Bemutatók

2017. november 16. csütörtök, 08:52

Vezettük: Citroën C3 Aircross 1.2 PureTech Feel

A kis szabadidőautók kategóriája mára, hatalmasra duzzadt. Vajon az ötletes megoldásokkal operáló Citroën – az Autobest idei hat döntősének egyike – ott lesz a legnépszerűbbek között?

Az elmúlt években nagyon rákapcsoltak a franciák, elsősorban a PSA-konszernnél látszik, hogy sikerült jó irányba kormányozni a hajót, és inkább többé, mint kevésbé eltalálják a vásárlói igényeket.

A Citroën elsősorban a formatervre gyúrt rá, végre megint van egyénisége a márkának, bár az is igaz, hogy most aztán minden modelljük ugyanazt a pofát kapja, amit a Cactus-szal sikerre vittek; az egységesítés az Audinak, Mercinek, BMW-nek bejött, miért ne sikerülne a Citroënnek? Legújabb modelljük pedig olyan szempontból is telitalálat, hogy az ebben az évben a legvadabbul fejlődő kis szabadidőautók szegmensét célozta meg, azaz éppen időben érkezett, hogy sikerüljön jelentékeny szeletet kihasítani a tortából.

A C3 Aircross alapja a Peugeot 2008-asnál és az immáron konszerntársnak tekinthető Opel Crossland X modelljénél bevetett platform, utóbbival ráadásul egy gyárban is készülnek, lényegében kétpetéjű ikrek. A tengelytáv meglepően nagy, 2604 mm, a konkurencia közül csak a Renault Captur és az igazából fél számmal nagyobb Honda HR-V pipálja le néhány milliméterrel. Éppen ezért meglepő kissé, hogy a második sor helykínálata milyen szűkös, még a 2500 mm-es tengelytávú Vitarában is jobban el tudja helyezni a lábait a második sorba ültetett utas.

A hátsó üléssor egyébként felárért sínen tologatható, a támlák dőlésszöge is változtatható, ráadásul úgy lehet előrehajtani a komplett ülést, hogy a támlák a csomagtér (magas) padlójával egy síkba fekszenek. A szélességgel és a fejtérrel ugyanakkor nincs gond, és a középső padlómerevítés sem hatalmas. Elöl ülni ellenben még a langaléta termetűeknek is élmény, egyrészt a tágas helynek, másrészt a hosszú távon is kényelemes üléseknek köszönhetően. A műszerfa nincs túlbonyolítva, a vezető előtti egység jól olvasható, a fedélzeti számítógép sem hiányzik.

Maga a 7 colos érintőképernyős Citroën Connect egység viszont nem az igazi (ugyanezt már megtapasztaltuk a különféle egyéb Citroen és Peugeot modellekben is): nem igazán logikus a felépítése, nincs egy nagy „ablak” ahonnan egy bökésre lépdelhetünk a funkciókhoz, majd automatikusan visszaállna oda. A fűtés-szellőzés is innen működtethető (kivéve a hátsó ablak fűtés és a szélvédő párátlanítás, mert azoknak külön nyomógombjuk van), ha éppen rádióztunk vagy az autó beállításaival bíbelődtünk, akkor a klíma ki- bekapcsoláshoz vagy a belső levegő keringetéshez is legalább kétszeri érintéssel juthatunk el. Tolatókamera vagy navi ennél kivitelnél nincs, de a tolatóradarnak van vizuális megjelenítése a kijelzőn. Jó, hogy sok a rekesz és tárolóüreg (közöttük több gumírozott felületű, így menet közben nem zörögnek a rájuk/beléjük tett kacatok), a bumfordi, dísznek sem utolsó kézifék azonban sok helyet elvesz, például egy kacattartó elöl. Dicséretes, hogy menet közben nem hallottunk nyikorgást-neszezést sehonnan sem, a kabin műanyagjainak illesztései is precízek, és a kopogós műanyagok sem lehangolóak, bár ebben a feláras narancs betétes bőrszettnek is nagy szerepe van. Mindkét sorba könnyű beülni, a magas üléspozíciónak is sokan örülnek, a volán tág határok között állítható.

Bár külső méreteit tekintve egy kisautóval van dolgunk, a csomagtartó egy osztállyal feljebb is megállná a helyét: alapból 410 literes, de a hátsó sort teljesen előretolva 520-ig srófolható az űrmérete, s ha a könnyen mozgatható hátsó támlákat elfektetjük, akkor közel 1,3 köbméternyi térrel gazdálkodhatunk. Az Aircross alapmotorja az 1,2 l-es, háromhengeres szívócső-befecskendezéses, feltöltés nélküli benzines 82 LE-vel. Első hallásra szokatlanul alacsonynak tűnik ez a teljesítmény egy ekkora autóhoz (a konkurensek zöme is ennél erősebb alapmotort vet be), de igazából nem olyan rossz. Kis tömeget (üresen 1088 kilót) kell mozgatnia, 1500/perctől lehet rá számítani, s 2500/perc felett kifejezetten élénk, a sofőr pedig szívesen pörgeti tovább, mert nagyon lelkesen forog el akár 6500/percig is. Alapjáraton csak minimálisan szűrődik be a bőrkormány karimájára a remegése, aztán menet közben teljesen kisimul a járása. Hangosnak alacsony fordulaton sem mondanánk, és viszonylag csendben marad még sztrádatempónál is.

A váltó a gyenge pont a C3-asnál. Az egy dolog, hogy elég rövidre áttételezték az ötfokozatú szerkezetet (ötödikben 3000/percnél 95-98 km/óra a tempó), de messze van a japán modelleknél megszokott precizitástól, a határozott kezet elváró kar hosszú utat jár be a kulisszában, maga a kapcsolási érzet sem a legjobb. Kuplungja jól adagolható, a motor elindulási hajlama megfelelő. Vegyes üzemben, sok országutazással, klímázás nélkül 6,3 l/100 km fogyasztás adódott a késő őszi időjárásban, ez nem rossz, bár a gyári adattól nagyon távol esik. Ügyesen rakták össze az elöl Pseudo McPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművet, ennek első jele menet közben, hogy a felfüggesztések irányából nagyon kevés zaj jön, talán csak a Bridgestone Turanza abroncsok zaja nagyobb a kívánatosnál. A szélzaj sem zavaró, 120 km/órától kezd erősödni. A rugózás hangolása franciás, tehát viszonylag puhán siklik át az autó az úthibákon és a hullámokon is. Viszont a méretesebb keresztbordán jókorát üt a hátulja, még az egyébként néma beltér is megnyekken.

Tempósan bevett kanyarban egyébként nem hozza rá a frászt az utasokra, persze tolja az orrát az ív külseje felé, a kasztnidőlés is jelentős, és a feneke is megindulna, ha nem lenne készenlétben a kitörésgátló. A 2,9 fordulatos, elektromos szervós kormány rásegítését jól eltalálták, országúton is jól reagál a vezető utasításaira, bár sok visszajelzést nem ad és kissé pontatlannak éreztük. Egyenesfutása rendben van. Tárcsa/dob alapú fékje jó átlagos képességű, és erőteljesebb lassításkor sem bólint túl nagyot bódé. Megfelelően segítik a városi manőverezést a nem osztott terű külső tükrök, az első tetőoszlop vaskos alja zavaró csak, egyébként szemmagasságban nem takar ki sokat a képből. A C-oszlopi ablak nagyban segíti az átlós hátralátást. Bár fontos biztonsági elem a sávelhagyás jelző, amely akár életet is menthet, de a hétköznapokban nagyon idegesítő tud lenni a Citroën rendszere: a sáv széléhez közelítve kétszer két hangos és elnyújtott sípolással jelez, városban biztos, hogy kikapcsolja az ember. Az új C3 Aircross szerethető autó, kevés hibájával együtt lehet élni, variálhatósága, első sori térkínálata, kiviteli minősége, jó menetkomfortja és ára sokakat meggyőzhet, a 2 éves általános garancia viszont ma már nagyon szerénynek mondható.

Adatlap: Citroën C3 Aircross 1.2 PureTech Feel

Gumik: 195/60 R16 (Bridgestone Turanza)

Hossz: 4154 mm

Szélesség: 1824 mm

Magasság: 1513 mm

Nyomtáv elöl: 1491 mm

Nyomtáv hátul: 1480 mm

Tengelytáv: 2604 mm

Csomagtér: 410/520-1255 l

Belső szélesség elöl: 1440 mm

Belső szélesség hátul: 1415 mm

Belmagasság elöl: 935-1020 mm

Belmagasság hátul: 945 mm

Lábhelyméret: 450–660 mm

Üléstér: 0–350 mm

Első ülőlap: 500 mm

Hátsó ülőlap: 440 mm

Vezetői ülőlap magassága a talajtól: 650–690 mm

 

Motor

Soros, háromhengeres benzinmotor, elöl keresztben beépítve. Két felülfekvő vezérműtengely, hengerenként négy szelep, szívócső-befecskendezés. Furat x löket: 75,0 x 90,5 mm. Hengerűrtartalom: 1199 cm3. Teljesítmény: 82 LE/60 kW (5750/perc). Nyomaték: 118 Nm (2750/perc).

 

Erőátvitel

Ötfokozatú kéziváltó, elsőkerék-hajtás. Sebesség 1000/min fordulatszámon ötödik fokozatban kb. 32 km/h.

 

Felfüggesztés

Elöl McPherson-, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés. Elöl hűtött tárcsafék, hátul dobfék, ESP. 2,9 fordulatos, fogasléces, elektromechanikus rásegítésű kormánymű.

 

Karosszéria

Ötajtós, ötüléses, önhordó acélkarosszéria. Saját tömeg: 1088 kg. Megengedett össztömeg: 1720 kg. Üzemanyagtartály: 45 l.

 

Menetteljesítmények

Gyorsulás (0–100 km/h): 14 s.

Végsebesség: 165 km/h.

Fogyasztás: város/városon kívül/vegyes: 5,9/4,6/5,1 l/100 km.

CO2: 116 g/km.

Tesztátlag: 6,3 l/100 km*.

* Saját mérés, országúton, autópályán és városban, két személlyel, +8 és +20 Celsius-fok közötti hőmérsékleten

 

Garancia, szerviz

Általános garancia: 2 év, km-korlátozás nélkül (meghosszabbítható), fényezési garancia: 2 év, védőszárny-szolgáltatás: 2 év (meghosszabbítható), átrozsdásodás elleni garancia: 12 év, szervizperiódus, olajcsere: 25 000 km/1 év.

 

A Live alapkivitel érdemleges tartozékai:

ABS, ESP, vészfékasszisztens, visszagurulás-gátló, vezető- és utasoldali légzsák, első oldallégzsákok, függönylégzsákok, véletlen sávelhagyásra figyelmeztető jelzés, éberségfigyelő, tempomat, négy irányban állítható magasságú szervokormány, elektromos ablakemelő elöl, kivehető dupla padló a csomagtérben, elektromosan állítható külső tükrök, manuális klíma, állítható magasságú vezetőülés, táblafelismerő, fedélzeti számítógép, defektjavító, távirányítós központi zár, osztottan dönthető hátsó üléstámla, automata fényszóróvezérlés, rádióelőkészítés.

Ára: 4 290 000 Ft.

Akciós ára: 4 090 000 Ft.

 

A Feel-kivitelű tesztautó érdemeleges többletfelszerelései:

LED-es nappali menetfény, bőrkormány, fűthető külső tükrök, USB-csatlakozó, Bluetooth-kihangosító, tetősín, 7 colos érintőképernyővel felszerelt Citroën Connect rádió 6 hangszóróval.

Ára: 4 590 000 Ft

Akciós ára: 4 390 000 Ft

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Autobest 2020 – itt vannak a döntősök!

Az Autobest 31 tagú összeurópai zsűrije a Frankfurti Autószalonon...

Csillapítás, okosan!

Bánjunk úgy a lengéscsillapítóval, mint a hímes tojással!

Renault Master Red Edition

A 9 év után megújult kishaszongépjármű hatféle duplaturbós motorral...

Ferrari SF90 Stradale

A Scuderia Ferrari alapításának 90. évfordulóját 1000 LE-s hibriddel...

Skoda Kodiaq Scout 2.0 TDI 4×4 aut.

A Skoda legnagyobb szabadidő-terepese a belépő dízelmotorral is jól...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás