Újautó

2013. december 27. péntek, 09:27

Teszt: Toyota Corolla 1.4 D-4D

Sok millió Toyota Corolla fogyott az elmúlt évtizedekben, az új is lehet sláger?

Merészet lépett a Toyota 2005-ben, amikor legsikeresebb típusát megpróbálta újrapozícionálni, és bevezetette az Auris nevet a ferdehátú változatokra. Utóbbiakkal a fiatalok felé nyitott, csak a négyajtós maradt Corolla, hagyományosabb vonalakkal a konzervatívabb vevőknek. Az első próbálkozás nem hozott átütő sikert, és ezért nemcsak az autó, hanem az egyre újabb és jobb konkurensek is felelősek.

Toyota Corolla

 

Idén, év elején megjött az új Auris, ám a nyáron bemutatott új Corolla nem egyszerűen annak lépcsőshátú kivitele. Megnyújtották a padlólemezt, így a tengelytáv is tíz centit (!) nőtt 2600-ról 2700 mm-re. Amint a kellően tág bejáratot hagyó hátsó ajtót kinyitjuk, rögtön feltűnik, hogy még a teljesen hátratolt első ülések mögött is marad elég hely (pontosan 20 cm az első támla és az ülőlap éle között) a hátsó utasok lábának. Nagyon jó, hogy a padló teljesen sík, vagyis ha beülnek hárman (így széltében azért már kicsit passzentos), a középső utas lábai is elférnek, még annak dacára is, hogy az első ülések közötti „kardánbox” ott tornyosul előtte. Kár, hogy a plafont nem húzták még 4-5 centivel feljebb, mert így még az átlagos magasságú utas haja is súrolja a tetőkárpitot. Ami a kabin többi részét illeti, az Auris köszön vissza szinte mindenhol. Az egyébként jól áttekinthető műszerfalon csak a szélső légbeömlők mások, és a váltókar előtti rész kapott egy fedelet (ami alá a 12 V-os, az AUX- és az USB-csatlakozó mellé mindössze egy keskeny üreg fért). Több felületen (a műszerfal tetején és homlokrészen, az első ajtók párkányán) puha a műanyag, az ajtókra jutott némi textil is. A sötét alapszínt az ajtókon és a pulton végighúzódó ezüst betétek és a középkonzol fényes fekete panelje dobja fel. Nem kimagasló, de jó a minőség, a Golf vagy akár a Kia cee’d is jobb, de az illesztésekkel, a felületekkel, az élekkel itt sincs baj.

Toyota Corolla

 

Menet közben, rossz úton halk zörgés hallatszott a műszerfalból, forrását nem tudtuk megtalálni. Az elöl ülők, minden irányban bőséges helyet találnak, a középkonzol is keskeny, nem zavarja a térdeket. Átlagos oldaltartásúak, deréktámasz nélküliek és hosszútávon sem kényelmetlenek az ülések elöl, a vezetőé karos magasságállítású. Négy irányban állítható a kormányoszlop, de mozdítani bármerre keveset lehet, a hosszabb lábúak közelebb szeretnék húzni magukhoz. Mélyek, nagyobb palacknak is helyet adnak az ajtózsebek, de rövidek, elöl és hátul is. A kesztyűtartó tágas, az első kartámasz alatt mély az üreg, pohártartóból összesen négy jutott a kabinba. A szedánforma nálunk is kedvelt, noha nem túl praktikus. A fedél hatalmas, a csomagtérbe forduló pántokkal csatlakozik a kasztnihoz, ez az ósdi, ám bizonyára olcsó megoldás sok helyet elvesz a csomagoktól. A kárpitozás egyszerű, alulról a kalaptartót és a hangszórók alját nem takarja burkolat, az oldalfalakban nincsenek rekeszek, és csomagrögzítő kampókat sem találunk. A 452 l-es kapacitás legfeljebb átlagos, s ha az osztott üléstámlákat lehajtjuk, viszonylag szűk átjárón tudjuk megtölteni a kabint.

Toyota Corolla

 

Egyetlen dízelváltozatot, a jól bevált 1,4-es 90 lovas, közöscsöves turbóst szerelik a Corollába (az Auris 2,0 l-essel is készül). Nagyon halk, ez pozitívum, ám alapjáraton az egész karosszériát remegteti a kormánnyal együtt. Rendben van az elindulási hajlam, de 1500/perc alatt nem sok minden történik: sík úton, ha nem kell gyorsítani, még elboldogul itt, de hogy nincs kedve ebben a tartományban dolgozni, arra a felvillanó váltásesedékesség-jelző is figyelmeztet. 1800-tól jön lendületbe, bár a gázpedál lenyomása után még innen is várni kell egy kicsit, hogy megjöjjön az erő. A csend minden munkafázisban jellemző, autópályán is, igaz, a váltó áttételezése is nagyon hosszú ehhez a kis motorhoz: 130-nál csak 2500/percnél jár a fordulatszámmérő, innen szépen gyorsít tovább a Corolla. Városban néha még a negyedik is sok, a hatfokozatú kéziváltó szimpatikus: kis erőkkel, precíz kulisszában tologatható a kar. Bár az ígért vegyes fogyasztás 4,1 l/100 km, ettől messze voltunk: 5,3-ra jött ki a sztrádázásból és kevés városi szakaszból összeállított tesztút átlaga, ez egyébként nem rossz.

Az autóipar mai tömegsémáit követi az elöl McPherson-, hátul csatolt lengőkaros futómű. Az átlagmegoldáshoz átlagos képességek társulnak: rugózása közelebb áll a komfortoshoz, a kisebb úthibákkal jól boldogul, a nagyobbakat (főleg a keresztbordákat) viszont erőteljes ütéssel közvetíti, még az utastér műanyagai is beleremegnek. Kanyartulajdonságai jók, tempós kanyarokban semlegesen viselkedik, és telepakolt csomagtérrel is inkább az orrát tolja kifelé. Nem dől zavaróan, egyenesfutása nagy sebességnél is nagyon pontos, elektromos szervós kormánya könnyű, és közvetlen, városban és kanyargós utakon egyaránt jól dolgozik, ám sok visszajelzést ne várjunk tőle. A futómű egyébként dicséretesen csendes, és a Conti gumik sem zajonganak, a szélzaj 110 km/óra felett erősödik fel. Négytárcsás fékrendszerére nem lehet panasz: izmos, és jól is adagolható. Kilátni előre és oldalra jól lehet, a laposan vezetett A-oszlopok a mai divatnak megfelelően vaskosak, a tolatás radar nélkül orosz rulett, a far magas és láthatatlan. A tükrök elég nagyok és osztatlanságuk ellenére jók, a műszerfal napsütésben sem tükröződik a szélvédőben, de éjszaka a műszerek fényei visszacsillognak az oldalablakról.

Az új Corolla ezzel a motorral nem drága, a közvetlen konkurensek (Ford Focus, Opel Astra, Skoda Octavia, VW Jetta) mind drágábbak nála, s felszereltsége sem rossz. Valószínű viszont, hogy sem a hazai, sem az európai piacot nem rendezi át. Néhány területen kompromisszumot követelő, takarékos, tisztességesen összerakott átlagautó, a klasszikus fazont kedvelőknek.

KaMi

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Szeretne egy Suzukit? Tőlünk megkaphatja!

Válaszoljon kérdéseinkre és két Suzuki Jimny közül Öné lehet...

Új Iveco Daily

Új motor és vezetéstámogató rendszer hét funkcióval

Autobest 2020 – itt vannak a döntősök!

Az Autobest 31 tagú összeurópai zsűrije a Frankfurti Autószalonon...

Csillapítás, okosan!

Bánjunk úgy a lengéscsillapítóval, mint a hímes tojással!

Renault Master Red Edition

A 9 év után megújult kishaszongépjármű hatféle duplaturbós motorral...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás