Jogi tanácsok

2009. március 16. hétfő, 02:15

Ténykérdések – Az Autó2 segít - Mennyit bír a fényezés?

Olvasónk Hondájáról lemarta a festéket a madárürülék. Ki térítse meg a kárt?

Esetleírás

Minél hamarabb érdemes eltávolítani:bő vízzel fellazítani, utána puha ronggyal vagy finom szálú kefével ledörgölni

Hiába vigyázunk autónkra, a külső hatásoktól nehéz megvédeni. Az egyik legkellemetlenebb károsító a madárürülék. A szárnyasok bármikor összepiszkíthatják a kasztnit, ráadásul a maró anyag nemritkán foltot hagy a fényezésen. Olvasónk Hondáján is megmaradt a „madárnyom”, történetét így meséli el:

Több mint egy éve elégedett tulajdonosai vagyunk egy piros Honda Jazznek. Felhőtlen örömünket két héttel ezelőtt árnyékolta be egy kellemetlenség. Este hazaérve véletlenül észrevettem, hogy egy madár épp a motorháztető közepére tette a dolgát. Ez ugye mindennapos „baleset”, nem is tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Annál is inkább, mert rászáradt, és alaptétel, hogy szárazon nem illik törölgetni a dukkózást. Egyébként is millió alkalommal tették már tiszteletüket más autóimon. Az ürülék körülbelül két napig díszítette a festést. Mosáskor ért a meglepetés: nagyjából 4 cm átmérőjű felmaródás keletkezett a fényezésen, ki lehetett tapintani, és minden szögből nézve nagyszerűen látszódott. Úgy nézett ki, mint amikor a festék alatt elkezd rozsdásodni a lemez, és felpúposodik. Ilyet még senki sem tapasztalt az ismeretségi körömben, fényezőket is megkérdeztem, nekik is újszerű volt az eset. Olyannal már találkoztak, hogy a festés színét hoszszabb idő (nem két nap!) után kiszívta egy kicsit a végtermék, de hogy úgy néz ki, mintha kromofággal öntötték volna le, azon mindenki őszintén csodálkozott. Első adandó alkalommal bementem a Honda Maruzshoz. Rendkívül készségesen fogadtak. Biztosítottak, hogy a Honda presztízse nem engedi meg az ilyen eseteket. Mondták, hogy természetesen garanciában újrafényezik. Ez szombaton történt. Hétfőn visszatérve már csak polírozni akarták, mondván, a garancia nem terjed ki a madárürülékre. Ekkor határozottan emlékeztettem őket a szombaton megbeszéltekre, így a szerviz – nagyon kedvesen – saját hatáskörben újrafényezte a lemezt. Viszont a festék színe sajnos észrevehetően eltér a karosszéria többi elemétől. Most hogy vigyem vissza nekik, ha már egyszer szívességből fényezték le? Otthon alaposan áttanulmányoztam az autóhoz kapott dokumentációt, és egy furcsa ellentmondásra lettem figyelmes. Amíg a Garanciafüzet kizárja a garanciából a madárürülék okozta károkat, addig a Használati kézikönyv csak annyit ír, hogy mossuk gyakran az autót, mert úgy esztétikusabb, és a fákról, madaraktól származó lerakódások kárt okozhatnak. Tehát arról szó sincs, hogy minden este vizslassuk át a fényezést, nem repült-e el felette egy madár. Ám ezzel még nem ért véget a kálváriánk! Egyik reggel munkába menet megint észrevettem egy placcsanást, ezúttal a tetőn, ami előző este még nem volt ott. Gondolhatják, az eset óta reggel és este is átnézem az autót. Vízzel fellazítva nedves kendővel letöröltem, és mit látok? Nem olyan mértékben, mint korábban (maximum 9 órát lehetett ott), de megint láthatóan kárt tett a fényezésben a madárürülék. Ez szerencsére az elmúlt nap után majdnem észrevehetetlenné vált. Hondás fórumokon érdeklődtem az interneten a dologról, és egy-két esetben szintén történt hasonló felmaródás, még metálfényezésen is! A döntő többség viszont hírből sem ismeri a tünetet. Ebből arra következtetek, hogy nálam vagy a festék összetétele nem megfelelő, vagy a technológia, így a Honda részéről hibás teljesítésről beszélhetünk. Tehát kérdem önöket, mi a javaslatuk? Most úgy néz ki, van egy 13 hónapos, 10 000 km-t futott autónk, amit nem mernék eladni, mert mindenki azt hinné, törött volt. Véleményem szerint az egész karosszériára kiterjedő hőkamrás fényezés lenne a megoldás.

Név és cím a szerkesztőségben

Bővebben az Autó2 2008/11. számában olvashat a cikk témájáról!

Dr. Ko­vács Káz­mér, az A2 jo­gi szakértője válaszol

Dr. Kovács Kázmér, az A2 jogi szakértője válaszol

Olvasónk levele több vitatható kérdést is felvet. Nekem mint ügyvédnek az a legérdekesebb, hogy jogszerű-e a Honda jótállási csekkfüzetének azon kitétele, mely kizárta a garanciából a madárürülék okozta károkat. Lennének olyan szempontok, melyek alapján ezt a rendelkezést akár jogszerűtlennek is lehetne minősíteni, hiszen az autótulajdonos indokoltan is hivatkozhatna arra, hogy az autó szabadban közlekedik, ezért alkalmasnak kell lennie minden környezeti kár, így a madárürülék által okozottak elhárítására is.

Remélem, nem okozok vele senkinek csalódást, de én mégsem tartom jogszerűtlennek a Honda kikötését, elsősorban azért nem, mert olyan károsító hatásról van szó, melynek kivédésére egy hétköznapi közúti jármű esetén az autógyártó nem tud, vagy csak aránytalan költségtöbblet mellett tudna felkészülni. A gépkocsi értékének a karosszéria körülbelül 1/3 részét képezi, és azon belül igen jelentős tétel a karosszéria fényezése, amely elsősorban esztétikai szempontokat hivatott kielégíteni. Olvasónk már több mint egy éve használja a szabadban a járművét, és ezt követően fordult elő vele – szerencsétlenségére egymás után kétszer –, hogy maradandó nyomot hagyott egy madár, amire nem szívesen emlékezik. Maga írja, hogy már millió alkalommal tették tiszteletüket más autóin madarak – nyilván Hondája egyéves használati ideje alatt sem ez volt az első ilyen esemény –, mégis most került először bajba emiatt.

Ahogy ezt a régi motorosok már jól tudják, a madárürülékek összetétele is nagyon különböző lehet, és pontosan ez az – miután lehetetlen, hogy a gyártó a védekezésre megfelelő és arányos költségráfordításos megoldást választva felkészüljön erre –, ami miatt (megengedve egy esetleges ettől eltérő álláspont létjogosultságát is) én nem vállalkoznék arra, hogy a garanciafüzetben írt fenti kikötés jogszerűségét támadjam.

Amennyiben viszont a garanciális körből való kizárás jogszerű, akkor sem beszélhetünk hibás teljesítésről és szerződésszegésről. Olvasónk hivatkozik a régi Wartburgokra, lehet, hogy nem alaptalanul. Elképzelhető, hogy a fényezés vastagsága, ellenálló képessége szempontjából a régi autók többet tudtak, de az autóipar változik. Levélírónk ismerőse bizonyos szempontból fején találta a szöget, amikor azt mondja, hogy vízfestékkel festik az autókat. Valóban, ma már a gépjárművek fényezésére használt festékanyagok több éve vizes bázisúak, amint ezt a bírósági szakértői gyakorlatból ismerjük. A Dukkolux nevű cég – mely az egyik legelismertebb, és gyakran kérek tőlük fényezési ügyekben műszaki tanácsot – inkább abban látja a szerviz hibáját, hogy úgy vállalták el a fényezés szívességi javítását, hogy megelégedtek a kérdéses motorháztető beszállításával. Ebből ugyanis valóban könynyen adódik az árnyalatbeli eltérés, amelyre olvasónk panaszkodik. Ezt a hibát csak újabb átfényezéssel lehetne kijavítani, de most már az egész gépkocsi birtokában.

Más kérdés – és bizonytalan következtetéseket enged – olvasónknak azon, számomra megmagyarázhatatlan eljárása, hogy az egyébként megelégedésére szolgáló gépkocsi megsérült fényezését úgy hozatta helyre, hogy leszerelte a motorháztetőt, és csak azt vitte el kijavíttatni.

A Honda Hungary válasza

A levelet elküldtük a Honda magyarországi forgalmazójának, a cég a panaszosnak a következő választ adta:

Köszönettel vettük hozzánk eljuttatott panaszos levelét, melyben kifejti a madarak által okozott problémáját. Szeretnénk megjegyezni, hogy a Honda-gyár a gépjárművek fényezéséhez használt festékeit, mint minden egyes alkatrészt, illetve beszállítót szigorú minőségbiztosítási követelményeknek vet alá. Ezen ellenőrzési és vizsgálati módszer megfelel a legszigorúbb minőségi követelményeknek, azonban bizonyos külső – a Hondától független – tényezők (pl. madárürülék, szálló vegyi anyagok stb.) még így is a fényezés sérüléséhez vezethetnek. Ebből adódóan az ilyen jellegű sérüléseket nem áll módunkban a jótállás keretein belül javítani, hiszen nem gyártási eredetű hiba, illetve hiányosság.

A Maruzs Gumi Kft.-vel folytatott telefonbeszélgetésünkből kiderült, hogy Ön csak a kérdéses motorháztetőt szállította be a márkaszervizbe, ahol munkalap nyitása nélkül fényezték át Önnek az alkatrészt térítésmentesen. Mivel a gépjárművet nem vitte be a márkaszervizbe, ezért nem tudták a fényezett elem színét hozzáigazítani a gépjármű többi részének színéhez. Mint azt levelünk első részben már említettük, a Honda sajnos nem tud garanciát vállalni a madárürülék miatt bekövetkezett színeltérésre, így sajnos a javításból adódó költségeket nem áll módunkban átvállalni. További kérdések esetében szívesen állunk rendelkezésére.

Tisztelettel: Honda Hungary Kft.

Bővebben az Autó2 2008/11. számában olvashat a cikk témájáról!

Comments

comments

Címkék: ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Surányi Péter (1947-2020)

Nagy veszteség ért minket. Ha nem róla volna szó,...

Megvan Európa legjobb 2021-es vétele!

Az Autobest 31 tagú, köztük magyarországi taggal is rendelkező...

Hyundai Santa Fe

A koreaiak nem kapkodnak, egyelőre patikamérlegen adagolják az információkat...

Itt az új Suzuki Ignis

Hamarosan elérhető lesz a hazai kereskedésekben az új Ignis....

Az Autobest a közlekedés biztonságáért

"Minden nap 500 gyermek veszíti életét közlekedési balesetben. Ezt...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás