Hírek

2011. május 29. vasárnap, 02:59

Búcsúzik a Mercedes G-osztály

A rövid G-osztály 32 év után Final Edition limitált szériát kap.

Mercedes G-Klasse

A Mercedes 32 év után leállítja az eredeti, rövid tengelytávú G-osztály gyártását. A hosszú tengelytávú kivitel, az ahhoz tartozó nagyobb belső térrel és csomagtartóval változatlanul gyártásban marad. A rövid G-osztály különleges felszereltségű Final Edition limitált szériával búcsúzik.

Ugyanabban a motortérben, ahol egykor például a 240 GD esetében 72 lóerőre bízták az autó mozgatását, egy ideje már jóval erősebb motorok dolgoznak. Ezek a régimódi G-osztályt sportautóként képesek repíteni.

A benzinmotorok mellett méltó alternatívát nyújtanak a takarékos dízelmotorok. A rövid G-osztály Final Edition kétféle motorral lesz kapható. Ésszerű választásként G350 BlueTec-ként kerülhet forgalomba, vagyis 211 lóerős common-rail dízel kerül az autó orrába, vagy pedig G500-ként, és akkor 388 lóerős turbós V8-as benzinmotor hajtja.

A 90 ezer eurós (nettó 24,2 millió forintos) dízelváltozat fogyasztása gond nélkül 10 liter alatt tartható, a 100 ezer eurónál is drágább (nettó 27 millió forintos) benzinessel viszont 13 liter alatt nemigen lehet kijönni.

Kívülről a különleges szériát a 18 hüvelykes alufelnikről, a számos krómbetétről és a sportos AMG-hűtőrácsról lehet felismerni. A rövid tengelytávú Final Edition mellett a hosszú tengelytávos G-osztály hasonló felszereltséggel Edition Select néven lesz kapható.

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Itt az új Suzuki Ignis

Hamarosan elérhető lesz a hazai kereskedésekben az új Ignis....

Az Autobest a közlekedés biztonságáért

"Minden nap 500 gyermek veszíti életét közlekedési balesetben. Ezt...

Dízelbotrány Németországban

A Volkswagen dízelbotrány új szakaszába lépett. Németországban a céget...

Ilyen az új Volkswagen Caddy

Az 1982-ben bemutatott egyszerű platós Golfból igazi multifunkciós modell...

BMW 2-es Gran Coupe

A 8-as és a 4-es után a legkisebb 2-esből...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás