Haszonjármű

2010. április 30. péntek, 12:01

Renault kishaszonjárművek - Több ponton erősítenek

A Kangoo Express kínálata hosszított tengelytávú, nagyobb rakterű verzióval bővült, a Trafic leginkább belterével frissült, míg a még nagyobb Master még látványosabban újult meg, motorparkja mellett a hátsókerékhajtás lehetősége is újdonság.

Renault Master

A korábbinál takarékosabb motorpalettájával és az alapáron 105 l-es üzemanyagtartállyal 1400 km feletti az új Master hatótávja

Az európai kishaszonjármű eladásokat immár 12 éve a Renault vezeti. A további sikerek érdekében most a Master alapvetően újult meg. Látványosan újak az akár kanyarkövető kivitelben is rendelhető fényszórók, valamint a hűtőmaszk és a gépháztető is, az új lökhárító a szélvédő takarításához fellépőt kínál. Az új műszerfal legfőbb értéke a kategóriaelső pakolóhely-kínálat, példaképp A4-es mappát tartó fiók húzható ki a középkonzol tetejéből, a még feljebb lévő rekesz akár laptopot is elnyelhet, az utasülés lehajtható támlája pedig igazi munkaasztal. Pohár és palacktartó, telefon vagy MP3-lejátszó számára kialakított rekesz egyaránt található, a menetlevélnek sem kunszt helyet találni.

A teljes Európa térképes integrált navigációs rendszer felára 140 000 forint

Az ajtó összesen 3 zsebéből az egyik fedeles. Nagyobb pakkok elhelyezéséhez kiváló a felhajtható utasoldali ülőlap.

A vezetési (munkahelyi) komfort meghatározója lehet a 140 000 forint feláras pneumatikus sofőrülés, a felszerelés-lista egyébként nem csak extrasoraival hosszú, már alapáron is tisztességes, klímaberendezés, elektromos ablak és tükörmozgatás, távirányítós központi zár például mindenképp jár. Opcióként sok egyéb mellett a napellenzőbe integrált kijelzős tolatókamera, ülésfűtés, Bluetooth-kihangosító vagy ülésfűtés is rendelhető.

Temérdek új pakolóhelyet vonultat fel a friss műszerfal. Az opciós tempomat a kormányról kapcsolható, fedélzeti számítógép és légkondicionáló minden Masterhez jár

A Master friss motorparkja csakis 2,3 literes (a személyautókból ismert 2,0 l-esből származtatott) dCi turbódízelt kínál. Ez 100, 125 és 145 lóerővel érhető el. A váltók kivétel nélkül 6 sebességes manuálisak. A Master négyféle hosszúsággal és tengelytávval, háromféle tető-magassággal, 8-22 köbméteres raktérrel és akár több, mint 2 tonnás teherbírással, azaz akár 4,5 tonnás megengedett össztömeggel készülhet. Utóbbi a most bevezetett hátsókerékhajtással, dupla hátsó kerékkel, tripla laprugókkal érhető el. A listaáron

A legnagyobb Master raktere 22 köbméteres

4 595 000 forinttól már most rendelhető Master konfigurálhatóságát nem csupán a több, mint 300 gyári (platós, zárt, billenőplatós, szimpla vagy duplakabinos, stb) variáns, hanem a hazai felépítménygyártók kínálata is segíti. Az alapáron is jól felszerelt, a hátsókerékhajtásúaknál ESP-t is felvonultató Master alapára nettó 4 595 000 forint, de ezt már akár egyetlen autónál is flottakedvezmény teheti csábítóbbá. A tető- és a hosszfelárak egyaránt 160 000 forintos tételek, a többi opció felára sem túlzó. A 40 000 km/2 éves szervizciklus kedvező, a 2 éves általános garancia hosszabbítható.

Renault Trafic

A Trafic személyautó-választékának új csúcsa a Black Edition széria

Kívülről minimális mértékben frissült csak a Renault kisebbik, a Masterhez hasonlóan az Opellel közös fejlesztésű furgonja, a Trafic. Leginkább a műszerfal újult meg, személyautósabb, több rakodóhelyet kínáló a kokpit. Az új opciók között TomTom-navigáció és tempomat is szerepel, frissült a kárpitválaszték is. A 2,0 l-es (90 vagy 115 LE) dCi turbódízel nyomatékosabb, takarékosabb és tisztább lett, opcióként részecskeszűrővel is kérhető, a szervizperiódus

Az új műszerfalhoz akár tempomat kapcsolókat is felvonultató, személyautós (a Renault nagyobb, prémiumosabb modelljeiből ismerős) volán jár, opcióként TomTom navigáció is kérhető

a Masteréhez hasonlóan 2 év/40 000 km. A Trafic paletta új csúcsmodellje a Black Edition: fekete metálfényezéssel, 16 colos alufelnikkel, sötétített oldalablakokkal, bőr bevonatú kormánykerékkel, tempomattal, egyedi kárpitozással és külső díszítésekkel.

Renault Kangoo Express Maxi

Csaknem 40 cm-es hossz- és tengelytáv-toldással született a 800 kg terhelhetőségű, magasított tetővel 4,6 köbméteres rakterű Kangoo Maxi

Felfele bővült az árúszállító Kangoo kínálata. A 4,6 m hosszú Kangoo Express Maxi 38,4 cm-rel hosszabb a Kangoonál, tengelytávja is ugyanennyivel nőtt. Rakterének hossza (előrehajtott utasüléssel akár 2,9 m, magassága magasított tetővel 1,82 m. A raktér maximális térfogata így 4,6 köbméter lehet, a terhelhetőség 800 kg. A Kangoo Express Maxi 2 vagy előrehajtható hátsó üléssoros, 5 üléses kivitelben is készülhet, 63 vagy 78 lóerős 1,5 dCi turbódízeleivel a vegyes fogyasztási értékek egyaránt 5,0 l/100 km-t mutatnak.

Képekben

Képgaléria: a Renault új kishaszonjárművei

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Dízelbotrány: húzódik a megoldás Németországban

A Volkswagen bejelentette, hogy fizet becsapott vásárlóinak, miközben megpróbál...

Mit kell tudni az E10-ről?

Az E10-es benzin elsősorban a kedvezőtlen kipufogógáz összetevők és...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest 31 tagú zsűrije az Opel Corsát választotta...

Autobest 2020 nagyteszt

A jó ideje összeurópai Autobest díj öt döntősét, idén,...

Új Iveco Daily

Új motor és vezetéstámogató rendszer hét funkcióval

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás