Hírlevélbe

2016. július 26. kedd, 21:46

Bemutató: Fiat 124 Spider - Transformer

A Fiat újra történelmi, érzelmi húrokat penget, most éppen a 124 Spiderrel. A műszaki alapokat a Mazdától vette át hozzá.

A Fiatnak bejött a múltba révedés. Már kicsit a 90-es évek végén elkezdték — a Multiplával és a Barchettával –, de igazán csak néhány évvel később, az új 500-assal kaptak rá. Túlzásba is vitték, amikor sorra mutatták be erőltetetten 500-asra faragott arcú újdonságaikat. Mára kicsit visszavettek, ám azért itt az új Tipo és a jóval régebbre visszamutató 124 Spider…

Spider1

Az eredeti kétüléses, ponyvatetős 124-est 1966-ban mutatták be, és egészen 1985-ig gyártották a zseniális mérnök, Aurelio Lempredi DOHC-motorjaival, látványos Pininfarina-ruhában. Az új Giuliettával, majd a Giuliával az Alfa Romeóra is kiterjesztett retro-modernizmus jegyében sokáig úgy tűnt Alfa Spiderként érkezik a konszern régóta ígérgetett új kétülésese, aztán 2015 végén mégis Fiat 124 Spiderként debütált Amerikában. A nagyhatalmú Fiat-vezér Sergio Marchionne tudta, olcsón (értsd költséghatékonyan) kell szinte biztos és a figyelmet az egész csoport autóira irányító sikert kovácsolnia, így a lehető legkézenfekvőbb receptet választotta: a piac legsikeresebb könnyű, hátsókerék-hajtású roadsterét gyártó Mazdához kopogtatott be a műszaki alapokért. Hirosimában ráálltak az üzletre, s odaadták a mai MX-5-ös teljes padlóját, finom hatfokozatú kéziváltóját, karosszéria-struktúráját, igényes, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul oldalankénti többkaros futóművét, elektromechanikus rásegítésű kormányát és lényegében a komplett utasterét is, a motorokat és a karosszériaelemeket azonban nem is kérték a torinóiak. Így aki a 124 Spiderre néz, nem átjelvényezett Mazdát lát a vezető pedig turbós Fiat-motort hajthat. A vonalakat a modernkori retrósítás atyamestere, az új 500-as és a Tipo formatervét is jegyző házi szabó, a Fiat Centro Stilét vezető Roberto Giolito jegyzi.

Spider2

A műszaki kötöttségek ellenére nagyon jól sikerült „eltakarni” az MX-5-öst, és ugyanakkor felidézni az ős-124-est. Teljesen más az orr, eltérő az oldalvonal és a far, a járókelő önálló, Fiat-modellt lát, a rokonság kívülről csak a részletekben és az arányokban tűnik fel. Az utastér viszont nagyon árulkodó, ott épp csak a részletek mások (apró eltérések a műszerfalon, ajtóburkolatok, üléskárpitok), és persze a Fiat-jelvény a kormány közepén — de a lényeg messziről virítóan Mazda. A gyártás is japán, ez egyértelműen előny, a motor azonban nagyon karakteresen olasz: a Fiat trükkös, elektrohidraulikus szabályozású változó szívóoldali (Multiair) vezérlésével operáló 1,4-es turbós benzines vasblokkos, hagyományos szívócső-befecskendezéses és 140 LE-s (240 Nm). A tető kétrétegű, és akárcsak a testvérmodellben, itt is csak kézzel lehet mozgatni, a szerkezet változatlanul jött át a japánból. A 140 LE nem kevés az alig több mint egytonnás saját tömeg mozgatásához, a váltó módosított áttételezése a turbós motor karakteréhez igazodóan hosszú, és a futómű hangolása, rugói, lengéscsillapítói is mások, mint az MX-5-ösben. Felszereltségből kétféle van, a Spider és a Lusso. Mindkettőben alap a négy légzsák, a légkondi, a LED-es hátsó világítás, a kormányról szabályozható rádió, az elektromos ablakmozgatás, a tempomat és a bőrhuzatú kormány is.

Spider4

A Lusso automata légkondi-szabályozással (egyzónás), 16 helyett 17 colos alufelnikkel, első ködfényekkel, ülésfűtéssel és bőrkárpittal tud többet, LED-es fényszórók, tolatókamera meg navigációs rendszer is csak ehhez rendelhető. a Bluetooth-kihangosító meglepő módon mindkét kivitelhez extra, ahogy a középkonzol érintőképernyője is, a vezetősegédek (holttérfigyelő, táblafelismerő, sávtartó, vészfékasszisztens) pedig egyelőre hiányoznak a listáról. A 124 Spider már itthon is megrendelhető, az alapmodell ára 7 490 000, a Lusso 7 990 000 forintról indul.

 

Comments

comments

Címkék:
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Surányi Péter (1947-2020)

Nagy veszteség ért minket. Ha nem róla volna szó,...

Megvan Európa legjobb 2021-es vétele!

Az Autobest 31 tagú, köztük magyarországi taggal is rendelkező...

Hyundai Santa Fe

A koreaiak nem kapkodnak, egyelőre patikamérlegen adagolják az információkat...

Itt az új Suzuki Ignis

Hamarosan elérhető lesz a hazai kereskedésekben az új Ignis....

Az Autobest a közlekedés biztonságáért

"Minden nap 500 gyermek veszíti életét közlekedési balesetben. Ezt...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás