Aktuális

2019. január 6. vasárnap, 16:25

Áradnak a felperesek a bíróságra - VW dízelbotrány

A múlt év novemberében, Németországban életbe lépett vadonatúj törvény adta meg a legelső csoportos per lehetőségét a Volkswagen csoport ellen. A német igazságügyi minisztérium alá tartozó hivatal szóvivője, Thomas Ottersbach szerint a felperesek száma 300 000 fölé emelkedik majd a pereskedés során és erre utal, hogy pár nappal a bejelentés után ez a szám már elérte

A múlt év novemberében, Németországban életbe lépett vadonatúj törvény adta meg a legelső csoportos per lehetőségét a Volkswagen csoport ellen. A német igazságügyi minisztérium alá tartozó hivatal szóvivője, Thomas Ottersbach szerint a felperesek száma 300 000 fölé emelkedik majd a pereskedés során és erre utal, hogy pár nappal a bejelentés után ez a szám már elérte a 375 000-et. Mellesleg, bárki, aki a VW csoport EA 189-es dízelmotorral szerelt autójából vásárolt még az első tárgyalásokig csatlakozhat az eljáráshoz.

A keresetet 2018. november 1-én indította a német vásárlók érdekvédelmi uniója (VZBV) és a legnagyobb német autóklub, az ADAC, mert éppen az nap lépett érvénybe az a törvény, ami Németországban is megengedi a csoportos pereskedést.

A felperesek azt szeretnék bizonyítani, hogy a Volkswagen csoport szándékosan károsította meg a vásárlóit azzal, hogy a kipufogógázok tisztítási rendszerét manipulálták. Amennyiben a bíróság a VW ellen dönt, ez Németországban lehetőséget teremt arra, hogy a többi vásárlót is kártérítsék, annak ellenére, hogy a VW kezdettől fogva „alaptalannak” tartja a követeléseket.

A Volkswagennek eddig az előre megfontolt levegőszennyezés 28 milliárd euróba (birságba, kártérítésbe és visszavásárlásba) került. Ezeknek a költségeknek a javát az Egyesült Államokban fizette ki, ahol vásárlóitól majd fél millió autót vásárolt vissza, és 10 000 dolláros kártérítést fizetett azoknak, akik megtartották a hibás autójukat.

Németországban eddig bírságként 1,8 milliárd eurót fizetett ki, és Európában általában a vásárlók szemét viszont eddig egy egyszerű szoftver cserével szúrta ki, és kedvezményt ad az érintett autók becserélésekor.

A világon csak Dieselgate néven jegyzett botrány 2015-ben indult, amikor a Volkswagen csoport arra kényszerült, hogy elismerje, hogy mintegy 11 millió autót, olyan speciális programmal hozott forgalomba, ami a kipufogógáz-tisztító rendszerét csak akkor kapcsolja be, amikor az autó kipufogógáz kibocsátását mérik, egyébként gyakorlatilag kikapcsolja és dízelmotor a levegőt akár a megengedett nitrózus gáz kibocsátásnak a negyvenszeresével is szennyezi.

A vásárlók perlekedésén kívül a részvényesek, az elszenvedett vesztességeik miatt 11 milliárd dollárral perelik a céget.

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Hibás Porschék

A Porsche visszahívja a sízsák gépjármű-kiegészítőt. A sportautó-gyártó összesen...

Íme, a legújabb Skoda – videó

Skoda Scala: a Rapid utódja 4,36 m hosszú és...

Megjelent a januári Az Autó

Januári számunkban teszteljük a Peugeot 508-ast, az új Toyota...

Videón az elektromos Kia

Soul EV elektromos hajtással, 64 kWh-s akkuval, 204 LE-s...

Videón a Seat Tarraco

A Skoda Koqiaq, Seat ruhában.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás