Hírek

2018. február 27. kedd, 17:15

A VW menekülőre fogta? - Volkswagen dízelbotrány

A sajtó hitelrontó hatásától megrettenve a Volkswagen megállapodással menekült ki egy perből az Egyesült Államokban.

A 2015-ben indult Volkswagen botrány újabb meglepő fejezethez érkezett. Mint ismeretes, a cég még 2015 szeptemberében elismerte, hogy egy beépített csaló szoftver segítségével szándékosan szennyezte a levegőt. A szennyező autók tulajdonosait 2016-ban egy, mintegy 25 milliárd dolláros összeggel kártérítette ugyan a cég, de voltak, akik ezzel nem elégedtek meg és tovább pereskedtek. Az egyik ilyen ügy a virginiai felperes, David Doar (és 300 ember) ügye lett volna, de a kitűzött tárgyalás előtt robbant a bomba, miszerint más autógyártók közreműködésével a Volkswagen majmokon vizsgálta a kipufogógázok hatását az élő szervezetre. Az eset azzal kulminált, hogy az ügy egyik jogásza erről egy dokumentumfilmben (a Netflix Dirty Money sorozat, Hard NOx epizódjában) a majmok elgázosítása kapcsán párhuzamot vont a nácikkal.

A Volkswagen ettől a hangulatkeltéstől a per elhalasztását kérve próbált menedéket találni, de kérelmüket Virginia állam bírósága elutasította, a per nem kapott halasztást. Ezután a Volkswagen a pert elkerülendő a felperessel megállapodott. Ennek részleteiről nincsenek hírek, azt viszont tudni lehet, hogy Doar a 2014-ben 23 700 dollárért vásárolt Jettáért felajánlott összeget nem fogadta el és keresetében 725 000 dollárt és az ügyvédi költségeit követelte. A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy eddig 500 000 Volkswagen tulajdonos kapott valamilyen kompenzációt az Egyesült Államokban, de még 2000-en vannak, akik külön úton járnak. A virginiai bíróság előtt is még több, a dízel csalással összefüggésbe hozható per áll, a következő június 4-én kerül sorra.

 

Audi, Seat, Skoda, VW tulajdonosok figyelmébe!

Legyen pertársaság!

Az Autó szerkesztősége segíteni kívánja a levegőszennyezés csökkentésére és a pórul járt, hibás szállítást elszenvedett vagy egyébként érdekelt autósok megsegítésére szerveződő pertársaságot. A társaság elindítása érdekében szeretnénk az érdeklődést megszondázni.

A szervezők az eljárást 500 károsult jelentkezésével, 3000 forintos regisztrációs díjjal (amit pernyertesség esetén visszafizetnének) elindítanák. A társaság a fent leírt német modellt követné, az eljárás költségeit a kártérítésből befolyt teljes összeg meghatározott része fedezné.

Felhívásunk egyelőre kizárólag a hajlandóság felmérését szolgálja, és már csak a levegő tisztaságának védelme miatt is szeretnének, ha ezt a felhívást olvasóink is terjesztenék.

Kérjük, e-mailben ([email protected]) lépjenek kapcsolatba a szerkesztőséggel. Adataikat bizalmasan kezeljük, s amennyiben létrejön a pertársaság, a jelképes, 3000 forintos regisztrációs díjat – a kiküldött, megfelelő értesítésnek megfelelően – akkor kell befizetni. A további részletekről beszámolunk majd.

Comments

comments

Címkék: , ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Hyundai Santa Fe

A koreaiak nem kapkodnak, egyelőre patikamérlegen adagolják az információkat...

Itt az új Suzuki Ignis

Hamarosan elérhető lesz a hazai kereskedésekben az új Ignis....

Az Autobest a közlekedés biztonságáért

"Minden nap 500 gyermek veszíti életét közlekedési balesetben. Ezt...

Dízelbotrány Németországban

A Volkswagen dízelbotrány új szakaszába lépett. Németországban a céget...

Ilyen az új Volkswagen Caddy

Az 1982-ben bemutatott egyszerű platós Golfból igazi multifunkciós modell...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás