Bemutatók

2009. augusztus 28. péntek, 13:17

Bemutató: Peugeot 3008 HYbrid4 - Egy test, több lélek

A Peugeot, hacsak valaki meg nem előzi, az első teljes értékű európai hibrid kigurításán dolgozik, és még egy spúr is van benne: először köt házasságot a villanymotor a dízellel. Akinek még ez is kevés, a négykerék-hajtásra biztosan ráharap.

Bemutató

Kívülről a hibrid semmiben nem különbözik a 3008-astól. Nézze meg videón is!

Kívülről mintha a 3008-asba szállnánk, az egyetlen hibridre utaló jel a rendszám. Belül sem sokban más, a széria multikijelző „vetítővászna” azonban most nem csak a térképészet vagy a rádióállomások listájának, illetve az infotainment osztály repertoárjának megszokott darabjait játssza. Éppen egy folyamatábra felvonásai jelennek meg, a hibridekben már megszokott egyezményes tagozódással: most csak a belső égésű motor hajt, most csak a villanymotor, most a kettő együtt, a gázról lekapott láb vagy a fékezés menthetetlenül a rekuperációs (áramtáplálásos) jelenetet hozza elő, és az itt vázolt rövid dráma a működési elv skiccét is felrajzolja. Előhívható persze a különféle üzemmódokban eltöltött idő is az utazás alatt. És azzal, hogy az elektromos hajtás a vázlaton a két féltengely közé tett villanymotorból a hátsó kerekekre hat, nyilvánvalóvá válik a négykerék-hajtás és annak elve is. A kocsi legszokatlanabb része a mitfahrer, aki egyelőre szervesen az autóhoz tartozik, ölében hatalmas képernyős notebook, rajta annyi grafikon, amennyit egy egyetemista a diplomaszerzésig összesen rajzol.

A középső kijelzőn a munkafolyamat animációja, ez van a vezető előtt is alul. Jobb oldalon a mérnök notebookon analizálja a folyamatokat. Középen, hozzánk közel, balra az üzemmódváltó kapcsolója, mellette piros fejjel egy vészfőkapcsoló

Programjáról szűkszavúan mindössze annyit mond, hogy a folyamatokat ellenőrzi, szerintünk kémkedik: arra kíváncsi, hogy a magunkfajta kibic vezetési szokásai mennyire passzolnak a betáplált algoritmusokhoz. Az autóról kérdezve viszont megered a nyelve. A lényeg, hogy az első kerekeket a 2.0 HDi dízelmotor hajtja (150 lóerőről 163-ra kúrálva), természetesen részecskeszűrővel (FAP), a hátsókat pedig csak az állandó mágneses szinkron elektromotor (37 LE, 150–270 V), de nem mindig, csupán akkor, ha stabilitási okok miatt kitörésgátlóként szükség van rá, vagy ha a hirtelen gyorsításokat segítheti, illetve ha állandó négykerék-hajtásra kapcsolva a rossz útviszonyok legyőzése a cél. Ezek a célok a kardánboxon elhelyezett kapcsoló elforgatásával (auto: minden üzem között automatikusan vált, elektromos: csak a villanymotor hajt, sport: gyorsabb váltási algoritmus magasabb motorfordulatszámokkal párosul, négykerék-hajtás: mindkét motor hajt, felülkerekedve a cudar útviszonyokon) választhatók ki.

A fordulatszámmérő helyén az elektromos teljesítmény jelenik meg, alul középen a vezető elé tárt folyamatábra

A belső égésű motorhoz 6 fokozatú, kormányról is kapcsolható, automata üzemmódra is fogható robotizált váltó tartozik. Az automata módban a teljes rendszert elektronika irányítja. Generátorként viszont minden lassításkor és fékezéskor a csomagtartó padlólemeze alá épített nikkel-metál-hidrid akkumulátorokat töltögeti, hogy a felhalmozott mozgási energia ne a fékeken elenyészve kerüljön a kukába, hanem értékes energiaként, hajtásra használva forgassa a hátsó kerekeket.

Bővebben az Az Autó 2009/9. számában olvashat a cikk témájáról!

 

A felépítés elve

 

1. Elektromotor, a hátsó kerekeket hajtja

2. Nagy feszültségű nikkel-metál-hidrid akkumulátor

3. Az erőátvitel agyközpontja

4. Áramátalakító (inventer és konverter)

5. A nagy feszültségű stop és start rendszer vezérlője

6. Robotizált hatfokozatú váltó (elektronikusan vezérelt)

7. A 2,0 HDi-motor (az első kerekeket hajtja

Bővebben az Az Autó 2009/9. számában olvashat a cikk témájáról!

Videó

Bővebben az Az Autó 2009/9. számában olvashat a cikk témájáról!

Comments

comments

Címkék:
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Autobest 2020 nagyteszt

A jó ideje összeurópai Autobest díj öt döntősét, idén,...

Új Iveco Daily

Új motor és vezetéstámogató rendszer hét funkcióval

Autobest 2020 – itt vannak a döntősök!

Az Autobest 31 tagú összeurópai zsűrije a Frankfurti Autószalonon...

Csillapítás, okosan!

Bánjunk úgy a lengéscsillapítóval, mint a hímes tojással!

Renault Master Red Edition

A 9 év után megújult kishaszongépjármű hatféle duplaturbós motorral...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás