Aktuális

2018. március 13. kedd, 19:47

A visszahívás elronthatja az autókat - VW dízelbotrány

Ausztráliában is dübörög a dízelbotrány. A visszahívás nemcsak a kipufogógázokat nem teszi helyre, de még az autó tulajdonságain is ront.

A The Sun angol napilap értesülései szerint az ausztrál autós szövetség (Australian Automobile Association: AAA) azt állítja, hogy egy 2010-es dízel Golfon elvégzett mérés szerint az autó 14 százalékkal többet fogyasztott, mint a csaló szoftver eltávolítása előtt. Az AAA azt is jelezte, hogy az autó négyszer annyi nitrózus gázt (NOx) bocsájtott, ki mint amennyi a megengedett érték. A Volkswagen azzal utasította vissza a vádakat, hogy a német kormány és más európai hatóságok elfogadták a szoftverfrissítést.

Michael Bartsch, a Volkswagen-csoport ausztrál ügyvezető igazgatója szerint, híres német, svájci és osztrák autós szervezetek az AAA-tól kapott eredményekhez képest ellentétes értékeket mértek. A The Sun így idézte: „A laboratóriumi és valós körülmények közötti eredmény különbség jól ismert és az ausztrál versenyhivatal (Australian Competition and Consumer Comission: ACCC) minden autógyártóval közösen fogadta el azt a szabályzatot, amelyeket a Volkswagen-csoport tagjai alkalmaznak Ausztráliában, hogy biztosan kizárják ezeket a fogyasztókat érintő hibákat.”

Mint ismeretes a Volkswagent 2015-ben kapták azon, hogy bizonyos dízelmotorok kipufogógáz-tisztító rendszerébe beavatkozva a cég szándékosan szennyezte földünk levegőjét. A The Sun című lap szerint Angliában a Volkswagen visszahívásának következményeként az érintett autók veszítettek teljesítményükből. Ennek ellenére, az 1,1 millió brit érdekelt, amióta a botrány 2015 szeptemberében kirobbant nem kapott semmiféle kárpótlás a Volkswagentől. Ezért aztán mintegy 50 000 érintett jogi úton harcol az igazáért a hamarosan (márciusban) induló pereskedéssel.

Az angol forrás ellentmondásosnak tartja (mint mindenki, aki józanul gondolkodik), hogy a Volkswagennek az Egyesült Államokban több mint 30 milliárd dollárt kellett csak a kártérítésekre a tulajdonosoknak kifizetnie, további összegeket az államnak és néhány magas beosztású vezetőt börtönbüntetésre is ítéltek, Európában pedig, ahol nem 560 000, hanem 8,5 millió selejtes autót adtak el, gyakorlatilag egy fillért sem fizettek.

A legutóbbi vizsgálatokat az AAA és a nemzetközi autóklub (FIA)  megbízásából egy ausztrál, sok más mellett kutatással és elemzéssel is foglalkozó cég (ABMARC) folytatta le, nem laboratóriumi körülmények között, hanem közúton, ez pedig a Volkswagennek nem tetszik. Az autókat a visszahívás előtt és után vizsgálták. Az eredmény városi, országúti és autópályás mérések alapján hét százalékkal magasabb fogyasztást mutatott a beavatkozás után, a legnagyobb 14 százalékos emelkedést az országúton mértek.

A mérések azt is jelezték, hogy a nitrózus gázok, a szénmonoxid és a részecske kibocsátás is csökkent a visszahívás után, de nitrózus gáz érték még így is a megengedett négyszerese volt.

Audi, Seat, Skoda, VW tulajdonosok figyelmébe!

Legyen pertársaság!

Az Autó szerkesztősége segíteni kívánja a levegőszennyezés csökkentésére és a pórul járt, hibás szállítást elszenvedett vagy egyébként érdekelt autósok megsegítésére szerveződő pertársaságot. A társaság elindítása érdekében szeretnénk az érdeklődést megszondázni.

A szervezők az eljárást 500 károsult jelentkezésével, 3000 forintos regisztrációs díjjal (amit pernyertesség esetén visszafizetnének) elindítanák. A társaság a fent leírt német modellt követné, az eljárás költségeit a kártérítésből befolyt teljes összeg meghatározott része fedezné.

Felhívásunk egyelőre kizárólag a hajlandóság felmérését szolgálja, és már csak a levegő tisztaságának védelme miatt is szeretnének, ha ezt a felhívást olvasóink is terjesztenék.

Kérjük, e-mailben ([email protected]) lépjenek kapcsolatba a szerkesztőséggel. Adataikat bizalmasan kezeljük, s amennyiben létrejön a pertársaság, a jelképes, 3000 forintos regisztrációs díjat – a kiküldött, megfelelő értesítésnek megfelelően – akkor kell befizetni. A további részletekről beszámolunk majd.

Comments

comments

Címkék: ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Később hagy fel a dízellel a Fiat

Az eredetileg tervezettnél tovább folytatja a dízel autók gyártását...

Tuningteszt: Abarth 595 Competizione

Meghajtottuk a skorpiós márka legvadabb, 180 LE-s 500-asát.

Az Achates Power kétüteműje

A kaliforniai kutató-fejlesztő cég kétütemű, kompresszió-gyújtású benzinese már több,...

90 éves a DAF

A DAF rövid ideig különleges hajtásláncú személyautókat is gyártott.

Pikoló: Nissan Micra 0.9 IG-T N-Connecta

A Renault turbós benzinesével, és színes belsővel kelleti magát...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás