Aktuális

2014. január 24. péntek, 08:41

Famotort szereltünk Szentgotthárdon

A szentgotthárdi Opel motorgyárban minden új munkatárs speciális képzést kap, attól függetlenül, hogy végül milyen területen fog dolgozni.

A General Motoros egységes gyártási szisztémája (Global Manufacturing System, azaz GMS) öt témakörben összesen 29 pontban foglalja össze azt a komplex rendszert, amit a közelmúltban Magyarországon is bevezettek. A GMS szellemében a szentgotthárdi motorgyárban tavaly indították el az úgynevezett szimulációs munkakörnyezeti (Simulated Work Environment) tréninget. A négynapos gyakorlat leendő munkakörétől függetlenül minden új felvételizőnek kötelező, sőt újabban bevonják a beszállító cégek munkatársait is, és az Opel már állományban lévő dolgozói is sorra kerülnek.

Az egyszerre hat főt fogadni képes, nagyjából 25×25 méteres „szimulációs környezetet” a motorgyártó csarnok közepén, a korábbi és az új motorgyár sorai között alakították ki. Az első napon, amikor az általános információkról, munka- és balesetvédelemről szól az okítás, kicsit zavaró az üzem alapzaja, később azonban csak valószerűbbé teszi a gyakorlatot. A tantermi oktatást a harmadik napon nyolcórás, szerelési tréning követi, fából készült, de gyári palettán rögzített műmotorokon, az utolsó napon pedig valódi Opel-motorok szét- és összeszerelése a feladat.

Már ideális helyzetben, karnyújtásnyira vannak az alkatrészek a gravitációs polcokon, a drága, 200 eurós akkus csavarhúzó szintén kézre esik. A V6-os mintájú famotorok tömbszerű egyszerűsége szándékos, a részletek nem vonják el a figyelmet

Már ideális helyzetben, karnyújtásnyira vannak az alkatrészek a gravitációs polcokon, a drága, 200 eurós akkus csavarhúzó szintén kézre esik. A V6-os mintájú famotorok tömbszerű egyszerűsége szándékos, a részletek nem vonják el a figyelmet

 

A technika naprakész, annyira, hogy a szentgotthárdi SWE-részlegen már ott van a csak 2014 májusától gyártásba kerülő új 1,0 l-es, 115 LE-s, közvetlen befecskendezéses, turbós, háromhengeres benzinmotor is. Az SWE-képzés célja, hogy a munkatársakat megtanítsa csapatban dolgozni, már elsőre jó minőséget előállítani, a problémákat gyorsan felismerni, hatékonyan megoldani, előrelátóan gondolkodni és ezek begyakorlásával végül hatékonyabban termelni. Az első, rejtett hibákkal teletűzdelt szimulációs próba eleve úgy épül fel, hogy ne lehessen teljesíteni a tervet, ami nagyon feszes: 20 perc alatt 16 motort kell gyártani. A „kötelező” kudarcot értékelés követi, és a dolgozóknak lehetőleg tréneri segítség nélkül, csapatban kell rájönniük a buktatókra.

Darabokban a vadonatúj 1,0 l-es, 115 LE-s, háromhengeres turbómotor. A negyedik tréningnapon ezt is szét-, majd összeszerelik a gyakornokok

Darabokban a vadonatúj 1,0 l-es, 115 LE-s, háromhengeres turbómotor. A negyedik tréningnapon ezt is szét-, majd összeszerelik a gyakornokok

 

Hogyan csökkenthető a felesleges anyag- és testmozgás, a javítás és a szerszámellenőrzés ideje? Hogyan csoportosíthatók a szükséges alkatrészek? Miként lehet úgy elosztani a munkafolyamatokat, hogy egységnyi idő alatt mindenkire közel egyforma terhelés jusson? Ha minden jól megy, a második szimulációs próbán már teljesíthető a norma, de azért meg kell jegyezni, hogy a motoronkénti 72 másodperces átlagos műveleti szintidő még mindig duplája az éles szalagmunka 36 másodpercének! Mivel az egyszerűsített segédeszközök miatt nem bonyolultak a műveletek, az SWE éppen azon képességek meglétére vagy hiányára világít rá, amelyek elengedhetetlenek a szalag mellett.

További előny, hogy a beszállítók megismerhetik az Opel követelményrendszerét, így javíthatják, fejleszthetik saját termelésüket, a vállalat egyéb részlegein (pl. könyvelés, logisztika) dolgozók pedig reális, gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a gyár működéséről. Az eddig végzett turnusok száma közelít a százhoz, és akit érdekel, hozzánk hasonlóan külsősként is végigcsinálhat, egy-egy „bemelegítő” képzést. Az ár 15 000 Ft/fő, de a sikeres vizsga után kapott oklevél nem titkoltan előny, ha valaki operátornak jelentkezik a motorgyárba.

KZ

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Hyundai Santa Fe

A koreaiak nem kapkodnak, egyelőre patikamérlegen adagolják az információkat...

Itt az új Suzuki Ignis

Hamarosan elérhető lesz a hazai kereskedésekben az új Ignis....

Az Autobest a közlekedés biztonságáért

"Minden nap 500 gyermek veszíti életét közlekedési balesetben. Ezt...

Dízelbotrány Németországban

A Volkswagen dízelbotrány új szakaszába lépett. Németországban a céget...

Ilyen az új Volkswagen Caddy

Az 1982-ben bemutatott egyszerű platós Golfból igazi multifunkciós modell...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás