Hírek

2012. március 30. péntek, 10:14

Megnyílt a kecskeméti Mercedes-gyár, négyajtós kupé is készül

Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti gyárában csütörtökön. Az ünnepélyes megnyitón bejelentették, hogy megkezdik egy négyajtós kupé gyártásának előkészületeit, amely 2013-ban kerül piacra.

Csütörtökön felavatták a Mercedes-Benz kecskeméti üzemét, ahol kezdetben az új B-osztály készül. Dieter Zetsche bejelentette, hogy a kompakt új generációja iránt mutatkozó érdeklődés miatt a gyár dolgozóinak létszámát 3000 főre növelik. A Daimler AG igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: a tervek szerint 100-120 ezer gépkocsit gyártó kecskeméti üzem a rastatti gyárral együtt most már elegendő kapacitással rendelkezik arra, hogy ki tudják elégíteni a részben új vevői igényeket a prémium-kompakt kategóriában is. Az új B-osztályra több mint százezer rendelés érkezett eddig.

A Daimler AG első embere beszámolt arról is, hogy a Mercedes minden idők legjobb első negyedévére számít. Dieter Zetsche utalt arra, hogy a Mercedes offenzívába kezd, 2015-ig tíz új modellel bővítik a kínálatot.

Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az év második felében Kecskeméten egy négyajtós kupé gyártásának előkészületeit is megkezdik, melyből az első eladásra gyártott autó 2013-ban hagyja el a gyárat. Konkrétumot nem mondtak a modellről, amelynek padlólemeze az A- és B-osztály alá kerülő MFA platform lesz, elnevezésként a CLA és CLC került szóba korábban.

A csütörtök délelőtti gyárlátogatáson bemutatták a teljes gyártósort. Az ismertetőn elhangzott: 4 óra 20 perc alatt készül el egy személygépkocsi, amelyet 130 "állomáson" szerelnek össze. A karosszéria-üzemben 640 robot dolgozik.

A stuttgarti székhelyű Daimler-Benz konszern 2008. június 18-án jelentette be, hogy Magyarországon fogja gyártani új generációs Mercedes A és B modelljeit, s hogy a mintegy 800 millió eurós beruházással megvalósuló, 2500 főt foglalkoztató üzemet Kecskeméten építik fel. Magyarország történetének egyik legnagyobb zöldmezős beruházása a közvetlen foglalkoztatottakon kívül a beszállítói körben további 10 ezer munkahelyet teremt.

Comments

comments

Címkék: ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Itt az új Suzuki Ignis

Hamarosan elérhető lesz a hazai kereskedésekben az új Ignis....

Az Autobest a közlekedés biztonságáért

"Minden nap 500 gyermek veszíti életét közlekedési balesetben. Ezt...

Dízelbotrány Németországban

A Volkswagen dízelbotrány új szakaszába lépett. Németországban a céget...

Ilyen az új Volkswagen Caddy

Az 1982-ben bemutatott egyszerű platós Golfból igazi multifunkciós modell...

BMW 2-es Gran Coupe

A 8-as és a 4-es után a legkisebb 2-esből...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás