Hibridekre vált a Suzuki

Kedvezőbb fogyasztást, alacsonyabb károsanyag-kibocsátást, elérhető árú modelleket ígér a  japán márka. Májustól minden új Suzuki lágy hidrid hajtáslánccal fut majd, most a Vitarát és a SX4 S-Cross modellt próbáltuk ki.

Az esztergomi gyár szakemberei tavaly egy piackutatás keretében kérdezték meg a hazai autósokat, hogy mit gondolnak az alternatív meghajtásokról. A válaszadók kb. 75%-a azt mondta, hogy keveset tud a technológiáról, de úgy véli, hogy drága, nagy a szervizigény és kicsi a hatótávolság. Emellett, talán a legfontosabb tanulság az, hogy a vezetők nem akarják feladni a hagyományos meghajtású autók nyújtotta kényelmet. A visszajelzések alapján, illetve a termékpalettát áttekintve a Suzuki úgy döntött, hogy a megfelelő válasz a fogyasztói igényekre és persze az egyre szigorodó emissziós előírásokra a lágy hibrid technológia.

A Vitara és az SX4 S-Cross modellben is egy 48 V-os akkumulátor, szíjhajtású indítómotor-generátor (ISG), egyenáramú átalakító, egy az 1,4 literes turbós Boosterjet benzinmotor jelenti a rendszer alapját. Ez utóbbi az elsődleges erőforrás, a villanymotor pedig besegít a hajtásba.

Az eredmény: a gyári értékek alapján átlagosan 15%-kal alacsonyabb fogyasztás, 15-20%-kal kevesebb kevesebb károsanyag-kibocsátás.

A rendszer finoman működik, a kuplung kinyomásakor benzinfogyasztás nélküli az alapjárat, a start-stop gyors és szinte észrevehetetlen. A benzinmotor teljesítménye 140-ről 129 lóerőre csökkent, a nyomaték viszont maximum 220-ról 235 Nm-re emelkedett, és a villanymotor még 53 Nm-rel tud besegíteni a hajtásba. Mindkét modell minden felszereltségénél (GL, GL+ és GLX) 490 000 Ft-tal lesz magasabb az ár, az autókat a Hibrid 3+7 Garancia csomaggal kínálja a Suzuki, ez a motorra, turbóra, sebességváltóra és a hibrid rendszer elemeire érvényes (az akkumulátorra zárlat esetén). A Vitara és az SX4-S-Cross is rendelhető és elérhető már a kereskedésekben. A Swift és az Ignis most 12V-os rendszerrel működik, ez utóbbi májusban megkapja a 48V-os akkumulátort, a teljes paletta a lágy hibrid hajtással fut majd.