Aktuális

2017. október 13. péntek, 04:07

Európában erősödik a kártérítés igény - Volkswagen dízelgate

Miután a VW 11 millió, az Egyenlítőt jócskán körül érő autó karavánja, darabonként, akár a megengedett nitrózus gázok negyvenszeresét fecskendezi a levegőbe. A helyzet javítására, a levegő terhelésének csökkentésére, a becsapott vevők kompenzálására (az Egyesült Államokon kívül) eddig semmi érdemleges megoldás nem született. Ebből a sokkból Európa csak most ébredezik.

A környezetszennyezés enyhítésének és készülődő kártérítési követelések igényeinek ölelése egyre szorosabb hurkot von a Volkswagen-csoport köré. A botrányt most az autóiparát féltő, de ugyanakkor a kielégítetlen jóvátételek miatt kényes helyzetbe került Németország élezi ki a legerősebben, elsősorban azzal, hogy aki nem tesz eleget a VW cégcsoport (Audi, Seat, Skoda, VW) visszahívási akciójának, annak autóját kivonhatják a forgalomból. A Reuters a német Focus magazinra hivatkozva közölte, hogy a német tulajdonosokat, azzal fenyegetik, hogy amennyiben nem tesznek eleget a visszahívásnak, autójuk elveszíti a regisztrációját és az összes járulékos költséget nekik kell megfizetniük. Mint kiderült a tulajdonosok borúlátóak, attól tartanak, hogy a kibocsátási értékek változtatását célzó szoftveres megoldás, érintheti a teljesítményt és a fogyasztást. Nem is alaptalanul, beszámolókból kiderült ugyanis, hogy ezrek a VW-csoport gyártmányainak (Audi, Seat, Skoda, Volkswagen) tulajdonosai közül, akik már átestek a kibocsátás megoldásának műveletén, az autó hibáira panaszkodnak. A VW botrány ügyében az Egyesült Királyságban is megindult a mozgolódás. A Harcus Sinclair jogi irodánál 9500 műszaki felülvizsgálaton átesett autó tulajdonosa közül, már 5052-en hibát jeleztek. Több mint felük túlfogyasztásra panaszkodott, 41 százalékuk pedig teljesítmény és gyorsulás csökkenésre. Tizennégy százalék, sántikálást észlelt, vagyis akaratlan sebesség csökkenést 36 km/h-s sebességre — a beavatkozás után.

A jogi iroda az Egyesült Királyság több mint 40 000 érintett VW tulajdonosa nevében perbe fogta a VW-csoportot és az észrevételeket megosztotta a közlekedési minisztériummal is. (Magyarországon összesen hozzávetőlegesen 40 000 érintettje lehet a botránynak. – Szerk.) A Harcus Sinclair nevében megszólaló Damon Parker azt mondta: „Ezek az eredmények az mutatják, hogy a nitrózus gázok csökkenését szolgáló beavatkozásoknak hátrányos hatása lehet az üzemeltetési költségekre és az autó teljesítményére.” (Ha a pusztán szoftveres beavatkozások valóban javítanának a kibocsátáson, elkerülhetetlenül rontanának az említett értékeken. Igazi megoldást csak a teljes rendszer hardveres átalakítása hozhatna, de éppen ennek a kialakításnak tekintélyesen magasabb költségeit akarta a VW-csoport a csalással megspórolni (és ezért nem tudja az Egyesült Államokban begyűjtött, máig átalakításra, vagy most már inkább bezúzásra váró autókat forgalomba helyezni. — Az Autó.)

A jogi irodában minden nap ötszázzal emelkedik a pereskedéshez csatlakozók száma, úgy tartják, hogy az 1,2 millió érintett tulajdonos közül végül 100 000-en fordulnak majd hozzájuk. A jogi iroda szerint, mivel az autók, a vásárláskor nem feleltek meg az előírásoknak, minden tulajdonost, hozzávetőlegesen 3000 angol fontos (mintegy 1 020 000 forintos) kompenzáció illet meg. Angliában a BBC megfigyelőjének a VW-csoport márkáinak tulajdonosai, arról panaszkodtak, hogy autóik sántikáló üzemmódba kapcsoltak és ezért balesetbe és veszélyes helyzetekbe sodródtak az utakon.

Példaként említik, hogy egy visszahíváson átesett VW Passatban egy anya a gyermekével utazott, amikor a kocsi lassú üzemmódra kapcsolt. Az asszony megpróbált félre evickélni, de egy teherautó belement. Mindketten sértetlenül úszták meg az esetet. A szoftverbuherálás hatására egy fórum (Volkswagen Diesel Customer Forum) egyenesen azt követelte, hogy állítsák le az átalakításokat. (Ennek jogosságát támasztja alá az a felmérés miszerint 542 visszahívott autó tulajdonosának 87 százaléka tapasztalt viselkedési hibát.) A Volkswagen-csoportot „otromba” hazugsággal vádolják, mert annak angol főnöke, Paul Willis azt mondta a parlamenti tagoknak, hogy cége nem tévesztette meg a vásárlókat és nem épített, a tisztító rendszert kiiktató eszközt autóiba. Hozzátette: „Egyáltalán nincsen semmi baj egyetlen autóval sem”.  Mint mondta, az Egyesült Királyságban az 1,2 millió autó visszahívására csak azért volt szükség, hogy a vásárlók minden kételyét megszüntessék. Ennek a mondatnak az igazságtartalmáról mindennél többet mond, hogy ezért a hibás gyártásért az USA-ban eddig 15,3 milliárd dollárt kellett a VW-csoportnak, körülbelül 560 000 amerikai VW termék tulajdonosának kifizetnie és további 4,3 milliárd dollárt az amerikai igazságszolgáltatásnak. Európa, ahol a „mindössze” 560 000 autóval szemben 8,5 millió autó érintett eddig egy fillért sem kapott…

Legyen pertársaság!

Az Autó szerkesztősége segíteni kívánja a levegőszennyezés csökkentésére és a pórul járt, hibás szállítást elszenvedett vagy egyébként érdekelt autósok megsegítésére szerveződő pertársaságot. A társaság elindítása érdekében szeretnénk az érdeklődést megszondázni.

A szervezők az eljárást 500 károsult jelentkezésével, 3000 forintos regisztrációs díjjal (amit pernyertesség esetén visszafizetnének) elindítanák. A társaság a fent leírt német modellt követné, az eljárás költségeit a kártérítésből befolyt teljes összeg meghatározott része fedezné.

Felhívásunk egyelőre kizárólag a hajlandóság felmérését szolgálja, és már csak a levegő tisztaságának védelme miatt is szeretnének, ha ezt a felhívást olvasóink is terjesztenék.

Kérjük, e-mailben ([email protected]) lépjenek kapcsolatba a szerkesztőséggel. Adataikat bizalmasan kezeljük, s amennyiben létrejön a pertársaság, a jelképes, 3000 forintos regisztrációs díjat – a kiküldött, megfelelő értesítésnek megfelelően – akkor kell befizetni. A további részletekről beszámolunk majd.

 

 

 

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Leváltották az Audi letartóztatott vezetőjét

Bram Schott lett az Audi igazgatótanácsának új elnöke, miután...

Új parkolási fizetési rendszer Debrecenben

Új elektronikus parkolási fizetési rendszert vezettek be Debrecenben.

Megjelent a júliusi Retro Mobil

A Retro Mobil júliusi számában teszteljük a Dacia 1410...

Nyári szabadság autóval

Indulás előtt mindig ellenőrizzük a guminyomást és az abroncsok...

Szerényen nőtt az uniós autópiac

Mérsékelten nőtt májusban a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás