Archívum

2016. január 18. hétfő, 08:23

ADAC-gyermekülésteszt 2015 - Óvoda

Újból próbára fogták a gyereküléseket, sokan megbuktak.

A legnagyobb német autóklub, az ADAC tavaly tavasszal már egyszer  próbára fogott ismert és népszerű márkájú védőfelszereléseket, az eredményeket Az Autó tavaly júliusi számában mutattuk be. Ősszel ismét teszteltek, 23 gyermekülésről derült ki, hogy ajánlhatók vagy sem. E tesztek azért különösen fontosak, hogy megteremtik az összehasonlítási alapot a különféle ülések között. Az ADAC 2011-ben újította meg a tesztelési metódust, ám a tavalyelőttihez képest a legutóbbi vizsgálatot módosított, érzékenyebb szenzorokkal felszerelt bábukon végezték, vagyis nehezebb volt megfelelniük az üléseknek a négy korcsoport kategóriában. Talán éppen ennek köszönhetően, most sem osztottak ki „Kiváló” minősítést összetettben, a végeredményben 50 százalékos súllyal számító biztonsági próbán (64 km/órával végzett frontális-, illetve az 50 km/órás oldalirányú ütközési tesztből állt) viszont több termék is remekelt. Míg tavasszal csak egy ülés szerzett maximális osztályzatot e területen (a bébihordozók között induló Cybex Cloud Q), ősszel négyen is megütötték azt a szintet, ami itt a kiváló értékeléshez szükséges; a Concord Reverso, a Maxi-Cosi Pebble Plus és a Cybex Atom 4 két változata a legbiztonságosabb.

gyerekülés

Összesen 13 ülés ért el „Jó” összesített eredményt, közöttük négy volt olyan, amelyik a biztonsági próbán csak közepesen muzsikált, ugyanakkor a kezelhetőség/ergonómia versenyszámban jól helytállt. Ez utóbbi két kritériumot most egyébként szétválasztották, előbbi 40, az ergonómia 10 százalékos súllyal számít. Meglepően sokan, heten buktak meg, viszont közülük csak az isofixes Hauck Varioguard  gyászos teljesítményét okozta a frontális ütközési próbán mutatott gyenge teljesítmény. A többiek a magas károsanyag tartalom miatt  érdemelték ki a szégyenpadot. Az összesített eredményeket böngészve ismét arra a következtetésre juthatunk, hogy nem feltétlenül a drága ülés a legjobb ülés, több olcsóbb, kevésbé ismert márkájú védőeszköz is bebizonyította, hogy érdemes megvenni.

A teszten négy olyan ülést (Concord Reverso, Joie i-Anchor, Maxi Cosi Pebble Plus, Maxi Cosi Pebble Plus 2wayfix) próbáltak ki, amely a 2014-ben bevezetett alternatív új norma, az i-Size szerinti besoroláshoz igazodik. Ennél a testméret számít, nem úgy mint a széles körben elterjedt ECE-R 44-es szabványnál, ahol a gyermek tömege alapján osztályozzák e biztonsági eszközöket.

A szülőknek jó tanács: vásárlás előtt gyermekükkel együtt próbálják ki az üléseket, lehetőség szerint széles kínálatot felvonultató szakboltban. Nézzük meg azt is, hogy a nekünk tetsző ülés passzol-e az autóba, ez még az isofixeseknél sem magától értetődő: ha az autótípus nem szerepel az adott ülés kezelési útmutatójában, könnyen lehet, hogy nem tudjuk majd használni.

(További részletek Az Autó 2015. decemberi számában)

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Szeretne egy Suzukit? Tőlünk megkaphatja!

Válaszoljon kérdéseinkre és két Suzuki Jimny közül Öné lehet...

Új Iveco Daily

Új motor és vezetéstámogató rendszer hét funkcióval

Autobest 2020 – itt vannak a döntősök!

Az Autobest 31 tagú összeurópai zsűrije a Frankfurti Autószalonon...

Csillapítás, okosan!

Bánjunk úgy a lengéscsillapítóval, mint a hímes tojással!

Renault Master Red Edition

A 9 év után megújult kishaszongépjármű hatféle duplaturbós motorral...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás