmetlen, a futómű kanyarodáskor biztonságos, jóindulatú, a magas építés ellenére nem billeg. A 15 helyett 16 colos kerekek nemcsak esztétikai, hanem kényelmi előnnyel is járnak, különösen a hibás városi utakon.

Műszaki adatok

Négyhengeres, soros gyűjtőcsöves, közvetlen befecskendezésű dízelmotor, elöl keresztben beépítve, 16 szelep, két felülfekvő vezérműtengely, turbófeltöltő, köztes hűtő. Hengerűrtartalom: 2902 cm3, furat 97,1 mm, löket 98 mm. Teljesítmény: 126 LE/93 kW (3600/min). Nyomaték: 338 Nm (1950/min). Felfüggesztés elöl McPherson, felfüggesztés hátul kettős keresztlengőkar, Panhard-stabilizátor. Elöl-hátul tárcsafék, hatfokozatú váltó. Gumiméret: 215/65 R15. Csomagtér: 665/2555 l. Üzemanyagtartály: 75 l. H x sz x m: 4890x 1900×1730 mm. Saját tömeg/ megengedett össztömeg: 1855/2545 kg. Gyorsulás (0-100 km/h): 17,3 s. Végsebesség: 168 km/h. Fogyasztás (EU, város/városon kívül): 10,9/6,8 l/100 km.
Ár: 7 999 900 Ft

Felszereltség

A tesztautó LS prémium-szérialistájáról: ABS, dupla elülső légzsák, légkondi, elektromos ablakemelő, állítható kormánymagasság, elektromosan állítható vezetőülés, csukható és fűthető külső tükrök, fabetétes műszerfal.

Költség

A drága, de a konkurenciáéhoz hangolt alapárat a háromévi garancia próbálja ellensúlyozni. A 15 000 kilométerenkénti karbantartási ciklus sűrű. Az újraeladási veszteség nagyobb az átlagosnál.

Előnyei

Hátrányai

+ Tágas, sokcélú utastér
+ Egyedi formai megoldások
+ Jóindulatú futómű
+ Takarékos motor
Gyenge menetteljesítmények
Pörgetéskor zajos motor
Rossz pedálrend
Nagy értékvesztés

 

Az Autó2 újság 2000/9. számában megjelent cikk rövidített változata

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Szabályok, amikkel érdemes tisztában lenned ha autópályát használsz

Bár a legtöbben nagyjából tisztában vagyunk az autópályán való...

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás